Bárka-napló 5. – lelki táplálék nehéz időkben

Ismerkedem a lakótársaimmal, most tőlük tanulok magamról, világról, emberekről. Érdekes a viselkedésük, különösen, ahogy ezeket egy magasabb renddel való találkozásukkor teszik. Mennyi mindenben hasonlítunk hozzájuk mi, emberek: néha magunkra ismerünk, mikor Isten és embertársainkkal való kapcsolatainkat értelmezzük.

A macska, dörgölőzik, kedveskedik, mert haszna van belőle. Megtanult jóban lenni a nagyobbal, de szabadságát csak részben adja fel. Létezik macska-hit? Azt hiszem igen, sajnos bennem is. De bátorságot ad a tudat, hogy létezik macskaszerető Gazda is, aki bár megcsóválja a fejét, de hagyja, és hiszem, hogy örömmel tölti el, mikor odabújunk hozzá és suta imádságainkat doromboljunk. Tudja hamisságunkat, de nem rest megcirógatni buksinkat.

A kutya ugat, csahol, ha idegent lát, ha ellenséget észlel. De ha ott a gazda, akkor mellé szegül, lábhoz ül, csendben figyel.
De bezzeg mi, mikor a Gazda mellé telepedünk, alig hallgatunk: egyfolytában beszélünk, és Ő hallgat. Imádságunk szüntelen beszéd: kérés és néha köszönet, áldás és újra kérés. De ezekben a napokban csendesedünk, kevesebbet kérünk, s egyre kevésbé ismételjük. Úgyis tudja, mire van szükségünk.

Reggelente éneklésre ébredek, este énekléssel fekszem. Köszönöm, Uram a rigókat és a pacsirtákat! Boldogan énekelnek, téged dicsérnek, világot színesítenek. Tudnak örvendezni és szeretnek másokat örvendeztetni. Szabadok itt, a bárkában is, szabadok, mert az igazi szabadság belülről fakad. Nem hallják meg és nem zavarja őket, hogy énekükbe újra és újra belerondít a károgás. Pedig itt a bárkában most ez sokkal hangosabbnak tűnik. Károgás a bezártság miatt, károgás a bárka állapota miatt, károgás az igazságtalan igazság miatt. Hangos, de üres, s nem vezet sehová. Csak rombol és kedvetlenít. A megosztó műve s hamissága hamar kiderül, mert mikor rá kerül a sor, haszontalan a repülése, nem születik belőle remény, segítség, élet.

Vele szemben ott a gerle, az ág a remény és szeretet üzentét hozó. Az új világ hírnöke, aki nem szavakkal, hanem tettekkel mutat egy darabot az isteni világból. Végre észrevettük őt, őket. Szóljon a taps nekik!

Figyelem a bárkalakókat, és az az érzésem, hogy most, bezárva másként viselkednek. Érzik és tudják, hogy változni kell, a természetesnek látszó helyett a természetfeletti életvitelre kell átállni, mely a szeretetből táplálkozik. Olyan elixír ez, melynek magjait mindenkibe elültette a nagy Magvető, de aminek a gyümölcse csak az elköteleződés, a munka, az imádság és kitartás által érhető el.
Különös napok ezek, mert a bárkából látjuk, hogy amit természetesnek hittünk, azt most örvények pusztítják, s mi eközben újra a természetfölötti rend törvényeit is tanuljuk, újratanuljuk. Mert újra tanulunk egy hajóban evezni, újra tanulunk együttműködni, újra tanulunk összetartani, újra tanulunk elfogadni, újra tanuljuk a valóban értékeset észrevenni.
De vigyázzunk, hogy majd a szikrázó napsütésben a megtanult leckét nehogy újra elfelejtsük.

Szeretettel: Tamás atya

Ez olvasta már?

Bárka-napló 4.: Palackposta gyermekeinknek – lelki táplálék nehéz időkben

Bárka-napló 3.: Palackposta apa(p)társaimhoz – lelki táplálék nehéz időkben

Bárka-napló 2. – lelki táplálék nehéz időkben

Bárka-napló 1. – lelki táplálék nehéz időkben

Szabó Tamás atya: Bárkává vált otthonainkon legyen rajta az Úr áldása! – Lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Szabó Tamás, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye