Erényekre tehetünk szert a szorongattatás idején – lelki táplálék nehéz időkben

Kedves Testvéreim!

Egy igen önellentmondásos időszakot élünk meg. A legszebb és legszentebb ünnepünkre készülünk, miközben betegségekről, halálhírekről és folyamatosan növekedő veszélyhelyzetről hallunk. Bűnbánatot gyakorlunk, hogy az örök élet részesei lehessünk, és szembe jön velünk a vész.

Élet–halál. Mintha ez az időszak másról se szólna, csak a folyamatos kitartásról. Na, de nem ez az egész keresztény életünk egyik oszlopa? A kitartás! Igazából semmi mást nem kell tennünk, mint azt, amit eddig. Eddig is állandó volt a veszély, csak másképpen: kísértések, próbatételek, lemondások. Most is van mit szemünk előtt tartani, csupán ebben a fura és szokatlan helyzetben más és más erényekre kell támaszkodnunk. Aranyszájú Szent János szerint a türelem az erények királynője. Az empátia, a kreatív vallásos élet mind-mind abban segíthetnek, hogy ezt az időt minél hasznosabban és értelmes tartalommal megtöltve használjuk fel. Persze ez nem egyszerű. Az áldozat sohasem az, akármiről legyen szó. Nekem is fájdalmas a szertartás alatt megfordulva úgy áldást adni, hogy azt a korábban csaknem teljes létszámmal bíró templomban a hívő-sereg helyett ezúttal csak a családom fogadja. Türelem.

Miért? Miért alakult ki ez a helyzet? A médiában nem egyszer hallottam azt a megközelítést és magyarázatot, hogy Isten mérte ezt ránk. De ne mutogassunk már állandóan felfelé, ha valami baj van, vagy ha valami nem tetszik! Ez a legkönnyebb. Ráfogni valakire, aki úgysem fog közvetlen szavakkal a világnak válaszolni, visszavágni, megvédve ezzel a világ felé forduló és meg nem szűnő gondviselő és fönntartó tevékenységét. Ez van, ezt meg kell oldani. Nem tudom elterelni a gondolatomat Jób béketűréséről. Fantasztikus a helyzethez való hozzáállása és annak kezelése. Volt neki vesztenivalója, de még mennyi! El is vesztette. És hányszor fogta ezt az Istenre? Egyszer sem! Pedig annyian kísértették és adták alá a lovat. ,,Az Úr adta, az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” Erre a szintre kell nekünk is eljutnunk. Amikor tisztán látjuk azt, hogy mi az enyém, ami csakis az enyém, mert miattam van. Semmi. A munkám, a családom, a képességeim? Ajándék. Az egészségem? Az is ajándék. Nyilván kell ehhez egy nagyon érett és mély Isten-kapcsolat. Nem tudjuk ezeket azonnal kimondani és elfogadni. De pont erről szól ez az időszak, erre próbál rávilágítani. Hogy megértsük, rengeteg erényre tehetünk szert a szorongattatás ideje alatt, melyekre e nélkül nem lennénk képesek. Lehet felháborodnunk és vergődünk – ráfogva jelen állapotunkat bármire vagy bárkire, vagy lehet figyelni. Csendben kifelé és befelé nyugodtan figyelni. Ekkor érhetnek meg azok a rejtett erények, amelyeket csak egy helyesen megélt kényszerhelyzet hozhat ki belőlünk.

Ketyeg az óra, telik az idő. Egyre több óvintézkedést vezetnek be, egyre jobban azt érezzük, hogy veszélyben vagyunk. De van egy jó dolog abban, hogy telik az idő… Egyre inkább a válságos helyzet vége felé tarunk! Nem csak bele, hanem abból kifelé is. Minél több nap, minél több hét telik el, annál közelebb vagyunk ahhoz, hogy újra aggályok és félelem nélkül láthassuk egymást. A kapcsolatok folytatódjanak, a templomok megteljenek és tiszta szívünkből és teli torokból örvendezve énekelhessünk hálaénekeket a mi Urunknak megköszönve, hogy ebből a vészből is kimentett bennünket!

Az idő telik, az Isten velünk! Kitartás!

Szöveg: Bárány Péter, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye