Az ajtódban állok, zörgetek – lelki táplálék nehéz időkben

„Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, nyújts feléje védő kart, tengerén kínjának.”

Szent Liturgiára készülve tört fel bennem nemzeti imádságunk utolsó versszaka, s nem véletlen, hiszen elemi erővel érzem, és fájdalmat okoz lelkemben nekem is, ami a világban van odakint!

Mennem kell, hív valaki, felveszem a reverendám és elindulok. S közben azon gondolkodom, hogy 2000 éve, Krisztus Feltámadása óta az egyház azt hangoztatja: az Úr napját szenteld meg, azaz gyere el vasárnap a templomba. Ez a törvény minden ember szívébe bele van írva! Ha felülírjuk fontoskodó munkáinkkal, kertépítéssel, unott bevásárlásokkal, az igazság akkor is az marad; a vasárnap nem a mi napunk, hanem az Úr napja.

Március közepén, különleges módon, 2000 év után meg olyan, mint ha az egyház azonosulna a világ nyomásával, és azt hirdetné a harangok elcsendesedésével is, ne gyere el otthonról, a házad falai közül még a templomba se!

Kedves Testvérek! Valamilyen félreértett ellentmondás van itt! Amikor olvasom 2 héttel ezelőtt az inaszakadt béna történetét, tetőt bontogató emberek hitét, akkor meg magamon érzem azt, ami Péter házában történt.

18 éve vagyok pap - talán mondhatom, nagykorú lettem én is - de soha nem éltem még át azt, hogy zárt ajtók mögött misézzek, illetve, hogy én itt vagyok bent Krisztussal a házban, a hívek meg kint, távol az Isten házától.  Történelmi pillanatok ezek, és nem véletlenül mondják: a történelmet ez ember írja, hiszen ő a főszereplő benne! Én meg arra kérem az Istent ezen a Liturgián is, hogy inkább írja felül a történelmet, úgy ahogy Ő akarja, IGAZSÁGOSAN! Állítsa helyre ezt a világot, a maga tengelyébe, úgy mint a teremtéskor, kimondva hitelesítve: „látta Isten, mindaz, amit alkotott jó, nagyon jó!”

Drága Testvérek! Nem veszhet el mindaz, ami jó, ami nagyon jó! Még akkor sem, ha baj van ebben a világban, ha bajban van az emberiség ebben a világban!

Sokszor mondtuk már el életünk során a Miatyánkot, de ezeknek a soroknak ma különleges üzenet van: „szabadíts meg a gonosztól!” Mint ordító oroszlán, itt járkál közöttünk a gonosz vírusként, és keresi, kit nyelhetne el.

2000 évvel ezelőtt Kafarnaumban a kísértések, nehézségek közepette is el kellett jutni a házba, ahol Krisztus volt, és tudta a béna is, ahol Krisztus van, az nem akármilyen ház, az a MEGVÁLTÁS háza. Ide kell eljutni mindenkinek a maga tempójában. Vagy egyedül, vagy másokkal, a másikkal, mert lélek hordozók vagyunk! Ma mindenkinek van olyan ismerőse, beteg testvére, akit el tudna vinni Krisztushoz! Inaszakadt lelkűek, akiket csak én tudok elvinni Krisztushoz! Nem lehetetlen, hiszen hallottuk: „hitüket látva, csak ennyit mondott: bízzál Fiam, bocsánatot nyernek bűneid!”

Csend van, a teremtés előtti csend ez, embert és időt próbáló hallgatás, melyet egy halk kopogás tör meg, és egy hang, mely szelíden bíztat: „az ajtódban állok, zörgetek!"

Szöveg: Ignácz András, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye