Szívem minden sejtje Istené – lelki táplálék nehéz időkben

A 2020. március 17-én a hajnali szolgálaton imádkozott 72. Zsoltár 13. verse sokáig cseng bennem:

„Netán hiába voltam igaz szívemben, hiába mostam meg az ártatlanok között kezemet, s ostoroztattam napestig, fenyítékben volt részem reggeltől”.

A zsoltáros szavai a kézmosásra szögezik figyelmemet, és a félelemre, hogy netán hiába mostam a kezemet, a vírus fertőzés elkerülhetetlen… Azonban a 72. Zsoltár éppen ellenkezőleg, a riadtságból született kilátástalanságot töri meg, sőt a szép jövőről prófétál. Annak ellenére, hogy e bizonytalan időszakban pillanatnyilag a kézmosásnál állt meg a figyelmem, be kell látnom, hogy a zsoltáros a szívről prófétál. A 72. Zsoltárban hat alkalommal énekel a szívről. E szavak között bíztató kinyilatkoztatott isteni üzenetet olvashatunk:

„Mily jó az Isten az igaz szívűekhez”.

A koronavírus által megrengett világban a legfélelmetesebb az a sugallat, hogy ma még senki sem tudja, hogy mi lesz a vége… A zsoltáros mégis bizalommal énekel a jövőről:

„Ha elenyészett is szívem és testem, te szívem Istene vagy, és részem, Istenem, mindörökké!” (Zsolt 72,26).

Miközben mi attól félünk, hogy a bőrünkre egy parányi és láthatatlan gyilkos ellenség telepszik, addig elfelejtkezünk arról, hogy a szívünkben Isten lakik. Sőt, hogy az énünk minden része, minden porcikánk nemcsak Istené, hanem Isten valóban része és részese az egész emberi lényünknek, minden sejtünknek, hisz egész emberi testünk minden részét magára vette. Ezért a jövőnk nem lehet kilátástalan, mert a jövőnk Istent hordva szívünkben örök!

A 72. Zsoltár 13. versének a második fele is nagyon aktuális, hisz vele együtt mondhatjuk:

„ostoroztattam napestig, fenyítékben volt részem reggeltől”.

És kérdezhetjük: Isten miért büntet? Vagy mint ahogy a vakon születetett láttán az apostolok, úgy jelenünkre gondolva mi is megszólíthatjuk Jézust:

„Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei?”,

mivel az ő része, osztályrésze a vakság? Jézus pedig miközben elmagyarázta, hogy a betegség nem isteni büntetés, a földre köpött, nyálával sarat csinált, és a sarat a vak szemére kente, majd mondta neki

„Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Ez annyit jelent, mint Küldött”

– írja János evangélista. És tudjuk, hogy

„az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott” (Jn 9,1-7).

Nyálával sarat csinált, és a sarat a vak szemére tette… Nem volt higiénikus, sem fájdalom nélküli a beteg gyógyulása, azonban megmosdott a „Küldött” vizében, és felismerte az „Emberfiát” (Jn 9,35). Az Istentől nekünk kijáró rész nem a büntetés, hanem Isten önmaga! A Küldött, vagyis Jézus Krisztus nem büntetni jött, hanem gyógyítani, és hogy megmentse azt az embert, aki öröktől fogva az ő szívének a része!

2020 nagyböjtjében, mikor sokat mossuk a kezünket, figyeljünk a szívünk tisztaságára is, sőt higgyük, hogy a szívünk minden sejtrésze Istené. Mosakodjunk meg Krisztusban, és hittel ajánljuk fel neki kétségbeesésünk könnyeit is, ahogy március 17-én a 72. Zsoltár után imádkoztuk, úgy ma is mondjuk:

„Ki elfogadtad Péter és a bűnös nő könnyeit, és a mély sóhajokkal fohászkodó vámost megigazulttá tetted, rajtam is könyörülj, Üdvözítőm, akit tetteim kétségbe ejtettek, és üdvözíts engem!”

Kérek mindenkit, aki eddig is sokat imádkozott, és azokat is, akik még nem, hogy közösen fohászkodjunk az orvosainkért, és Kiss Zoltán virológus kutató csoportjáért. A Világ Bölcsessége világosítsa meg a tudósaink értelmét és szívét, hogy megtalálják a vírusellenes terápiát!

Szöveg: Gyurkovics Miklós

Nyíregyházi Egyházmegye