Spiritual balm in difficult times

Van néhány ablak a bárkán. Igaz, a legtöbb ablakból csak annyit látok, hogy esik, szakad az eső. Némely ablak egész alacsonyan van, s szinte elönti a víz, a sáros, koszos víz. Zavaros, s nem is értem, hogy miért gondolok még rájuk ablakként, mert bár annak készültek, már rég nem azok. Nem töltik be a funkciójukat, nem engedik be a fényt, nem tágítják a látóhatárt, nem mutatják a teremtett világ szépségét, nem hirdetik a valóság sokszínű teljességét. Csak a felkavart sarat mutatják, zavaros folyadékot, ami mocskos, koszos, szűk és céltalan. A látvány felkavar, megrémít és összezavar. Igaz, nyugtat a tény, hogy csak látom, de nem érzem a bőrömön. Igaz, kétkedek is, hogy jól lettek-e megépítve, hogy jól olvastam és valósítottam meg az Örökkévaló tervrajzait?
Korábban észre se vettem, hogy van egy érdekes ablak, egy ablak, mely befelé néz. Önmagamba, oda, ahol bezárva élt az Én. Többségünk ritkán találkozik vele, mert a feladatok, a külső zajok a hihetetlen mennyiségű információk mellett kevés figyelmet kap. Elsőre talán meg is ijedünk tőle, mert rég láttuk, rég hallottuk a hangját. Milyen furcsa így, melegítőben, és furcsa, hogy nincs rajta álarc, smink és filter sem. Nincs digitálisan feljavítva, megcsinálva. Nem olyan, amilyennek mi felruháztuk, vágyainkkal, érzéseinkkel, szerepeinkkel, feladatainkkal, képmutatásainkkal, elvárásoknak való megfeleléssel. Kopottabb, kevésbé színes, mint amilyennek szeretnénk, de valódi. Ezzel az őszinte valódisággal való találkozás felszabadító élmény, mert egészen olyan, amilyennek az Isten teremtette: egyszerűen ember. Esendő, bukdácsoló, de jóra és igazra törekvő, szeretni és szeretve lenni vágyó csoda. Isten hozott újra itthon.

Ablak az Istenre. Ez a legnehezebb és legtávolabbi ablak, néha az az érzésünk: ha van is ilyen ablak, akkor most távol, nem is bárkán, hanem a felhők felett lehet. Keressük ezt az ablakot, mert eddig vitathatatlan volt számunkra, hogy templom alakú. De ha az alakja nem is a megszokott, mégis ismerős, mert Ő eddig, ezen keresztül is szólt hozzánk. Oly sokszor voltunk már biztosak a hangjában, mely szilárd és bátorító volt, például mikor bárkát kellett építeni. Akkor, mikor sütött a nap: erősnek, lelkesítőnek és egyértelműnek hallottuk szavait. De most gyengébbnek tűnnek, és olyan nehéz meghallani őket az eső hangos monoton és állandó kopogása miatt.

Pedig szükségünk van a hangra, s mint a gyerek, mikor nem látja szüleit, úgy kérdezzük mi is izgatottan: Itt vagy még, Teremtőm? Te az esőnek is Ura vagy, vagy más nyitotta ki a szörnyű csapokat? Vagy lehet, hogy siratsz minket, Uram? Csend van. Nem válaszolsz? Vagy épp ez a válaszod? Időt hagysz nekem, időt az emberi okoskodásaimnak, időt a saját útjaim végigjárásához.

Úgy tűnik, nekem van szükségem arra, hogy az apró felismerések és kudarcok után fáradtan leüljek: s akkor, abban a csendben fog megszólalni? De lehet, hogy szavak helyett csak némán átölel és szivárványos fény járja be a lelkünket. Talán jobb lenne így, mert a szavak hűtlenek lettek, néma szolgáivá váltak rendszereknek, elveknek, érdekeknek.

Most esik, s bár nem érzem, de tudom, hogy a felhők fölött, a felhők körül, mint védőburok Ő van. Ő a végső határ, Ő az, aki mindent körülövez. Ezért újra és újra szólok hozzá, hogy a félelem ne gyengítse a tudatomat, hogy az esőcseppek kopogását elnyomja a hangom.

Imádkozom, de nem azért, hogy Te meghalld, Uram nyomorúságunk hangját, mert azt Te jobban tudod, mint mi magunk. Hanem azért, hogy a lelkem hallja meg a hozzá érkező szavakat. S mint a gyermek, tudjam: ha csak a nevét is kimondom, biztonságot jelent a szívemnek.

Ülök az ablak előtt, s úgy tűnik életem hajója sehová sem halad, csak lebeg a vízen. De az ablakok új távlatokat nyitnak, és észrevehetem: valójában nem egyhelyben veszteglek, hanem emelkedem.

Ez olvasta már?

Bárka-napló 1. – lelki táplálék nehéz időkben

Szabó Tamás atya: Bárkává vált otthonainkon legyen rajta az Úr áldása! – Lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Szabó Tamás, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye