„Idén fenyegetésekkel terhelt nagyböjti időszakot élünk meg. Világszerte rohamosan terjed és szedi áldozatait a koronavírus. Kis-Ázsia felől több millió migráns előtt nyílnak meg a határok, amelynek következtében Európa déli országaiban háborús helyzet van kialakulóban” – A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
Ilyen körülmények között még nagyobb felelősséggel tartozunk magunkért, családunkért, felebarátainkért, de tudjuk, hogy hittel, Isten iránti elkötelezettséggel könnyebb szembenézni a komoly nehézségekkel is.
A nagyböjt a megtérés, az újrakezdés, a megerősödés időszaka. Út, amely a keresztáldozaton át elvezet a feltámadáshoz. Próbáljunk ilyenkor a mindennapi rohanásból lelassítani, Istenre figyelni, elgondolkodni azon, mit tett értünk Krisztus. Igyekezzünk lelkileg, fizikailag többet adni magunkból, odaadó figyelemmel és együttérzéssel fordulni egymáshoz. Keressük a megújulás lehetőségeit.
Tegyük fel a kérdést, hogy Istennek tetszően élünk-e? Vizsgáljuk meg, életünk mely területeire kellene jobban odafigyelnünk? Ebben segíthet az intenzív lelki élet, a világi hívságokról, szenvedélyekről való lemondás, amely által felismerhetjük nemcsak függőségeinket, hanem azt is, ami valóban tartalmasabbá teszi az életünket.
Amikor Isten, az emberi lélek és a hit kerül a középpontba, akkor egy kihívásokkal teli nagyböjt örömteli időszak lesz: lehetőség a mindennapokból való kilépésre, a fontos, örökkévaló dolgokon való elgondolkodásra, a megpróbáltatások idején az Istenbe vetett bizalom erejének megtapasztalására.
Budapest, 2020. március 10.
a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége
Forrás: KÉSZ, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |