Amikor Janka Ferenc atya karácsony első napján a templomban kihirdette a máriapócsi könnyező Istenszülő-ikon látogatását, összerezzentünk az örömtől.

Elhozzák? Ide?  Az eredetit?!

 Beletelt néhány perc, mire felfogtuk, mekkora tisztesség ér minket. Még egy perc múlva egymásra néztünk, és átvillant fejünkön a gondolat: ha a csodálatos Mária-ikon érkezte ilyen boldogsággal tölt el minket, akkor ez a nagyon jól megfogható, a konkrét eljövendőhöz kapcsolódó érzés közelebb segít karácsony nagy titkának megértéséhez. Lám, az Istenszülő folyamatosan munkálkodik Szent Fia ügyében… Buzgón készültünk tehát a látogatásra.

Kedd délután két órakor gördült be a veszprémi Krisztus Feltámadásáról nevezett templom elé a kegyképet szállító autó. A hívek izgatottan várták az érkezést, a kicsiny templomot zsúfolásig megtöltve és a kertben is felsorakozva. Az Istenszülő ikonját Nagy Károly apátkanonok, dr. Janka Ferenc parókus, Szabó Mihály volt szervezőlelkész és Janka György atya, jelenlegi parókusunk édesapja fogadta, a Főegyházmegye számos papjának és a Hittudományi Főiskola teológus hallgatóinak kíséretében. A parakliszt Fülöp püspök atya vezette, a hívek pedig ikoncsókolásra járulhattak.

Egyházközségünk férfi tagjai nagy gondossággal tervezték meg az ikonhordozás és -őrzés feladatának ellátását. A veszprémi várba vezető csaknem két kilométeres úton az Istenszülő kegyképét négy-négy testvérünk vette vállára, útközben többször cserélve, bár a kaptatón így is alaposan megizzadtak a nemes ügyért. Ikonhordozóink voltak: dr. Feczkó Tivadar, Iróczki Lénárd, id. Lakatos Antal, ifj. Lakatos Antal, Papp Gábor, Schuppán László, Somogyi Zoltán, Szabó Imre. A HM Légierő fúvószenekara felvezetésével már legalább ötszáz főre duzzadt tömeg kísérte át a kegyképet a várbeli Szent Mihály-székesegyházba, amely hazánk legkisebb, de egyben legrégebbi bazilikája, Gizella királyné alapította egyház. Az Istenszülő ikonját a templom előtti téren, a Szentháromság-szobor előtt ünnepélyesen fogadta dr. Márfi Gyula érsek atya, a székesegyházban várta dr. Szendi József nyugalmazott érsek atya. Porga Gyula, Veszprém polgármestere – ahogy fogalmazott – szívből jövő, egyszerű, közvetlen szavakkal üdvözölte a csodálatos könnyező táblaképet, majd Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatójának nagy hatású, szintén mélyen személyes, érzelmektől áthatott köszöntőjét hallhattuk.

Fülöp püspök atya a fogadtatást megköszönvén emlékeztetett Magyarország különleges kapocs-szerepére Kelet és Nyugat között, a kereszténység bizánci és latin ágainak hosszas együttélésére a Kárpát-medencében, amelyről a veszprémvölgyi görög apácák kolostora és a közeli Tihanyban fennmaradt bizánci keresztény szerzetesi barlanglakások is tanúskodnak. A pócsi Istenszülő látogatásának szertartásrendje is ötvözte a latin és görög elemeket, hiszen egy egyház, egy család vagyunk. Míg a Károly-templom, szokásos liturgiavégzési helyünk előtt Nagy Károly atya vitte a csókolóképet, az érseki székesegyházban Ferenc atya láthatta el ezt a kitüntető feladatot. Mária kegyképének érkeztekor így vált szemmel láthatóvá az az évtizedes szeretetteljes, testvéries kapcsolat, amely a veszprémi Főegyházmegye és az itt ezer év után ismét intézményesülten jelen  lévő görögkatolikus hívek között kialakult.

A Lorettói litánia után Akatisztoszt végeztünk dr. Mosolygó Péter, előző parókusunk vezetésével, így az 1995-től újraszerveződött veszprémi görögkatolikus hitélet eddigi mindhárom lelkészi vezetője jelen volt a kegyképlátogatás nagy eseményén. A  veszprémi kispapok - Ferenc atya és korábban Péter atya tanítványai - együtt énekeltek görög társaikkal, mert a görögkatolikus szertartások szépsége az itteni szeminaristákat is megragadta. A hatodik irmosz után Nagy Károly atya elmélkedett az édesanyaságról, az Édesanya nagyon is konkrét, simogatásokban és gondoskodásban megnyilvánuló szeretetéről, amely feltétel nélküli. Az érseki szentmisére zsúfolásig megtelt bazilikában eddigre már mozdulni is alig lehetett, és bár a karzatokat megnyitották, mindkét bejárat előtt az utcán is álltak. A hívek szünet nélkül járultak ikoncsókolásra. Az Istenszülő ismét megmutatta, hogy végtelen szeretetével egymáshoz vezeti gyermekeit. Fülöp püspök atya végezte az igehirdetést, az édesanya minden gyermeke számára személyre szabott szeretetét és az Egyház, mint élő test képét szemléletesen ábrázolva az elmélyült csendben figyelő tömegnek. Olyan sokan járultak szentgyónás utáni szentáldozáshoz, hogy a mise a tervezettnél jóval később fejeződött be.  A kegykép őrzését ebben az időszakban Sebő József testvérünk látta el. A bazilika kórusának hangversenyét követően a Szűz Mária-tisztelet történelméről tervezett előadása helyett érsek atya röviden néhány verssel érzékeltette, milyen sokat jelentett Krisztus Édesanyja a református Adynak, az evangélikus Váci Mihálynak és a Let It Be-dalszöveg magyar fordításán keresztül illusztrálta, mennyire fontos volt Mária az anglikán John Lennonnak.

Az este Előszenteltek Liturgiájával folytatódott, még mindig hívekkel teli templomban. A bizánci rítus énekeinek szépsége, teológiai mélysége, az énekhangok kellemessége magával ragadta a római testvéreket. A lámpák eloltásakor tapinthatóvá vált a főhajót belengő áhítat, Ferenc atya elmélkedése pedig mély gondolatokat és érzelmeket idézett meg.

Az esti és éjféli zsolozsma után virrasztással folytatódott a szertartássor. A kedves Testvérek figyelme nem lankadt, a székesegyház az éjszaka folyamán egyszer sem ürült ki, az imádság folyamatosan hangzott az ősi falak között. Az utrenyét Janka György atya végezte, elmélkedésében felelevenítve az Istenszülő életének mozzanatait fogantatásától test szerinti mennybe vételéig, kiemelve tökéletességét a szüzességben és édesanyaságban egyaránt. Nyolc órától érsek atya celebrált  diákmisét a Padányi Katolikus Iskola tanulóinak, a szentbeszédet Kapin István atya mondta, közvetlen, fiatalokhoz illő hangvételben, mély megértéssel és szeretettel, sokszor megnevettetve hallgatóságát. Az Istenszülő ikonjának őrzését ebben az órában egyházközségünk ifjú tagja, az iskola tanulója, Stadtschmitzer Miklós látta el nagy büszkeséggel. Ez után szintén István atya tartott előadást a kegykép történetéről, majd római katolikus imacsoportok órája, óvodások énekszolgálata, végül trithekti imaóra következett. A veszprémi római katolikus és görögkatolikus hívek elmerülhettek a bizánci rítus eme különösen szép elemének csodálatában, a könyörgések és leborulások ismétléseinek alázatában, és püspök atya elmélyült szertartásvezetésének lélektől-lélekig ívelő bensőségességében, amely a bazilika nagy belső terét hirtelen meghitt, családias hellyé változtatta. A máriapócsi Istenszülő csodálatos könnyező ikonját vidáman mosolygó arccal és egyben meghatottságtól könnyes szemmel búcsúztattuk délben, már Szaplonczay Miklós szegedi parókus atya jelenlétében, imádkozva, hogy a kegykép további útja során ugyanúgy hordozza az áldást és gyűjtse maga köré a jóakaratú embereket, mint ahogyan azt mi itt Veszprémben huszonkét csodálatos órán át megtapasztalhattuk.

 Ez úton is szeretnénk kifejezni hálás köszönetünket dr. Márfi  Gyula veszprémi érseknek, Porga Gyula polgármester úrnak, Nagy Károly apátkanonok atyának, a Szent Mihály-székesegyház plébánosának, a Főegyházmegye papjainak és munkatársainak, a székesegyház kórusának (karnagy: Zsilinszky Cecília), König Károly kántorunknak, a Szaléziánum Érseki Turisztikai Központnak (vezető: Pálfalviné Ősze Judit), a HM Légierő zenekarának (vezető: Katona János alezredes),  a Veszprémi  7 Napnak, a Veszprém megyei Naplónak, a Magyar Televíziónak, a Veszprém Televíziónak, a Várpalota Televíziónak, a Mária Rádió veszprémi, ajkai, pápai és várpalotai stúdióinak, a Méz Rádiónak, és a kedves keresztény Testvéreknek nagylelkű étel- és pénzadományaikért, lelkesedésükért és imáikért.

Az Istenszülő áldása legyen mindannyiukon!

Rednik Zsuzsanna
fotó: Szabó Sándor

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum