NEWS ARCHIVE

Családtábor 2015 – első nap

Családtábor 2015 – első nap
2015. június 23. 08:37

„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) mottóval vette kezdetét a 2015. évi Családtábor Balatonföldváron. Az első nap délután a regisztráció után kétszáz táborozót tudtunk összeszámolni. A jelentkezők az ország több szegletéből érkeztek Pécstől egészen Kisvárdáig. A sokszínűség a családok összetételében is megmutatkozott, hiszen a kisgyermekes családok, a nagycsaládok, idősebb házaspárok is velünk táboroznak, ugyanakkor kis unokás nagymamák és fiatal házasok is részesei a tábornak.

A tábort közös imádkozással, vecsernyével nyitottuk meg. A vacsora után a kisgyermekeknek a FAQ Társulat mesejátékot adott elő Papucsszaggató királykisasszonyok címmel, mely interaktív jellege miatt nagy sikert aratott a kicsik között. Az utazással teli, fáradtságos, de örömteli napot esti imával zártuk, készülve az izgalmaz holnapi napra!

 

Tóth Teodóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert