Igaz ember egy viharos korban – Boksay János pap-komponistára emlékeztek

Boksay János a magyar és a ruszin görögkatolikusság mindmáig legjelentősebb pap-komponistája halálának 80. évfordulója alkalmából került sor ünnepi Liturgiára egykori szolgálati helyén, a Rózsák terén. A Szent Liturgiát az ő dédunokája, Boksay Péter atya vezette, és a gyönyörű ószláv kórusműveket a Szent Efrém Férfikar adta elő. 

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya beszéde elején elmondta, hogy Boksay halálának napja éppen a magyar görögkatolikus egyház születésnapjára esik, hiszen 1646-ban, 374 évvel ezelőtt, április 24-én írták alá az ungvári uniót. Ezt követően az ország görögkatolikus híveinek száma gyorsan gyarapodott, 1890-ben már a bizánci rítusú hívek tették ki a lakosság egy negyedét. A görögkatolikusok a teljes népesség 11,8 százalékát alkották, ami román, ruszin, szlovák és magyar ajkú híveket jelentett. 

A kor hátteréről elmondta az érsek-metropolita atya, hogy Kárpátalján ekkoriban nem volt ruszin nemesség, a magyar nemesség pedig nem volt görögkatolikus, így egyedül a klérus képviselte ezt a szegény populációt, amelynek egyetlen menedéke és reménye lett a felekezete, a Liturgiája és az ahhoz kötődő szokásai, magatartásformái.

Boksay János magyar családban született Huszton, zenei tálentumát szülei hamar felismerték, mégis papnak szánták. 1898-ban szentelte fel Ungváron Firczák Gyula püspök, és a következő évben kinevezte az ungvári Tanítóképző és Teológiai Főiskola zenei vezetőjének. Megbízta azzal is, hogy gyűjtse össze, és jegyezze le a munkácsi egyházmegye énekeit, és adja közre ezeket magyar és ószláv nyelven. Az előbbi 1904-ben, az utóbb 1906-ban jelent meg Egyházi énektár címmel. Ezek a művek mind a mai napig etalonként szolgálják a Kárpát medencei és az Egyesült Államokba innen kivándorolt görögkatolikusság zenei életét. 

“Boksay János atya tehetséges komponistaként saját zenei gondolatait is papírra vetette, ószláv és magyar nyelvű Liturgiákat írt, melyek zenei nyelvezete eklektikus: a magyar és a szláv romantika fordulatai keverednek az olasz operai és a német Liedertafel hagyomány motívumaival. Mindezt finoman és választékosan, és biztos kézzel szintetizálta, ez emelte őt korának jelentős egyházzenei komponistái közé. Boksay a finom lírai romantika poétája, a dallamosság és a kedvesség vezérfonálként jelenik meg műveiben. Ugyanakkor ezek az egyszerű, könnyen megjegyezhető dallamok egy gazdag, és intonációban, zenei megvalósításban meglehetősen kényes harmóniai alapra helyeződnek. Ezek a melódiák nem a görögkatolikus liturgikus hagyományból valók, hanem saját dallamok. Az egyszerű dallamvezetés ellenére a művek megszólaltatása nagy koncentrációt igényel, hiszen egy orgona vagy zongorakíséret akkordjainak megszólaltatása férfikarral nehéz feladat. Ebből a szempontból Liszt lehetett Boksay példaképe, ugyanis a nagy géniusz mutatta meg a német és a monarchikus Liedertapfel, azaz asztali nótáktól az artisztikus és bonyolult férfikari művek felé vezető utat.” - magyarázta méltató megemlékezésében Fülöp metropolita atya. 

A bizánci egyház liturgikus történetében a kórus alapvető fontosságú, de különösen az ortodox területeken jut nagy szerephez, ahol az a dolga, hogy minél szebben és jobban lássa el feladatát a szertartásokon: képviselje a népet, annak énekét a Liturgia alatt. Ezzel szemben a görögkatolikusság kezdetektől fogva a protestáns istentiszteleti módot preferálta, alkalmazva az ottani gyakorlatot: aki elmegy a templomba, az énekével be is kapcsolódjék az imádatba. 

Boksay két célt látott lebegni a szeme előtt, egyrészt a hívek pallérozását és a templomi éneklés színvonalának emelését a kiadott gyűjteménnyel, másrészt a kórushagyomány ápolását új művek komponálásával. Ezekben a művekben nem használta fel a népi dallamokat, nem akart egyfajta szakrális világzenei stílust megvalósítani, eléggé invenciózusnak érezte saját dallamintencióit is a kórusművek megvalósításához. 

Élettörténetét folytatva a főpásztor elmondta, hogy Boksay János 35 évesen Budapestre került, 1905-től az ún. Szegényház téri római katolikus templomot vette birtokba, vagyis a későbbi Rózsák terét, ahol megszervezte az első pesti görögkatolikus kórust. A fővárosban eltöltött három év alatt zenei téren is tovább képezte magát.

1912-ben visszahelyezik Kárpátaljára, majd 1919-ben huszti parókussá és kerületi esperessé nevezik ki. Itt keletkezik 1921-ben az a férfikarra írt szakrális zene, ami ezen a Liturgián elhangzott.

“Nagytekintélyű és köztiszteletben álló papja lett szülővárosának, amely ekkor már nem volt Magyarország része. Szolgálta híveit, Liturgiákat komponált, és megpróbálta a Trianon által létrejött szétszabdaltságban is a görögkatolikus identitást erősíteni ruszin és magyar híveiben. Boksaynak tehát nagyon sokat köszönhet a görögkatolikusság, a bizánci rítusú katolikus zene és egyben a magyar zenetörténet is. Jelentős zenemester volt, kiváló karnagy, kórusszervező, híveinek odaadó szolgája, igaz ember egy viharos korban. Lelkipásztori és zenei munkássága mellett Kárpátalja ruszin és magyar népének társadalmi felemelkedését és szellemi támogatását is nagy energiával végezte.”- mondta róla elismerően a magyar görögkatolikus egyházfő.

A trianoni békediktátum a görögkatolikusság épp csak kialakult egyházszervezetét is átformálta. Boksay a Ruszin Nemzeti Tanács tagjaként megpróbálta a szétszabdalás és a nacionalizmus erőit megfékezni. 1939-től behívott képviselői státuszban volt, képviselte a magyar Parlamentben Kárpátalját 1941-ben bekövetkezett haláláig. A lebilincselő életút expresszív ismertetése után a Szent Efrém kórus még néhány Boksay művet énekelt. Hálásnak kell érte lennünk, hogy gondozzák a keleti liturgikus énekhagyományt, és zenekultúránk fontos és élő elemévé teszik.

Boksay Péter atya Szentbeszéde

A homíliában Boksay Péter atya elmondta, hogy a húsvéti dallamok, az öröm itt cseng még a fülünkben, de ahogy múlik az idő, a hang, az élmény egyre távolabb kerül tőlünk. Nem kell a szó szoros értelmében rohanó életet élnünk, elég ha online “szaladunk” egyik megbeszélésről a másikra, ezek a feladatok távolabb helyezhetik tőlünk húsvét örömhírét. Nem szabad azonban ettől kétségbe esnünk: emberi örökségünk, hogy gyarlók vagyunk, és olykor elgyengülünk. Az apostolokkal is így volt ez, ők is elszaladtak, és féltek. De a viselkedésük újra fordulatot vett, ahogy jött a feltámadás öröme, és minden korábbinál erősebben tudtak nekilátni saját feladatuknak, Jézus képviseletének a világban. 

“Így kapjuk mi is húsvétkor a feladatot: vigyük az örömhírt. Tamás apostol hitetlenkedett, de tudott bocsánatot kérni, Péter apostol háromszor tagadta meg Jézust, mégis az egyház vezetője lett. Saját döntésünk, hogy a feltámadás mellett maradunk-e, mert ez az öröm nem kell, hogy elhalványuljon bennünk, hiszen vasárnapról vasárnapra frissíteni tudjuk, így akár egész életünkön át is hatni tud, ha kell, akkor online is. Engedjük, hogy beáradjon a szívünkbe húsvét öröme!” - zárta beszédét Boksay Péter atya, az ünnepelt Boksay János dédunokája.

Szöveg: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont és szentdemeterkorus.hu

Nyíregyházi Egyházmegye