Az Úristen úgy rendelte, hogy a családdal való együttlétnek, az elvonulásnak időszakába lépjünk – előszenteltek liturgiája Nyíregyházán

Krisztusban kedves Testvérek!

Megrendült és fájó szívvel állok itt, a templomunkban. Nagyon fáj, hogy olyan rendelkezést kellet hoznom, hogy a nyilvános szertartásoktól a kedves híveket papjaink és az Önök egészségének megóvása miatt távol tartsam.

Megrendítő így kiállni és prédikálni, de tudom, hogy a technika segítségével nagyon sokan vannak, akik be tudnak kapcsolódni az imádságba, és így kifejezve a mi közösségünket tudunk továbbhaladni ebben a böjti időszakban, a húsvétra készülni.

Azt gondoltam, hogy a nagyböjtöt nagyböjt első napján, hétfőn kezdtük, de az élet rácáfolt, úgy érzem, hogy nagyböjtöt akkor kezdtük el, amikor Magyarországon első ízben kimutatták a koronavírust, mert ez mindannyiunk életében olyan időszakot indított el, amelyet egyikünk sem várt, amelyre egyikünk sem készült igazán.

Abban is biztos vagyok, hogy húsvét nem az általunk kitűzött naptári időpontban lesz, húsvét akkor lesz, amikor Magyarországon megszűnik a vírus áldozatszedése, mikor megszűnik és nem fog minket félelemben tartani, amikor Krisztus megszabadít minket tőle. Böjti időszakban a lelki irodalom azt ajánlja, hogy lehetőleg vonuljunk el a világtól. A keresztény ember, ha teheti, egy pár napra elvonul egy monostorba, hogy annak csendjében szemlélje az életét; egyházközségek hívei lelkigyakorlatokra mennek, amikor erre lehetőségük nyílik, hogy ott erősödjenek, visszavonulva a világtól.

Ennek a visszavonulásnak a lelki irodalom szerint három területet kell érintenie: hogy visszafogjuk hallásunkat, a tekintetünket és szavainkat. Ebben a visszavonult csendben, amikor nem zavarja meg senki és semmi hallásunkat, odafigyelésünket, amikor tekintetünket nem tereli el a világ sokszínűsége, amikor szavainkat nem zavarja össze a mindennapok gondolata, ott a csendben ismerjük meg igazán önmagunkat, gyarlóságainkat, és ott ismerjük meg az Isten működését éltünkben.

Kedves Testvérek, a Jóisten úgy rendelte, hogy most nagyon sokan visszavonulhattak, és ez a visszavonulás ugyanilyen értelemben válhat értékessé mindannyiunk életében. Mert ez a visszavonulás arra buzdít bennünket, hogy mi is még jobban odafigyeljük életünkre, arra az életre, amely mellett eddig nagyon sokszor és nagyon sokan csak úgy elrohantunk, amelyre igazán nem tudtunk odafigyelni, arra az életre, melyet valójában a család szeretetében és közösségében kellett volna töltenünk. Az Úristen úgy rendelte, hogy ezzel a közösséggel, a családdal való együttlétnek, az elvonulásnak időszakába lépjünk. Nagyon fontos, hogy itt is odafigyeljünk a lelki dolgokra: ne a másik gyengeségét vegyük észre, ne halljuk meg a másiktól érkező sértő szavakat, ne szóljon a szánk elhamarkodottan.

Épp ellenkezőleg: ebben az elvonulásban, a csendbe, amelybe az Úristen helyezett pont az értéket vegyük észre – meg kell hallanunk egymásnak a kedves szavát, kérését, kívánságát és meg kell próbálnunk így megérteni őket, azokat, akik mellett úgy elmentünk, hogy a mindennapi teendők közepette próbáltunk csak odafigyelni szavukra, most bepótolnunk és mélyebben odafigyelnünk. Most még jobban meg kell látnunk, hogy az Úristen milyen sok értékes dologgal halmozott el bennünket földi életünkben, melyek mellett olyan sokszor elmentünk; észre kell vennünk a családban, az házastársunkban, gyermekinkben azokat értékeket és szép dolgokat, melyeket eddig talán észre sem vettünk. És kedves testvérek, meg kell nyitnunk ajkainkat a másik felé, és el kell mondanunk egymásnak, hogy mennyire fontosak számunkra, hogy szeretjük őket, s bármire képesek lennénk értük.

Ragadjuk meg ennek az együttlétnek a lehetőségét és pillanatát, és használjuk arra, hogy ez egymás javát szolgálja, egymás értékeit erősítse, hogy ez az időszak, melyben a húsvétra készülünk, mindannyiunk számára hozza el a lelki felkészülés gyümölcsét, a feltámadás örömhírének örömteljes hangját.

Amen.

Lejegyezte, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye