Interwiew with Mihalovics, Veronika

Hogy tetszik lenni, hogy érzi magát?

Szomorúan, hogy ilyen helyzet jött ránk, mert átéltem már ’56-ot, de még ilyet nem. Ez borzalmas, hogy ennyi ember meghaljon.

Hogyan telnek napjai?

53 éve egyedül élek, nem könnyű, egy fiam van közelben, aki minden hétvégén eljön hozzám. Tegnap rendezte a kertet, ma is akarta, de mondtam, hogy virágvasárnap nem dolgozunk. Velük naponta telefonon kapcsolatban vagyok, az unokákkal is, de akik itt vannak helyben, azokkal is.

Jobbak lesznek az emberek, a vírus elmúltával?

Reméljük, én abban bízom, hogy – most nagyon összetartanak, most valahogy örülni lehet annak, hogy mindenki törődik a másikkal. Úgy mondták ezt régen is, hogy a baj összehozza az embereket. Vannak, akik nem törődnek azzal, hogy ne járkáljanak, semmibe veszik a felhívásokat, én, ha kimegyek, csak a kapuig megyek, nem megyek ki az utcára. Azt figyelem meg, hogy sokkal segítőkészebbek, mint máskor.

Hogy tetszik látni, mit hoz majd a jövő, miben bízhatunk?

Hát nagy jóban nem, a Biblia azt írja, ami be fog következni.

De én Istenben bízom.

Ma virágvasárnap van, de nem volt nyilvános Istentisztelet. Milyen érzés, hogy már lassan egy hónapja nem lehet eljönni a templomba? (Veronka néni ugyanis két bot és jó szomszédjának segítségével jött el az utóbbi időben.)  

Igen, virágvasárnap van, az én drága testvérem, éppen ma 11 éve, éppen virágvasárnap halt meg. Mindig fáj a virágvasárnap a lelkemnek, de bízom az engem nagyon szerető Istenemben, aki már annyi bajból megmentett engem.

Nagyon hiányzik a templom, az áldozás, a közösség tagjai, az együtt éneklés, a Szent Antal-ikon, amely már Rómában is volt kiállításon

(és amely Veronka néni felajánlásából készült és egyedülálló).

Milyen lesz a nagyhét és a húsvét?

Nem olyan, mint szokott lenni, nem olyan. Mondjuk, én elvégzem az imádságokat, van imakönyvem itthon is, mindennap elvégzem a fájdalmas rózsafűzért, a keresztutat, megvannak a kis füzeteim. Ami tőlem telik megteszem.

Mit üzen az embereknek, a híveknek?

Hogy béke legyen, szeretet, ez a legfontosabb, meg hogy egészség legyen az embereknek a lelkében és a testében is. És hogy a hitük megerősödjön!

Nagypénteken, nagyszombaton, hogyan tetszik bekapcsolódni a szertartásokba?

Egyik imakönyvem nekem ott van a templomban, a jobbik, de hadd legyen ott, ha én nem vagyok, legalább az ott van, a padba van betéve. Itthon a másikból imádkozok, meg a sok füzetből, Szűz Máriáról (is többek között), és azokat én mindennap elimádkozom, meg van olyan, amiben naponta van(nak imádságok), szóval hétfő, kedd, szerda, azokat is.

Mit tetszik várni még a jövőtől?

Hát nem sokat. Szeretném még látni a kis dédiket továbbra is, de hát,

ahogy a jó Isten elrendezi, őrá vagyunk bízva.

Én mindig ezt figyelem meg, ha el kell menni, lehet ott száz orvos is, pénz is lehet, de Oda el kell menni!  És a jó Isten adjon békét! Békésen, úgy szeretnék csendben elmenni, de ugye ez nem miránk van bízva.

Gizikének mindig mondom, (ő a volt gondozónője, aki gyakran meglátogatja, s súlyos beteg lett két éve, így azóta más gondozónője van - szerk.) hogy az van ilyen betegségben, akit a jó Isten szeret. Azt mondja: hát engemet így szeret!? – Dehogyis, mondom neki, -próbára tesz bennünket. Nekem nagyon sok próba volt már az életemben, de a jó Isten mindig megsegített, mindig… mindig.

Nagyon köszönöm a Szeretetszolgálatnak a törődést, a mindennapos gondoskodást. Amióta működik, hozzám minden nap jönnek a gondozónők. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem jönnének ezek a lányok. Nagyon örülök nekik. Mindig a kedvemre teszik, amit kérek tőlük!

És utoljára még azt tudom mondani az egész országnak, kívánok áldott húsvéti ünnepet és békét, és jó egészséget!

Köszönöm a beszélgetés!

Szöveg és fotó: Szabó Gábor

Nyíregyházi Egyházmegye