Bárka-napló 1. – lelki táplálék nehéz időkben

Uram, ez nem is olyan egyszerű!

Napok óta bárkában vagyunk, s odakinn esik, egyre jobban. Nem javul, csak romlik a helyzet. Pedig abban reménykedtünk, hogy hamar kisüt a nap. De a fellegek egyre sűrűsödnek. S a kezdeti lelkesedés, az újdonság kreativitása kezd elszürkülni, monotonná és mindennapossá válni. Az eső hatására lelkünk bárkáján is megjelennek a sérülések: próbáljuk őket javítgatni, keressük a kapaszkodókat, s egyre gyakrabban és egyre őszintébben kémleljük a Magasságost: meddig Uram? Reggelente csend van, a csendben nézem az esőt, s megdöbbenek, hogy milyen sérülékennyé tettük azt, amit Ő jónak teremtett. Fájó tehetetlenség, fájdalmas aggódás kerít hatalmába, de a felkelő nap újra és újra jelzi a fényt, a jót, az igazat: az életet nem lehet legyőzni, mert az a hallhatatlan Isten ajándéka.
De a hajnali csönd hamar elmúlik. Az idebenn lakók is egyre feszültebbek: a tigris, a kígyó, a majom, a papagáj egyre hangosabb. A családi bárka és a lelkünk bárkája egyaránt zsivajjal teli. Sűrű a levegő.

De helytállunk és tanulunk, sokat tanulunk, mert szükséges a cél, mert segít a feladat, kell a kihívás, kell a motiváció. Köszönet a tanároknak, kik sok feladattal segítik, hogy célja legyen a napunknak.
S felnőttként is kell a rend, a napirend kialakítása, a feladatok keresése és találása. Már nincs? Na, ne mondd már! Hány meg nem írt levél, mennyi elmaradt üzenet, számtalan imaszándék, egy újabb könyv, vagy egy régen olvasottnak az újrakezdése. S bizony ott az a szekrény, benne a régi fényképek dobozával, s a kipróbálandó recept, ami megadja az alkotás örömét. S az online angol tanulás, hogy az elme friss maradjon.

A kert növényei vagy a cserépbe ültetett virág, zöldség jelzik a tavaszt, jelzik az élet erejét. Énekelj, hogy a zene dallamai elnyomják az eső monoton moraját.
Különös hely a bárka, lassan átállunk bárka-üzemmódba, lassan megszokjuk, mert most ez a normális, mert odakint csak zuhog az eső, s mi Noéval együtt kérdezzük a Teremtőt: miért ez a vízözön?

Hogyan szól a Te vigasztalásod?

Noé bárkában volt, Péter a vízen járt, Jézus vízkeresztkor belemerült a vízbe, hogy legyőzze azt. Az ősi félelmet az ismeretlen mélységgel szemben, az emberi élet kavargó örvényeit, a múlandó világ hamis látszatait. Igen, Krisztus az első most is: ő az első koronavírusos, ő az első a fuldokolók között, mert a jó pásztor elől jár és mutatja a jó legelő felé vezető utat.

Adja Isten, hogy Noéval a biztonságos bárkában maradhassunk, vagy ha ki kell lépnünk onnan és a vízen kell járnunk, akkor Péterhez hasonlóan érezzük a megtartó krisztusi kezet. S ha végleg elmerülünk, ott is jelen van az Ő szeretete, ez a reményünk.
De ma még a bárkára kell vigyázni, lelkünk, családunk bárkájára. Munkára fel!

Kapcsolódó írások

Szabó Tamás atya: Bárkává vált otthonainkon legyen rajta az Úr áldása! – Lelki táplálék nehéz időkben:

Szöveg: Szabó Tamás, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye