Nincs az emberi életnek olyan állapota, melyben az Isten ne lenne ott velünk - lelki táplálék nehéz időkben

A nagycsütörtöki, és nagypénteki események keresztülvezetnek minket egy olyan borzasztó, és fenséges történeten, ami az Isten legnagyobb zseniális szeretetéről tesz tanulságot, az értünk vállalt szenvedésén keresztül egészen a halálig. A keresztény ember mindig szívében megrendül, mikor ezt végigéli minden egyes húsvétban. És amikor azt hisszük, hogy nem lehet már nagyobb a szenvedés, és vége a „keserű szakasznak” elkövetkezik a nagyszombat.

Jézus irtózatosan szenvedett, ki itta a „poharat”- a szenvedés kelyhét-, és pedig fenékig. Átadta magát az Atyának és meghalt. De az én értelmezésemben mindig is a következő rész, a legfélelmetesebb, amit mi egyszerűen „síri nyugalomnak” szoktunk nevezni. Fontos nem elfelejteni, hogy akármilyen nehéz is a nagyszombat a maga félelmetes csendjében, mégis a húsvét szerves része. Hogyan? Talán úgy, mint a beszédnek az értelmes szavakat elválasztó csönd, vagy a zenének az ütemeket elválasztó szünet csendje. Fontos ez a csend, mert a nélkül érthetetlen lenne az egész, és mégis… nagyon félelmetes. Félelmetes mert az alázatos Jézus önkiüresítésének a csúcsa: ez az igazi mélypont, ahonnan már csak felfelé vezet majd az út.

Jézus poklokra, vagy az alvilágba való leszállását nem szabad félreértelmezni.  A halálban van valami iszonyú félelmetes, de ez a testi halálon túl van! Amitől igazán retteghetnénk: a bűnös ember magánya. Ez az igazi pokol, amibe mi magunk taszíthatjuk magunkat. Na, ide száll le értünk a Jó Pásztor. Még ide is utánunk jön! Ő nem valami bűn miatt szál le a legalsó mélység sötétjébe, hanem valakiért megy oda: értünk! Hogy kiragadjon minket, mint Ádámot és Évát a húsvéti ikonon! A zsoltár jut eszembe ebben a kegyelmi pillanatban: „Ha leszállnék az alvilágba, jelen vagy ott is.” Ezek után az a helyzet, hogy nincs többé az emberi életnek olyan állapota, melyben az Isten ne lenne ott velünk! Nemcsak a földi élet poklaiban, nemcsak a szenvedésben, de ott van velünk halálban, és legyőzi a mi halálunkat, kiemeli a bűnös embert létének értelmetlenségéből.

Ez egy furcsa kettősség: az világos, hogy a szenvedés és a halál olyan dolog, amiben az ember egyedül van. Oda nem jöhet velünk más, azt az utat mindenkinek magának kell végig járnia. De a húsvét után, Jézus halála és feltámadása és az alvilágba való leszállása után mégis azt mondhatjuk: még sincs egyedül! Aki Krisztussal van, ekkor sincs egyedül. Mert Jézus értünk szembenézett ezzel a borzalommal, a szenvedéssel és a halállal is, és legyőzte azt.

Ez a nagyböjt és ez a húsvéti ünneplés nem lesz olyan közösségi élmény, mint általában, hanem magányosabb, vagy talán egyénibb, belsőbb lesz: ragadjuk meg a lehetőséget és járjuk végig ezt az utat! Adjunk hálát ezért, talán soha nem lesz már lehetőségünk így megélni! Merüljünk bele a nagyszombat rettenetes, félelmetes, derengő, süket csendjébe, hogy minket is kiragadjon sírunkból Ő, aki értünk jön, és a feltámadásban is ugyan ilyen személyesen ott legyünk Krisztussal!

Ezt kívánom minden embernek a 2020. év különleges húsvétjában!

Szöveg: Erdei Tamás, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye