„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)

1015. július 24-én gyilkolták meg Magyar Szent Györgyöt (Georgij Ugrin), aki idősebb testvéreivel, Szent Mózessel és Szent Efrémmel Borisz fejedelem szolgálatában állt.

A Borisz és Gleb történetét elbeszélő források tanúsága szerint György tudatosan vállalta a halált ura, Borisz oldalán, amikor úgy döntött, hogy nem menekül el a trónbitorló Szvjatopolk – Borisz és Gleb féltestvére – bérgyilkosai elől. A legenda szerint július 24-én Borisz és György a vasárnapi reggeli istentisztelet végezték az Alta folyó mentén felállított sátrukban, amikor Szvjatopolk emberei rájuk törtek. A súlyosan megsebesített fejedelmet György saját testével védelmezte, miközben így kiáltott: „Nem hagylak el, drága uram! Ahol tested virága elhervad, én is ott végzem be életemet!”

A gyilkosok levágták György fejét, s a testétől olyan messzire hajították, hogy azt a temetést végző szolgák nem is találták meg. Később a helyszínre érkező testvére, Szent Efrém találta meg György fejét és vitte magával a Szent Borisz és Gleb tiszteletére általa alapított kolostorba. Saját szerzetesi cellájában őrizte, s végakaratának megfelelően halála után (1053) az ő koporsójában helyezték el. Amikor Szent Efrém sírját 1572-ben felnyitották, György fejét is romlatlan állapotban találták. A bolsevik hatalomátvétel után a sírt ismét megbolygatták, s ekkor az ereklyék eltűntek.

(Forrás: Valerij Lepahin: Georgij Ugrin, azaz Magyar György, az alig ismert szent, Aetas 1998/1, 72-78.)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum