„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”(Mt 22,21) – jegyzet

Megadjuk a földi életnek, a “császárnak”, ami jár. Jogkövető állampolgárokként adózunk, jótékonykodunk, szerepet vállalunk a társadalmi életben. S amit a járványügyi helyzet elvár: otthon maradunk, vagy legalább távolságot tartunk. Súroljuk a kezünket, viseljük a maszkot, érintkezés nélkül látjuk el idős szüleinket...

Úgy hisszük, megadjuk Istennek is, amit jelen helyzetben lehet. Kialakítottuk a méltó körülményeket az otthoni imádsághoz. Gyertyát gyújtunk, követjük online a szertartásokat.

Vajon mindez elegendő?

Igen, amennyiben kizárólag önmagunkra gondolunk. Csakhogy van egy közösségünk is. Az Egyházunk, mellyel szemben szintén vannak kötelezettségeink. Az a zsák, amiből mindig csak kiveszünk, de sosem teszünk bele, egy idő után kiürül... Nem várhatjuk az Egyházunktól sem, hogy mindig csak adjon, nekünk is feladatunk, hogy tehetségünk és lehetőségeink szerint erősítsük. Felelősségünk, kiváltságunk az egyházközség fenntartása.

Lehetünk büszkék arra, hogy - az ajánlás szerint - jövedelmünk 1%-át odaajándékozzuk a közösség számára. Nagyszerű az is, amikor egyszeri, esetleg komolyabb összegű adománnyal segítjük a működést.

A mostani nehéz helyzetben azzal is okos számolni, hogy az üres templomokban nincs perselyezés, pedig a gyertyák égnek, a világítást felkapcsoljuk, a pap, a sekrestyés és a kántor jelen van. Kevesebb a liturgia-szándék, pedig ennek „ügyintézéséhez” nincs szükség személyes kontaktusra (egy telefonhívás és egy utalás szükséges mindössze).

Mit szolgál az egyházfenntartás, a támogatás, az adomány?

-Templomaink fenntartását, fejlesztését.

-Egyházközségi épületeink fenntartását.

-A lelkipásztorok megélhetésének biztosítását.

-Az egyházközség alkalmazottainak (kántor, sekrestyés, stb.) díjazását és az utánuk fizetett állami közterheket (adók, járulékok).

-A papnevelést, azaz a papi utánpótlás támogatását.

-Idős paptestvérek nyugdíjának biztosítását.

-Oktatási és kulturális tevékenységek szervezését, működtetését

-Nehéz helyzetben levő testvéreink segítését, mivel Egyházunk mindig is nagy felelősséget érzett a rászorulók iránt.

Talán még sokáig sorolhatnánk... Mindannyian részesültünk már egyházunk áldásos tevékenységeiből... Ne felejtsünk el hálát adni! Amink van, azt is Istennek köszönhetjük. Amit Neki akarunk ajándékozni, arra is csupán úgy gondolhatunk: „Tieidet a tieidből, néked ajánljuk föl...”

Végül egy szentírási részre hívom fel a figyelmet, amellyel arra buzdítok mindenkit, a nehéz időkben is legyen helyén az eszünk és a szívünk! Számítunk az Egyház vigasztalására, a közösségünk pedig számít ránk!

„Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat; s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre.”  (II.Kor 9,6-9)

Szöveg: Gál Attila, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye