Róma az Örök Város, az örök zarándokhely, melyet évente több ezren keresnek fel zarándoklat céljából. Ebből a célból indult útnak busszal 2010. március 4-én Anarcsról Monostory Marcell parókus atya vezetésével 43 ember, köztük a legfiatalabb 10 éves, a legidősebb 75 évessel együtt.

A közel 24 órás utazás emberpróbáló volt. Legtöbben bele sem mertünk gondolni, hogy milyen megpróbáltatások várnak ránk a hosszú — sokaknak alvás nélküli — úton, összezárva. Az utazást egy hosszú séta erejéig megszakítottuk Firenzében, ahol esős és hűvös időben megnéztük a firenzei dómot és a Piazza della Signorán található Dávid szobrot, illetve a Ponte Vecchio-t.

Nem sokkal ezután, immár napsütéses időben megérkeztünk Rómába, aminek több okból is nagyon örültünk. Egyrészt mindenkit kimerített az út, másrészt Makláry Ákos volt parókus atya (a mi Ákos atyánk) ott várt minket nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel.

A római zarándoklat első napját egy közös misével kezdtük a szállásunkon található kis kápolnában, majd a híres és népszerű Rómából kaptunk ízelítőt: megnéztük a spanyol lépcsőt, a Trevi kutat, az Igazság Száját, a Piazza Venezián található Viktor Emánuel emlékművet, a Capitoliumot, a Forumot, a Pantheont, a Colosseumot, valamint útközben egy-egy pillantást vetettünk más nevezetességekre is. Ezeken kívül a város vallási jelentőséggel rendelkező helyei közül megcsodáltuk a Santa Maria in Cosmedin nevű kis templomban a mozaikpadlót és a főoltár feletti baldachint, valamint a Santa Maria sopra Minerva előtt található, márványelefánton álló egyiptomi obeliszket és a templom jellegzetes kék főhajóját és a benne található Michelangelo által elkezdett Feltámadt Krisztus nevű szobrot. A San Pietro in Vincoliban gyönyörködtünk a Michelangelo által készített híres Mózes és a Haldokló rabszolgák nevű szobrokban, és megilletődötten néztük Szt. Péter láncait, amelyben a hagyomány szerint börtönében sínylődött. Mindeközben sokat beszélgettünk útitársainkkal és megosztottuk egymással véleményeinket és elemózsiáinkat. Aznap este, átgondolva a nap eseményeit elképzelhetetlen volt sokunk számára, hogy ennél csodálatosabban is telhetne el egy nap. Mint utóbb kiderült a következő nap felülmúlta a képzeletünket.

Másnap valóra vált, amit oly sokszor elképzeltünk! Rómában, zarándoklatunk második napján a Szt. Péter székesegyházban vettünk részt egy bíborosi szentmisén. Ahogy beléptünk a székesegyházba az idősebbek arcán a meghatottság könnycseppjei csillogtak, a fiatalabbak nem tudták, hogy mit nézzenek, hiszen annyi volt a látnivaló, minden idegszálunkkal, pórusunkkal próbáltuk magunkba fogadni és elraktározni a székesegyház minden négyzetmilliméterét és a szentmise minden másodpercét, hogy amikor majd visszatérünk a dolgos hétköznapokhoz és már-már a csüggedés győzedelmeskedne felettünk, ebből meríthessünk erőt a további küzdelmekhez.

A szentmise után a téren a magyar zászló köré gyülekezve vártuk a pápai köszöntést a világ minden részéről összesereglett zarándokokkal együtt, és a Pápa a magyar zarándokokat, vagyis minket is külön köszöntött.

Ezt követően a Rómában található templomok két újabb gyöngyszemét néztük meg. A jellegzetes aranyozott kazettás menyezettel rendelkező Santa Maria Maggiore bazilika mozaikjait, valamint a bizánci művészek által díszített csodás fényű mozaikjairól híres Santa Prassede templomot csodáltuk meg, ahol annak a Jeruzsálemből áthozott oszlopnak egy darabja is található, amelyhez kötözve Jézust megkorbácsolták. Estefelé pedig egy nagy sétát tettünk Piazza del Popolon és Piazza Navonán keresztül az Angyalvár felé.

A Rómában töltött a harmadik és egyben utolsó napunkon, kora reggeli napsütésben egy újabb csodálatos élmény várt ránk. A Szt. Péter székesegyház grottájában lévő Magyarok Nagyasszonya kápolnájában vettünk részt együtt egy magyar nyelvű szentmisén, aminek további színezetett adott, hogy a Papság Évében Anarcs község jelenlegi és volt parókusa, Monostory Marcell és Makláry Ákos atyák közösen celebrálták, és mindannyian együtt énekeltük a magyar himnuszt és a pápai himnuszt, ami az egyházközösségünk tagjaitól soha ilyen szépen nem szólt még. A szentmiséről kifelé menet elhaladtunk II. János Pál pápa sírja előtt és a szembejövőket atyáink, a görögkatolikusok köszöntésével üdvözöltek, akik magyarul köszöntek vissza, mint kiderült kárpátaljai magyarok voltak. A szentmisét követően, pár órát a Vatikáni múzeumban töltöttünk, majd a San Giovanni in Laternot, Róma első keresztény bazilikáját csodáltuk meg, végül a szent lépcsőt tekintettük meg és sokan közülünk térdepelve, fohászkodva meg is mászták.

Ismét fáradságos utazás állt előttünk, de ekkor már biztosak voltunk abban, hogy megérte. A fényképeket nézegetve, az emlékeket felidézve illetve a következő közös zarándoklatot tervezve gyorsabbnak tűnt a hazafelé út.

Véget ért egy csodálatos utazás. Most, az élmények megemésztését, átbeszélését követően azt gondolom — sokakkal egyetemben —, hogy a legnagyobb élmény a zarándoklatunk során az volt, hogy mindezeket és még sok más apró élményt és néhány pici közös bosszúságot mindannyian, együtt élhettük át a Jóisten kegyelméből, Monostory Marcell és felesége, valamint Makláry Ákos és segítői közreműködésével.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum