Toughts on the worild day of World Day of Prayer for Vocations

Ábrahámnak ki kellett mozdulnia megszokott életéből. Elindul az Isteni hívásra, hogy eljusson arra a földre, amit majd az Úr mutatnak neki. Néha pont az úton lét az, ahol lennünk kell. Ábrahám ott van, ahol lennie kell. Amikor meg kell hallania a szót, ott van. Amikor egész életét megváltoztató döntést kell hoznia, ott van. Amikor úton kell lennie, ott van. Amikor nehéz szívvel el kell indulnia felfelé egyetlen fiának feláldozása hegyére, akkor is ott van. És ott van akkor is, amikor elhangzik: ez próbatétel volt. Mindig pont ott, ahol lennie kellett.

Mózes elmenekül a múltja bűne elől, és amikor az égő csipkebokortól küldi az isteni szó, hogy térjen vissza, legyen vezetője népének, akkor nem akar indulni. Tudja, hogy ott lenne a helye, de keresi a kifogásokat. Aztán mégis elmegy oda, ahol lennie kell. Elmondja, kivezeti, ráüt a botjával, lehozza a hegyről. Döntéseket hozva, vezetőként, másokért küzdve, mindig ott, ahol lennie kell.

Jónás nem akar oda menni, ahová Isten küldi. Ellenkező irányba indul, élete tele lesz nehézségekkel. Valahol mélyen tudja, hogy nem jól van ez így. Tudja, hogy valahol vár rá egy hely, ahol neki kell kimondani a szavakat, mégis egyre távolabb akar kerülni attól, ahol lennie kellene. Végül a cethal ott teszi partra, ahová önszántából kellett volna eljutnia, de ahol még mindig nem talál választ a kérdésére, hogy miért is kell neki ott lennie? Nem látja semmi értelmét, de ott van. S ha már ott van, elmondja, amivel megbízták. Bár úgy tűnik számára, hogy minden, ami az ő szavára történik, akkor is megtörtént volna, ha ő nincs ott, Isten azonban nem így látja. Nélküle nem lett volna ugyanaz egy egész város sorsa. Ott kellett lennie, ahol volt.

Noé nem megy sehova. Sodródik. De neki pont ott kellett lennie. Bezárkózva, sodródva, nem olyan céllal, ahová az ember utazva tud eljutni. Mégis ott van, betölti küldetését. Tudja, hogy ott volt, amikor építeni kellett, ott volt, amikor életeket kellett megmenteni, ott van amikor zárt ajtó mögött kell várnia, hogy elmúljon a vész. És ott lesz, mikor majd kinyílik az ajtó, amikor új élet kezdődik mindenki számára. És végig tudja, hogy ott van a családja számára. Ott, ahol lennie kell.

Az emmauszi tanítványok elindulnak onnan, ahol maradniuk kellene. Jézus, mint Jó Pásztor utánuk megy, visszaterelgeti őket. Tamás apostol nincs ott, amikor ott kellene lenni, s ezt később nagyon sajnálja. Mégis, valami különös módon kiderül, hogy mindannyian ott voltak, ahol lenniük kellett, hiszen találkozás, hit és élet fakadt belőle. Jézus Lázár feltámasztásakor ezt mondja: „Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek.”

Mária örömírt kap. Gábor arkangyal által Isten arra hívja, hogy édesanya legyen. Istenszülő. Mindannyiunk égi édesanyja. Mária mindig ott van, ahol lennie kell. Amikor nem olyanok a körülmények a gyermek születésekor, mint amit valószínűleg eltervezett. Amikor más országba kell menekülni az emberi gonoszság elől. Amikor szívét tőr járja át, hisz látja fiát szenvedni és meghalni. Amikor könnyeket hullat egy szabolcsi faluban, hogy aztán zarándokok ezreinek imáit hathatós szószólóként Fia elé vigye. Mindig ott van, ahol lennie kell. Ott van, hogy minden édesanya példaképe legyen. Akik Istentől a legszebb hivatást kapják, hogy mindig ott legyenek gyermekük, családjuk életében, ahol lenniük kell. Szeretni, közbenjárni. Köszönet és hála legyen nekik érte. Isten áldja meg őket, hogy mindig ott voltak, ahová hivatást kaptak.

Boldog annak az embernek az élete, aminek végén elmondhatja: mindig ott voltam, ahol lennem kellett, ahová Isten küldött. Boldog annak az embernek az élete, aminek a végén elmondhatja: oda megyek, ahol lennem kell, ahová Isten hív.

Szöveg: Mosolygó Tamás, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye