Minél nagyobb a baj, annál több kegyelemre szorulunk odafentről – lelki táplálék nehéz időkben

Krisztusban kedves Testvérek!

A mi Urunk Jézus Krisztus, aki saját maga választotta ki tanítványait, és vette körül magát velük, bizony sokszor kellett, hogy megtapasztalja, milyen kicsinyesek, földhöz ragadtak tudnak lenni, még a legkivallóbb emberek is. Jézus, már a megváltó cselekedetre készül, mégpedig olyan módon, ami számára fájdalmas és borzasztóan áldozatos lesz, de örömmel vállalja ezt az eljövendő szenvedést és még a halált is, mert szereti azokat, akikért ezt az áldozatot meg akarja hozni, hiszen csak így győzheti le halállal a halált, hogy mindannyiunknak életet ajándékozhasson! A tanítványok pedig ott vannak vele, és most látszik csak igazán, hogy mennyire nem értik még mindig a Mestert…

A Zebedeus fiai, Jakab és János elébe árulnak, és elsőbbséget kérnek maguknak az eljövendő Krisztus birodalmában, a többiek pedig természetesen, megbotránkoznak ezen. Milyen nagy félreértés, mennyire a saját emberi gondolkozásuk szerint próbálnak előre evickélni ezek a tanítványok ebben a pillanatban. Talán a ma embere sokkal másabb? Talán mi nem ezerszer tesszük fel a kérdést, szinte vádlón az Istennek, hogy „miért”, amikor valami nem a szájunk íze szerint alakul? És ez mindaddig így maradt a tanítványok számára, míg rá nem döbbentek, mennyi zseniálisan alázatos, önfeláldozó és szeretetteljes az út, amit Jézus jár, mert nem a mi emberi gondolkodásunk szerint való, hanem az Isten-gondolkodás mentén van, és teljesen más a logikája, mint a mienk. Az a helyzet kedves testvérek, hogy Isten sokkal jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint sokszor mi saját magunk! Csak az a kérdés, hogy el tudjuk-e fogadni, amit Isten ad az életünkbe, és meg tudjuk-e érteni az üzenetet belőle? Mi kell ahhoz, hogy erre képesek legyünk? Ehhez nem elég a saját erőfeszítésünk, ehhez segítség kell odafentről, amit mi kegyelemnek szoktunk nevezni, és bárki részesülhet benne, ha Isten közelében tud maradni, és benne bízni. Ezek a tanítványok még tévelyegve tapogatóznak, még csak a saját akaratuktól vezéreltetve, a saját elképzelésük és prekoncepciójuk börtönében, a sekélyesben botladozva. De a Jézussal töltött idő, és szerzetkapcsolat, és a Szent Lélek megvilágosítása által majd a világot bejáró apostolokká, tanulságtevőkké, csodatevőkké, tanítókká, egyházalapítókká, és vértanúkká válnak! Így művelhet velünk is csodát az Isten, hogy megszabaduljunk olykor földies számítgató, kisléptékű mentalitásunktól, és így nyitja ki szemünket az Isten, hogy az ő szemével lássuk egymást és a világot, és mindazt, ami benne történik. Mennyivel másabb! A másik ember nem ellenség, hanem egy szeretetre méltó gyermek, Isten gyermeke, a testvérünk lesz a szemünkben, a világ és minden, ami benne történik – még a legrosszabb veszedelem, vagy épp ez a járvány is – pedig megszelídül, és Isten üdvgondozásának részeként a végtelen nyugalomba simul, amit Isten szeret teljes gondoskodása ural. De hogy mindezt őszintén így érezzük és lássuk, ahhoz sok időt kell Jézussal tölteni és tőle mindehhez Isteni kegyelmet nyerni! Ezért imádkozzunk ebben az időszakban még buzgóbban, mert minél nagyobb a baj, annál több kegyelemre szorulunk odafentről!

Kedves testvérek, ahogy mondtam, Jézus, már a megváltó cselekedetre készül, mégpedig olyan módon, ami számára fájdalmas és borzasztóan áldozatos lesz, de örömmel vállalja ezt az eljövendő szenvedést és még a halált is, mert szereti azokat, akikért ezt az áldozatot meg akarja hozni. Nincs más út az üdvösség és a lelki béke felé ezen a világon csak ez: követni Jézust ezen az úton. Áldozatot, hozni egymásért, legyőzve saját akaratunkat és kicsinyes vágyinkat és elképzeléseinket. A hétköznapokban, a húsvéti készületben így járvány idején erre bőven van lehetőségünk, hiszen nagy próbát kell kiállnunk. Maradjunk Jézus közelében, az Ő szeretetében, és tanuljunk az ő szelídségéből, szeretetéből, de kitartásából és áldozatkészégéből is! Hogy részesedve az Ő kegyelméből annak láthassuk magunkat, a másik embert és a világot, mindennel, ami benne van, aminek az Isten akarta, ne annak, aminek csak mi akarjuk.  Aki így él nagy ajándékot kap az istentől a mai nehéz terhet időkben is: azt a nyugalmat, azt a vidámságot, azt a bizalmat, amit csak Isten tud adni az embernek. Ezt kívánom a kedves testvéreimnek a nagyböjt ötödik vasárnapján!

Szöveg: Erdei Tamás, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye