The Annunciation of our Most Holy Lady, the Theotokos and Ever-Virgin Mary

A királyi ajtó rövid története

A középkori Konstantinápolyban a Szent Liturgia a templomon kívül kezdődött el. Körmenetben zsoltárt énekelve érkeztek a császári udvar és a város lakói a város legnagyobb és fő templomához, a Hágia Szófiához. Ennek a főtemplomnak előteréből három kapun keresztül lehetett bemenni a templom hajójában. A középső, nagyobb kaput nevezték királyi kapunak. A nagy, ünnepélyes liturgiák alkalmával az „Istennek egyszülött Fia és Igéje…” himnusz éneklése közben a császár és a főpapság vonult be a királyi kapun, a hívők pedig az oldalsó kapukon keresztül léptek be a templomba.

Az évszázadok alatt a nagy körmenettel kezdődő liturgiák egyre ritkábban lettek, majd meg is szűntek. Az előcsarnokból nyíló királyi kapu is elvesztette az ünnepélyes liturgiákon betöltött szerepét. A hívők már a templomon belül gyülekeztek, a püspök és a papság az antifónák eléneklése után a templomhajóból az ikonosztázion középső ajtaján, a királyi ajtón keresztül vonul be a szentélybe. Napjainkban a királyi ajtó tölti be az egykori királyi kapu szerepét.

Ma leginkább a püspöki liturgiák alkalmával láthatjuk az ünnepélyes bevonulást. A püspök és a papság a templom közepén áll, az egyes fennhangokra egy-egy pap időnként belép a szentélybe, de a püspök és valamennyi pap a harmadik antifóna után vonul be a szentélybe.

A királyi ajtó jelentősége

Bár térben az ikonosztázion elválasztja, megosztja a templom belső terét, valójában két világot köt össze. A hívők számára látható templomhajó a látható világot jelképezi, míg a kevésbé, töredékesen látható szentély a láthatatlan világot jeleníti meg.

A térbeli elhelyezkedésen túl a királyi ajtón látható ábrázolások is fontos tanítást adnak számunkra. A négy evangélista ikonjai mellett központi helyen az Örömhírvétel ünnepét ábrázoló két ikont látunk az ajtók szárnyain. A királyi ajtó szerepét leginkább az Örömhírvétel ünnepének ábrázolása mutatja meg nekünk. A királyi ajtó a találkozás helye. A püspök vagy a pap a királyi ajtóban állva ad áldást a hívőkre, a királyi ajtón keresztül közeledik felénk Krisztus, hogy részesüljünk az Ő testéből és véréből. Miért éppen az Örömhírvétel ünnepét láthatjuk a királyi ajtó szárnyain?

Az ünnepi Evangéliumban arról olvasunk, hogy az angyal Máriával közli a nagy Örömhírt, miszerint Isten fiának földi édesanyja lesz. Liturgikus szövegeink kiemelik, hogy mindez „az örök elhatározás” szerint történik. Isten belép a földi világba az emberek közé, hogy az elesett emberiséget fölemelje „vállára vegye, az Atyához vezesse” (Negyedik hangú Nagy dogmatikon, Énekeskönyv 163. old.). Az Akathisztoszban így imádkozunk: „Üdvözlégy, mennyei lépcső, melyen alászállott az Isten”.

Mária méhében nemcsak találkozik, hanem egyesül Jézus Krisztusban az isteni és emberi természet. Ezt az örömteli, Ádám büntetése óta várt üdvtörténeti eseményt még inkább összefoglalja az ünnepi tropár:

„Ma van üdvösségünk kezdete és az örök titoknak megnyilvánulása: Az Isten fia a Szűz fiává lőn, és Gábor arkngyal isteni kegyelmet hirdet Azért mi is vele együtt az Istenszülőnek kiáltsuk: Üdvözlégy, Malaszttaltejes, Úr van teveled!” (Énekeskönyv 736. old.).

Az Örömhírvétel ünnepe egyházunkban

Kiemelet ünnep az Örömhírvétel ünnepe az egyházi év körforgását tekintve. A bizánci egyház böjti időszakában ekkor tartunk Szent Liturgiát, de amennyiben március 25. hétköznapokra esik (hétfőtől péntekig), akkor Aranyszájú Szent János Liturgiáját vecsernyével együtt végezzük.

Az Örömhírvétel az egyetlen állandó ünnepünk, melyet semmilyen körülmények között nem mozdít el a a napjáról a bizánci egyház. Az elmúlt tizenöt évben két alkalommal együtt ünnepeltük a Nagypénteket és az Örömhírvételt. A tipikon arról is rendelkezik, hogy mi a teendő, ha pl. a Feltámadás ünnepe és az Örömhírvétel ünnepe egy napra esik. Meglepő, de ekkor sem helyezzük át az Örömhírvételt egy későbbi dátumra. Felmerül a kérdés, hogy miért ragaszkodik keleti egyházunk az együtt ünnepléshez (ebben a naptári évben sok állandó ünnepünk vasárnapra esik) még ilyen bonyolult helyzetekben is? Egykori tanárom, Rinaldo Iacopino archimandrita egy nagyon egyszerű összefüggésre hívta fel a figyelmet: Az Örömhírvételkor azt a várva várt eseményt ünnepeljük, amikor Isten megígérte, hogy a kígyó fejét végleg összetiporják (Teremtés könyve 3,15). Az üdvtörténet ilyen nagy ünnepével nem bánhatunk úgy, mint más, kisebb rangban lévő ünnepeinkkel, amelyek esetében előfordulhat, hogy egy-két nappal előbb, avagy később ünnepeljük meg.

Engedelmességből otthon maradva, de az imádságtól el nem szakadva így imádkozzuk el az ünnep lítiai sztichiráját:

„Örömet hirdet ma Gábor arkangyal a Kegyteljesnek: Üdvözlégy, szeplőtelen és házassági viszonyt nem ismerő anya. Ne rémülj el rendkívüli megjelenésemtől, és ne ijedj meg tőlem, mert én angyal vagyok, a kígyó hajdan bűnre csábította Évát, én pedig most örömet hirdetek neked. Szeplőtelen is maradsz, és megszülöd az Urat, ó, Tisztaságos!” (Énekeskönyv, 28. old.)

Szöveg: Szemán András, fotó: Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye