A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre sok-sok évvel ezelőtt a Szent Damján Kört. Akik ebbe a közösségbe tartoznak, azt vállalják, hogy napi imájukban könyörögnek egy-egy fogyatékkal élő embertársukért, legtöbb esetben gyermekért vagy fiatalért: május közepén Máriapócson imádkoztak együtt.
A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre sok-sok évvel ezelőtt a Szent Damján Kört. Akik ebbe a közösségbe tartoznak, azt vállalják, hogy napi imájukban könyörögnek egy-egy fogyatékkal élő embertársukért, legtöbb esetben gyermekért vagy fiatalért. Alapvállalásuk mellé később kialakult és rendszeressé vált, hogy sérülteket látogatnak, és programokat is szerveznek számukra. A járványügyi helyzet idén ellehetetlenítette a Damján-tábor megrendezését, amelyet több mint 20 éve minden nyáron várva vártak a kispapok, az önkéntesek és a fogyatékkal élőt nevelő családok. Péntek este kicsit mégis „együtt lehettek”.
A Görögkatolikus Médiaközpont élőben közvetítette Máriapócsról azt a Parakliszt, amelyet kiemelten a „damjánosokért” imádkoztak. Gémes Péter, a Szent Damján Kör vezetője elmondta, hogy legalább tizenöt településről érkeztek a kegytemplomba fiatalok, hogy együtt imádkozzanak, énekeljenek. Nem egyszerűen imacsoportról, vagy táborszervezőkről beszélünk. Amire azt mondjuk, „a Damján”, az több ennél. Közösség.
Bár 2020-ban a közös nyaralás elmarad, remélhetőleg hamarosan ismét tudnak hosszabb-rövidebb programokat szervezni. Segíthetünk mindannyian nekik. Imádsággal és adománnyal.
Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |