Magasztaltassál föl az egek fölött, Isten, és a te dicsőséged az egész Földön! – mennybemenetel ünnepe

Az Úr Jézus Krisztus Mennybemenetele keresztény hitünk sajátos ünnepe. Nagyon kedves számomra, mert szülőfalum, Szakoly templomának címünnepe is ez. Sokáig homályos volt előttem a tartalma és a jelentősége. Fontos ünnep, hisz a keresztény alaptanításnak, igehirdetésnek része az újszövetségi Szentírás szövegei alapján. Márk és Lukács Evangéliuma és az ApCsel is beszámol róla. Kérdésünk: Mit tanít az ünnep, és mit jelentsen számunkra?

1. Mit tanít? A választ tömören megadja számunkra a Hitvallás sora: „Fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten Jobbján.”(Vö. Mk 16,19.)

a. „Fölment a mennybe”, ami azt jelenti, hogy Jézus megjelenéseinek ideje lezárult. A húsvéti feltámadástól számított 40. napig, a mai ünnepig sokszor megjelent főként a tanítványok előtt, akikkel együtt evett, ivott, megmutatta nekik, hogy ő él, és az Isten országáról tanította őket. (Vö. ApCsel 1,3.) S ez azért is rendkívül érdekes, mert a tanítványok felejthetetlen tapasztalatot szereztek Krisztusról, a feltámadottról. Krisztus teste a feltámadás pillanatától megdicsőült, vagyis új és természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezett, melyek addig elképzelhetetlenek voltak: bezárt ajtókon átment, evett, ivott, bár földi értelemben erre már nem volt szüksége, Tamás megtapinthatta begyógyult sebeit. Dicsősége ezzel megtapasztalhatóvá lett, de megértése egyben „lefátyolozott” is maradt. A tanítványok valós, biztos, de teljesen nem érthető, vagy logikusan meg nem magyarázható tapasztalatokban részesültek a megjelenések által, melyeket sohasem tudtak, s nem is lehetett elfelejteni. Viszont annyira megerősítette őket, hogy Krisztusért, a hitükért a halált is képesek voltak vállalni.

b. „Ott ül az Atyaisten jobbján.” Ez azt jelenti, hogy Ő az Úr, aki megdicsőült emberségével uralkodik, és jogosan teszi ezt, mert küldetését teljesítve népet szerzett magának. Amit tett, azt „értünk emberekért, a mi üdvösségünkért” tette, s végül - befejezve feladatát - „fölment a mennybe”. Viszont ezzel nincs vége, mert szüntelenül közbenjár értünk az Atyánál. S mivel tudja, hogy „mi lakik az emberben”, s milyen buktatókkal van tele az emberi sors, elküldi Lelkét, s küldi folyamatosan, mert szükségünk leginkább Krisztus Lelkének erejére van.

2. Mit jelentsen számunkra az ünnep: szomorúságot vagy örömet?

a. Szomorúságot? Lehet erről is szó a tanítványok kapcsán. Egyik énekünk fogalmaz így: „Megrendülve szóltak a tanítványok: Ne válj meg tőlünk Pásztor!”, „Uralkodó, ne hagyj el minket árván!”Emberi oldalról érthető lenne ez a szomorúság. Gondoljunk csak bele szeretteink elvesztésébe, akikre eddig különösen is támaszkodhattunk. Jézus esetében még többről van szó, mert nélküle nincs igazi hit, nincs erő, nincs támasz, nincs vigasztalás, mert nélküle ezek mind elvesznek. Viszont itt nem állhat meg a gondolat, mert Romanosz Melodosz az ünnep kontákjában csodálatosan fogalmaz: „Felemelkedett a mennybe, „semmiképpen el nem válván, de távozás nélkül itt maradván” velünk. Mert Jézus „lefátyolozottan”, de jelen van. Ő a túlvilágon van, és itt, jelen van egyszerre. S az Ő akaratából itt maradtak: az apostolok, a testvéri közösség: az Egyház, a tanúk, a víz, az olaj, a kenyér és a bor jelei, a Szentírás, az imádság és a szeretet törvénye, s mindezek által: Krisztus Lelke, a Szentlélek.

b. Nem szomorúságot, hanem örömet jelentsen!

-Örömet, mert Jézus mondta: „Egy kis idő és megláttok engem”.

-Örömet, mert látjuk, hogy mindent megtett értünk, mindent elvégzett: helyet készített ígérete szerint, s biztosak lehetünk abban a reményben, hogy egy nap eljutunk hozzá, mert Ő a reményünk alapja.

-Örömet, mert biztosak lehetünk abban, hogy életünknek minden körülmények között, az olykor látszólagos elhagyatottság ellenére is, értelme van, s a hitben, reményben és szeretetben kitartó ember biztosan üdvözül.

Befejezésként Aranyszájú Szent Jánost idézném: „Az apostolok a feltámadás végét látták, a kezdetét nem. A mennybemenetel kezdetét látták, a végét nem.” ANNYIT LÁTTAK, AMENNYI ELÉG VOLT, s nem maradtak bizonytalanságban, s ezért minden körülmények között rá tudtak hagyatkozni Krisztusra. Kérjük mi is azt, hogy „legyen hitünk Istenben”, legyen, maradjon meg a hitünk az eltávozó és mégis köztünk maradó Feltámadt Krisztusban, hogy ezzel a hittel, a „lefátyolozottságot” végleg eltüntető találkozásig az Ő ösvényein járhassunk.

Kapcsolódó hírek:

Az Úr mennybemenetele

Mennybemenetel ünnepe

Szöveg: Soltész János

Nyíregyházi Egyházmegye