Spiritual balm in difficult times

Megtapasztaltam, hogy én egy hullámzó tenger utasa lettem, a hullámok hol feldobnak, hol meg betakarnak, lelki mélységekkel és felemelkedésekkel tele a napom.

Szombaton reggel kicsit kétségbeestem, vagy inkább nagyon. Megtalált egy írás, melyben egy olasz orvos írt, aki hitetlenként – magát ateistának nevezve – kezdte a harcot a betegek mellett és most 3 hét múltán már azt írja, boldogan és békésen ajánlja fel életét a betegekért. Egy idős lelkész tett rá ilyen hatást, amikor haldokolva is bíztatta a szenvedőket és közben olyan békét sugárzott az ápolókra, és az orvosokra is, hogy ők is megérezték Isten csodálatos békéjét. Nagyon meghatódtam. Igen, ilyen megtérések is vannak…

A cikk azért is felkavart, mert a helyzet Olaszországban igen drámai, az én nagylányom pedig épp ott tanul. Rokonaim dolgoznak az egészségügyben, maguk is szervi betegséggel küzdenek. Az édesanyámat se látogathatjuk védve ezzel a vírustól, de sokszor megtehettem volna, hogy elmegyek hozzá, most ezzel is szembesülök. Féltem a férjem, aki csendesen teszi a dolgát, végzi a szertartásokat temet és sajnos még fog is. Itt van körülöttem 5 gyermekem még, akikkel együtt végezzük a szertartásokat, imádkozunk este is Ábel püspök atya imádságos idejében. Őket is nagyon féltem.

Ez a sok aggódás főzés közben leültetett egy percre és apró jelekre lettem figyelmes. Isteni jelekre. Akkor az asztalon 2 cetlire találtam.

„A tenger fövenyénél többet vétkeztünk.”

„Új birodalmat teremtett nekünk.”

Igen így van, de van reményünk! Ekkor úgy éreztem lassan felemelkedek a hullámokkal…

Vasárnap reggel az utrenyei közvetítést hallgatva rájöttem, mennyi kicsi templom lett hirtelen otthonainkból. Mint a szerzetesek elvonulva kell élnünk és így kell rájönnünk nem elég erős a hitünk. Több kell, folytonos imádságban élni lenne jó!

Miközben a virtuális térben bekapcsolódok a liturgiába és épp azt érzem, hogy megnyugszom, jön a hír, hogy egy idős rokonomat most viszik a kórházba. Újra süllyedni kezdek…

És miért van az, hogy a közvetítés oly sokszor és a legjobb részeken akadozik?

„Ó, hitetlen nemzedék?” – hallom az Evangéliumban. „Veletek maradok a világ végezetéig.”

„Hiszek Uram, segíts hitetlenségemben”

A Szent Liturgián az atya Ady Endre versét idézte: Hiszek hitetlenül Istenben. Oly csodálatosan fogalmaz a költő: pont ezekre a napokra illik.

Nem furcsa, hogy a karantén szó 40 napot jelent? Nem furcsa, hogy pont böjti időszakban húsvétra készülve történik ez velünk? Nagyon valószínű, hogy bezártságunk el is tart 40 napig.

Aztán egy másik liturgiában azt hallom, hogy ezekre a napokra, mint ajándékra kell gondolnom. Időt kaptunk az építkezésre. Építenünk kell a lelkünket, a családunkat, a hitünket. Lehetőséget kaptunk a változásra, gyógyítani kapcsolatainkat. Rájövünk, hiányzik az Isten, a családtagjaink, a templomi közösségünk: most sokkal-sokkal jobban hiányoznak.

Miért hagyjuk, hogy elsodródjunk egymástól?

Most meg hirtelen felugrik egy üzenet: élesztő recept sörből. Igen legyünk mi is élesztők! Most nem hagyományos módon kell életre keltenünk hitünket, családunkat, nemzetünket!

Jön a kisfiam egy naptárral a kezében, hogy én abban milyen üzenetet kaptam?!

„Ne fáradjunk bele, tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.” Gal. 6,9-10

Hűha! Holnap hét eleje van, káosz: a sok iskolás otthoni teendői és a saját pedagógiai munkámmal várható. Új kihívás! Nem érzem magam elég erősnek ehhez! Valahogy rendszerezni kellene a dolgokat, mert a múlt hét utáni tapasztalatom állandó gyomorgörcs. Alig lehet elszakadni az internettől, kinek, mit, mikor, hova is kell küldenem. Mit főzök ma és mikor sütöm meg a kenyeret…

Reggel jön hír: a rokonomat kiengedik a kórházból. Így már újra emelkedőben vagyok és eszembe jut:

„A lélek gyümölcsei viszont szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”Gal.5,22-23

Szülessék meg bennem ezen a napon! Uram, várlak, kérlek csendesítsd le a lelkemben tomboló vihart!

Szöveg: Bánhegyi Anikó, fotó: pxhere.com

Nyíregyházi Egyházmegye