Napokig Szabó Lőrinc tiszta szívű, gyermekes várakozása töltötte el a szívemet az Istenszülő könnyező képének érkezésére gondolva. A tegnapi nap azonban új gondolatokkal ajándékozott meg. Azt is mondhatnám: könnyeket csalt a szemembe.

Személyes keresztjeink, a magunk körül látott nagypéntekes életsorsok, a szenvedésekkel teli élethelyzetek sora közepette gyakorta érezzük az emberi szó végességét. S elnémulunk, mert rádöbbenünk: a szóvirágok halott szépségénél, a hangos jajgatásnál, a siránkozásnál több a csöndes fájdalom, beszédesebbek a szívben maradt szavak. Lelkünkbe bizonytalanságot, lázadást, kételyt égetnek, arcunkat fájdalmasan barázdálják ilyenkor a szótlanul csurgó könnyek. A pócsi könnycseppek csöndjének hitelessége számomra megkérdőjelezhetetlen, és úgy érzem, a kegykép mostani zarándoklatának résztvevői sem kíváncsi tömegek, hanem személyes könnyeik özönét Mária könnyeinek fájdalmasan szép csillogásába rejtő, sírásukat nemesíteni, életüket jobbítani szándékozó emberek. Hozzájuk csatlakozom, amikor saját könnyeimet és a szívem mélyén hordozottak fájdalmát az Istenszülő elé viszem.

Ma azonban egyházam könnyes örömét, görögkatolikus mivoltom „történelmi könnyeit” is megélem Debrecenben. A könnyező Szűz ma abba a városba látogat, ahol könnyek között kezdődött el egyházmegyénk története. Ahol eleink száz évvel ezelőtt a bombamerénylet áldozatait siratták, ahol egy egész város borult könnybe, gyászba. Az épület, amelyben e borzalom történt, néhány hónapja már a debreceni helynökség hivatalainak ad otthont. Mára pedig, mire a kegykép városunkba érkezik, debreceni székhelyű metropólia megalapításáról kaptunk hírt. Nem tisztem – és nem is tudnám - értékelni Ferenc pápa döntésének történelmi jelentőségét. De a mai nap aktuális ajándékaként ezt a jövőnket jelentősen befolyásoló pápai határozatot is Mária könnyeinek fátylán át látom. Az ő szépséges könnyfüggönyén keresztül ez a döntés nem csupán szervezeti kibontakozásról szól. A bombamerénylet könnyei és a pócsi Szűzanya sírása „egy könnycsatornában” jelzik azt az utat, amelyet egyházunknak járnia kell. Az utat, amelyen Krisztus Urunk iránti teljes hűséggel, a Húsvét egyházaként, a Feltámadott örömteli bizonyosságával, de a sírókkal együtt sírva s könnyeinket magunk sem szégyellve kísérjük a kálváriát járók könnyező sorát.

A Szent Anna Székesegyház előtt Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora köszöntötte a Kegyképet, majd processzió keretében, több mint félezren indultunk el az Attila téri görögkatolikus templom felé. Fekete András parókus atya köszöntő szavai után az óvodások rövid műsorát csodálhattuk meg, majd Parakliszt imádkoztunk. Az ünnep fényét emelte, hogy a Szűzanya látogatása éppen Nagyböjt ötödik hétvégére, Akathisztosz szombatjára esett; a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola Lautitia gyermekkarának, majd az Attila téri egyházközség kórusának varázslatosan szép Akathisztosz himnusza úgy hiszem, egyaránt nyújtott koncert -, s lelki élményt minden jelenlévőnek.

Több mint egy évtizede minden nyaram kiemelkedő és leginkább várt eseménye az ifjúsági gyalogos zarándoklat; már nem is tudnám úgy elképzelni az évkezdést, hogy előtte ne kérném Máriapócson a Szűz Anya közbenjárását. Évente több százezren látogatnak el a pócsi Szűz Anyához, de ezúttal mi fogadhattuk, s láthattuk vendégül az Istenszülőt. S bár továbbindul, mert egyszer minden zarándok folytatja az útját, őszintén bízom abban, hogy életünk zarándokútját ezután hitünkben megerősödve és kitartóbban folytatjuk, s szívünkben megőrizzük a Csodát, amit a hétvégén átélhettünk.

Ifj. Obbágy László
Fotó: Zadubenszki Norbert 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum