Fifth Sunday of Lent in the Cathedral

Az alábbiakban az Evangéliumi szakaszt és Ábel püspök atya prédikációját teljes terjedelmében közöljük.  

Zebedeus fiainak kérése.

Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” „Mit tegyek nektek?” – kérdezte. „Add meg nekünk – felelték –, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” „Készen” – felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,35-45

Kedves Testvérek!

Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy nagyon hiányzik a papjaink és híveink jelenléte, sajnálom, hogy nem lehetek közöttük, nem találkozhatunk személyesen, ezért igyekszem minden szertartásba bekapcsolódni, hogy az imádság által, még ha csak a közvetítésen keresztül valósul is meg, össze tudjunk kapcsolódni, hogy így tudjuk ápolni közösségünket, összetartozásunkat. Ez az időszak – velem együtt mindannyiunknak – egy új, korábban sohasem tapasztalt helyzetet jelent. Vannak, akik jól viselik, mert a mindennapi rohanás után áldásként élik meg ezt az elcsendesedést, és vannak, akik nagyon nehezen viselik a bezártságot, az egyedüllétet, vagy épp gyermekekkel és a házastárssal való ilyen együttlétet. Mindenesetre életünk átértékelésére késztet ez az állapot mindannyiunkat.

Napjainkban sokat lehet erről hallani, nagyon sok tanítás, buzdítás hangzik el, hogy mit kell tennünk ebben a helyzetben.

Számunkra Jézus szavai legyenek a legfontosabbak, amelyek őszinték, olykor fájdalmasak, de mégis igazak és segítségünkre vannak, amelyek mindenkit igazi átértékelésre késztetnek.

A mai Evangélium engem is mélyen elgondolkodtatott. Ebből szeretnék három szempontot kiemelni:

1. Elbizakodottság.

Milyen sokszor fordulunk Jézushoz: Mester, amit kérünk, add meg nekünk. Így közelednek Jézushoz egyes tanítványok is, amint azt az evangéliumban hallottuk, a Zebedeus testvérek – mint a világ fiai. Jézus szenvedéséről beszél, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá, ők meg ezt mondják: „Mester! Azt szeretnénk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk”

Add, hogy nekünk jó legyen. Napjainkban – és máskor is – előfordul, hogy mi is így közeledünk Jézushoz. Még ebben a böjti időszakban is, amikor szenvedésén és megpróbáltatásain kellene elmélkednünk, melyeken keresztül kellett mennie, melyeket lelki szemeink elé állít. Mi hogyan közeledünk Krisztushoz? Olyanok vagyunk, mint a Zebedeus fiúk? Adj! Adj! Adj! Adj egészséget! Adj anyagi és egyéb biztonságoz! Adj tehetséget! És még sorolhatnánk, mennyi mindent kérünk ezekben a napokban Jézustól.

Sokszor nem is Jézust keressük, szeretjük és követjük, hanem önmagunkat!

Ezt önmagamról is el kell mondanom. Mennyi mindent kérünk tőle, mint a világi fiai, mi keresztények is. Jézus bennünket is átértékelésre késztet. Olyan jó lenne megfordítani a kérést:

Uram, és én mit adjak? Én mit tegyek érted?

– ezt mikor kérdeztem meg Jézustól?

Törekedjünk a jobb keresztény életre. Pál apostol erre hívja fel a figyelmünket:

Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet. Róm 2,28

Keresztényként, görögkatolikusként mi jó emberek vagyunk? Hogyan teszünk tanúságot görögkatolikusságunkról?Egykor ahhoz, hogy felvegyenek valakit az egyházba, és a közösség részévé váljon, mindenek előtt jó embernek kellet lennie, s csak miután tanúságot tett jóságáról, azután keresztelték meg őt, kapcsolódhatott be a közösség életébe. Manapság megszokott, hogy megkereszteljük a gyermekeket, de elfelejtjük őket a keresztény életre nevelni. Sok keresztény, sok görögkatolikus van, de mindannyian jók vagyunk-e? Sokkal több a keresztény, mint a jó ember. Ha Pál apostol tanításában helyettesítjük a zsidó szót a görögkatolikussal, és a körülmetélést a megkeresztelkedést, így szól hozzánk ez a szakasz:

Nem az a görögkatolikus, aki látszatra az, s nem az a megkeresztelt, ami a testen látható, az a görögkatolikus, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint van megkeresztelve. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.

Hogy ki az igazi keresztény, azt ez a nehéz időszak fogja megmutatni!

2. Megpróbáltatás. A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok!

Jézus így válaszol a Zebedeus fiúknak és nekünk is: „a kelyhet ti is inni fogjátok”. Vajon a Zebedeus fiúk megértették, amit Jézus mondott? És vajon mi megértjük ezeket a szavakat? Azt gondoljuk, hogy keresztényként velünk nem történhet semmi rossz; pedig Jézus ezt nem mondta:

a kelyhet nekünk is ki kell innunk. Most. A mindennapokban. Napjaink, a megpróbáltatásaink a mi kelyhünk.

A sínai monostor spirituálisát, az e hónap elején elhunyt Pál atyát egyszer megkérdezték: miért van ilyen sok megpróbáltatás böjt idején? Ezt kiegészítve feltehetjük így is a kérdést: miért van az emberi élet folyamán ilyen sok megpróbáltatás? A csendes, szerény atya így válaszolt:

„A sivatagi atyák elbeszéléseiben azt olvassuk: ha a megpróbáltatást kiirtjuk az életünkből senki sem üdvözül. Az Úr nem küld megpróbáltatást, de megengedi azt a mi javunkra. A megpróbáltatást senki sem szereti, pedig azok segítenek előrehaladni a lelki életben. Nélkülük nem lehet lelki emberré válni; nekik köszönhetően elhagyjuk a rossz, a bűn útját és az imádság ösvényére lépünk. A megpróbáltatás felébreszt bennünket az álomvilágból. Áthosz-hegyi Paisziosz atya azt mondta, hogy a megpróbáltatás azért szükséges, hogy a helyes és jó gondolatokat ápolja.”

Milyen igazak ezek a szavak, mintha csak nekünk mondta volna őket. Ha a megpróbáltatást kiirtjuk az életünkből, senki sem üdvözül, az Úr ezt megengedi, hogy lelki emberré váljunk. Emberi kapcsolatainkra is vonatkozik válasza, mely így folytatódik:

„Sokszor gondoljuk, ha valaki embertársaink közül próbára tesz, hogy »Ő engem biztosan utál«. Hogy tudna ő téged utálni, amikor az ember nem is erre lett teremtve, hogy utáljon. Emlékezz: az ellenfelünk egyben a mi jótevőnk is. Mert, aki nekünk fájdalmat okoz, rákésztet, hogy Istenhez forduljunk.”

Ez rárímel Aranyszájú Szent János gondolatára: megbántó nincs csak megbántott.

3. Szolgálat.

Ebben a nehéz helyzetben Jézus velünk is, mint tanítványaival, azt akarja tudatosítani, hogy mégy egy ilyen helyzetben is van feladatunk, van, amit nekünk kell megtennünk. Visszaidézve az evangéliumi szakaszt:

„Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,43-45

Ez a mi feladatunk, erre kell figyelnünk papoknak és híveknek egyaránt, ebben a nehéz helyzetben: SZOLGÁLNI; ott ahol vagyunk, de nem akárhogy, és nem a másik miatt, hanem Jézus Krisztus miatt, ahogyan ebben Jézus példát adott nekünk, mint aki köztünk szolgált és ma is szolgál. Nemrég tudtam meg, hogy az eredeti görög szövegben különböző szavakkal van kifejezve a szolgálat.

„Aki nagy akar lenni, az legyen a szolgátok” – a görög eredetiben diokonos szó szerepel. Mint a diakónus, a közösség megbecsült tagja, akit szeretnek, olyan szolga, aki szívesen szolgál, örömmel teljesít szolgálatot.

„Aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek” – a görög eredetiben doulos, azaz rabszolga szerepel.

Micsoda megdöbbentő szavak. Ő így szolgált közöttünk, nekünk is így kellene embertársainkat, családunkat szolgálni. Milyen messze állunk mi ettől, legalább is én nagyon. Ha ezt megtesszük, akkor nem az emberektől, hanem magától Jézustól kapjuk meg a megtisztelő jutalmat, mert Ő nem szolgának, hanem barátjának tekint minket, és biztosak lehetünk abban, hogy nem marad el irántunk tanúsított jósága sem.

Maga Jézus így mondja ezt János Evangéliumában:

„Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” Jn 15,14-17

Tanuljunk meg mi is ilyen szolgai alázattal szeretni egymást.

Adja Isten, így legyen!

Ámen.

A teljes Szent Liturgiát ITT nézheti meg újra.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye