Tíz dolog, amire a „fenékig rossz” koronavírus megtaníthat – lelki táplálék nehéz időkben

Lázár Ervinnek remek írásai vannak; öröm olvasni meséit, novelláit. A Szegény Dzsoni és Árnika című meséje különösen tetszik, jó szívvel ajánlom mindenkinek figyelmébe: szerelmes fiataloknak, és régebb óta fiataloknak leginkább, akár most, e vírusos napok koronájaként. Különböző hétköznapi példákon keresztül éppen arról a bölcs belátásról van szó, hogy „minden rosszban van valami jó”, amikor az író kislánya rákérdez: „És abban, hogy a Vincze Jenő bácsi meghalt a szomszédban, abban mi a jó?”  –  „Semmi – hangzik a válasz. – Az fenékig rossz.”

Ha bárkit megkérdezünk a koronavírusról, szerintem százból százan vágják rá határozottan, hogy „fenékig rossz”. Anélkül, hogy bagatellizálnám a kétségtelenül valós veszélyhelyzetet, én mégis igyekszem most a pozitívumokra figyelni ezekben a reménytelennek tűnő napokban, hetekben, ne adj’ Isten hónapokban – s jelen írásomban is.

A 103. zsoltárban imádkozzuk: „Mely igen fölségesek a te műveid, Uram, mindeneket bölcsességgel cselekedtél…” A zsoltár „profán változatában” a Kowalsky meg a Vega zenekar ugyanezt így énekli meg: „Valahogy minden összeáll, az Isten mindent jól csinál, mindent úgy ahogy kéne, mindenki kap, ahogy kérte…” Sem a zsoltárossal, sem Kowáékkal nem szeretnék vitába szállni: Isten tudja, hogy mi miért történik ebben a világban. Valamit bizonyosan üzenni akar a Mindenható az emberiségnek a koronavírussal. Nyilvános istentiszteletek nélkül, kulturális programlehetőségek hiányában, karanténban élve, tulajdonképpen az életben maradásért küzdve lehet egyáltalán bármi pozitívumot találni a koronavírusban? Mit taníthat nekünk ez a világjárvány?

Nem teológiai eszmefuttatást adok közre, csupán egyszerű, „mezítlábas” gondolatokat, de talán ezek is adhatnak némi kapaszkodót számunkra.

1. A család az első!

Jól fizet a külföldi munkahely? Egész évben úton vagyok? Gyermekeimet, házastársamat havonta-kéthavonta látom? Hányszor és hányszor hagyja el ajkainkat, hogy „én csak a családomért vállalom ezt és ezt a munkát”, meg hogy „én mindent meg akarok adni a gyermekeimnek, azért dolgozok éjjel-nappal”. No, ez most véget ért! És bár talán csak ideiglenesen, de milyen jó, hogy véget ért! Itt a lehetőség, hogy tényleg mindent megadjunk gyermekeinknek, féltő és gondoskodó házastársunknak: éljünk a Családnak! Hogyan tehetjük ezt? A minőségi idő ajándéka felbecsülhetetlen érték! Ami sajnos ritkán adatik meg a hétköznapokban, talán most valósággá válik. Ebben a felgyorsult, rohanó világban minden egyes órát, percet megbecsülünk, amit a családdal tölthetünk. Most muszáj lesz, de csak rajtunk múlik, megmarad-e ez az időtöltés a „muszáj” kategóriában… Egy karrier, egy sikeres vállalkozás, egy munkahely sem lehet fontosabb a családnál, és erre most újra rá kell jönnünk. Társasjáték, beszélgetések, közös otthoni hobbik (főzés, kerti munka, sport, stb…) – a járvány egyik legfontosabb hozadéka a családok újra egymásra találása lehet.

2. Álljunk meg, és pihenjünk!

És ha már rohanó világ… Néha már azt sem tudjuk, miért gürizünk, hajtunk éjjel-nappal, miért pörög alattunk állandóan a mókuskerék, csak megyünk, mert ezt várja tőlünk a világ – a sajnálatos koronavírus akarva-akaratlanul lassúbb tempóra, olykor megállásra kényszerít mindenkit, de ez egyáltalán nem baj. Nem vagyunk gépek, robotok, az embernek igenis szüksége van aktív pihenésre, regenerálódásra, kikapcsolódásra, ez a járvány pedig, akár tetszik, akár nem, de lehetőséget ad erre!

3. Csendesedjünk el és figyeljünk az Istenre!

Ha megálltam és megpihentem, akkor tudok csak elcsendesedni és imádkozni: a Lényegre figyelni. A munka háttérzaja erre nem mindig alkalmas. Bár az élet a vírus hatására nem áll meg, bizonyos szempontból mégis („home office”, rövidebb nyitva tartások, szórakoztatóipar „kiiktatása”, stb.), s olyan horizontok nyílhatnak meg előttünk, amikről korábban álmodni sem mertünk volna, amik a hétköznapi rutinszerű, pörgő életünkben elképzelhetetlenek lennének. Az ember vágyik az Istenre, az Isten is vágyik az emberre, ebből a kölcsönös vágyakozásból pedig csodálatos találkozások születhetnek! Igaz, ehhez a mi erőfeszítéseink is kellenek: vajon tényleg eltökéltem szívemben és komolyan gondolom, hogy akkor én most felhasználom a felszabadult órákat és több időt fogok az Isten jelenlétében tölteni? Azt hiszem, van miért és kikért imádkoznunk, Isten pedig mindig figyel ránk, meghallgatja őszinte kéréseinket. Száz éve akár még a lelki szárazság veszélye fenyegethetett volna bennünket ilyen helyzetben, de ma már szinte a bőség zavarával küzdhet a keresztény ember: személyes imánk és Szentírásunk mellett ott a televízió, a rádió és az internet „vallási kínálata” – ezekben a nehéz időkben is van miből válogatni, ha magvas lelki tartalmakat keresünk; éljünk a lehetőséggel!

4. Csak alázatosan!

Mindnyájan ismerjük a mondást: „Ember tervez, Isten végez.” Óriási felismerést ad ez a járvány számunkra: mindnyájan Isten kezében vagyunk. Ízlelgessük még… Az ember nem szereti, ha valaki felette áll, márpedig a koronavírus arra mindenképp megtanít bennünket, hogy az ember minden törekvése, igyekezete ellenére nem hatalmasabb az Istennél. Porszem vagyunk a gépezetben, csepp a tengerben, önerőből még egy vírusos betegséget sem tudunk legyőzni. Nem vagyunk abszolút urai még saját életünknek sem! Blaise Pascal így fogalmaz: „Nádszál az ember, a természet leggyengébbike. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje.” Számoljunk le a mindenhatóság hamis illúziójával, s jussanak inkább eszünkbe Szent Pál apostol szavai: „Akár élünk, akár meghalunk, egyaránt az Úré vagyunk.” Ám ahhoz, hogy ezt beismerjük és elfogadjuk, alázatra van szükségünk. Ha gyakran hiánycikk is ez az életünkben, mindenképp „beszerezhető” erény! Nem lehet véletlen, hogy Szent Efrém nagyböjti fohászában is külön kéri Istentől az alázatosság lelkét.

5. Türelmet – de rögtön?

A türelem nem tartozik a legnépszerűbb erények közé, mert az ember mindig mindent rögtön akar.  A türelmet három szinten is gyakorolhatjuk a járvány időszakában. Először is, a családban. Így, hogy többet vagyunk otthon, jobban kell alkalmazkodnunk. A lányom félórája hajat mos és emiatt elkések a munkahelyről… A fiam kedvenc tévéműsora miatt lemaradok a hírekről… A gyerek egész nap sír, és én nem tudok hova menekülni… Ám nem csak otthon van szükség a türelemre. A veszélyhelyzetben a gyógyszertár, a posta, az ABC különösen is próbára teszik a türelmünket… Ha eddig nem voltak kötélből az idegeink, s nem voltunk hozzászokva, hogy egyesével engedik be mindenhova az embereket… Az élet sok területén változás áll most be. Csodálatos erény a türelem, melynek harmadik szintje az, hogy türelmesen kivárjuk a járvány végét. Lehet, nem egyik napról a másikra fog történni, de a türelem ebben az esetben is rózsát fog teremni…

6. Felelősségtudat

És ha már rózsa… Mit is mond a róka a kis hercegnek Saint-Exupery népszerű regényében? „Felelős vagy a rózsádért.” Közvetlenül előtte meg azt: „Mindig felelős leszel azért, amit megszelídítettél.” A teremtéskor az Isten az embernek adta tulajdonképpen az egész világot, hogy „megszelídítse”. Ám ez a világ most beteg lett. Az ember pedig felelősséggel tartozik érte. Nemcsak önmagáért kell felelősséget vállalnia. Papként felelősséggel tartozom a rám bízott hívekért, édesapaként a feleségemért és a gyermekemért, de mindeközben felelősséggel tartozom az egész teremtett világért. Ez a felelősség most a gyakorlatban azt is jelenti, hogy ne terjesszük a vírust, s óvjuk az időseket és a gyengébb immunrendszerrel rendelkezőket. Ezért sem mindegy, mennyire vesszük komolyan az óvintézkedéseket. Mossunk kezet, tartsuk a két méter távolságot, maradjunk otthon – üres lózungnak tűnnek ezek a felszólítások, a valóságban mégis életet menthetünk velük. Hát mentsünk!

7. Szerénység

Szerények lehetünk úgy is, hogy alázatosak vagyunk, távol áll tőlünk a pökhendiség, elhárítjuk a kapott dicséreteket, de anyagi értelemben is, én pedig most ez utóbbira gondolok. Akarjuk vagy sem, gazdaságilag nehezebb időszak elé nézünk. Nem biztos, hogy mindenki könnyen megemészti, de muszáj lesz meghúzni a nadrágszíjat, jobban beosztani a pénzt és csak a legszükségesebbeket megvásárolni. Nem egyszer rájövünk, hogy az árunak a polcon amúgy is gyakran nagyobb a csábítása, mint az értéke. Nagyböjt hajrájához közeledve egyáltalán nem baj, ha egy kicsit a földi javakról való lemondást is gyakoroljuk…

8. Hálaadás

Olyan természetesnek veszünk mindent ebben az életben! Van házunk, munkánk, telefonunk, tabletünk… Istenre általában csak addig van szükségünk, amíg kérünk, mintha csak kérő ima létezne… És a hálaadással mi lesz? Nem újkeletű a probléma: a tíz leprás közül hány ment vissza megköszönni Jézusnak, hogy meggyógyult? Segítek: egy! Az életben sok mindent akkor kezdünk értékelni, amikor már nincs… Ilyen az egészségünk is. Amíg nem vagyunk betegek, észre sem vesszük, hogy egyébként az egészség milyen fontos is valójában. Aztán, ha beüt a krach… Bizony, a koronavírus megtanít bennünket hálát adni. Adjunk hálát azért, hogy élünk, azért, hogy egészségesek vagyunk, azért, hogy az Isten napról napra megmutatja nekünk az ő hatalmát, erejét és szeretetét. „Hálát adok neked Uram teljes szívemből, elbeszélem minden csodádat…” A hálaadás lelkülete egészségben, betegségben egyaránt Istenhez emel.

9. Megtanít helyesen böjtölni

Őszinte leszek: ha valamiről nem tudnék soha lemondani, még a nagyböjtben sem, az a foci. Mind játszani, mind nézni nagyon szeretem. Ám most kénytelen vagyok nélkülözni: a koronavírus miatt bezárt a suli, ahol rúgom a bőrt, s minden sporteseményt felfüggesztettek szerte a világban. Lehet, ez a „kötelezően választott” lemondás kell nekem ahhoz, hogy igazán eredményes és értékes legyen a böjtöm? De nem csak nekem! Bezártak a szórakozóhelyek, az éttermek, a színházak és a mozik is. Mit tehet ilyenkor az ember? Kedvére böjtölhet testében, szívében-lelkében (ha az a fránya kísértő netflix is engedi)… A nagyböjt lényege, hogy felkészülten érkezzünk a Feltámadás ünnepéhez. Folyamatosan tanít, nevel bennünket az Isten; nem hiszem, hogy ez a világjárvány véletlenül ért Magyarországra épp nagyböjtben…

10. Azonosulunk Krisztussal

Krisztus a mi legfőbb Tanítómesterünk és Példaképünk; mindnyájan hasonlítani szeretnénk hozzá, azonosulni szeretnénk vele. Legyünk engedelmes, tanulékony gyermekei az Atyának, fogadjuk szívünkbe az üzenetet, amit – most akár a járvány által – adni akar nekünk. Az Isten Fia, mint minden másban, ebben is példát és irányt mutat. „Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig…”     

Vigyázzunk magunkra és egymásra, tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket, de ami a legfontosabb – higgyünk, bízzunk, reméljünk, s naponta tudatosítsuk: a mindenható Isten kezében a legjobb helyen vagyunk.

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye