Magasztaltassál föl – gondolatok mennybemenetel ünnepéhez

A húsvét utáni hatodik vasárnapot követő csütörtökön egyházunkban a mennybemenetel ünnepét tartjuk, mely nem is annyira népies, mint inkább a nyugati egyháztól átvett nevén áldozócsütörtökként is ismert. Ám a tartalma akkor is az Úr Jézus mennybemenetele! Nemcsak az apostoli és evangéliumi szakasz mondja ezt el nekünk, hanem a liturgikus szövegeink is erről szólnak. Az éppen befejeződött húsvéti ünnepkörben az áldozás utáni énekeket a „Föltámadt Krisztus” tropár helyettesítette. Itt pedig ugyanazzal a renddel a mennybemenetel ünnepéhez kötődő ének kap helyet.

Egy zsoltárversre alapozódik az énekünk: „Magasztaltassál föl az egek fölött, Isten, és a te dicsőséged az egész földön” (Zsolt 56,6; illetve Zsolt 107,6). Az általunk még most is használt Káldi-féle szentírásfordítás szó szerint így tartalmazza, s így énekeljük prokimenként. Érdekes viszont, hogy imakönyvünk az előző, míg énekeskönyvünk az utóbbi helyről idézi a szöveget. – Sőt, még érdekesebb, hogy az áldozás utáni himnuszok helyettesítésére az énekeskönyv a prokimen ismétlését írja elő, az imakönyv viszont új szöveget hoz: „Emelkedjél fel az egekbe, Isten, és a te dicsőséged az egész földön”.

Miről is van szó? Egyértelmű, hogy az ószövetségi ember számára még csak Isten hatalma megnyilvánulásának kérését jelenthette a zsoltáros fohászkodása: Mutasd meg, Isten, hogy legfönségesebb és leghatalmasabb vagy! Az újabb, Káldi Neovulgáta fordítás is ezt hangsúlyozza: „Magasztaltassál föl Isten az egek fölé, és dicsőséged minden föld fölé!” (Zsolt 57,6), illetve: „Tedd, Isten, hogy dicséreted az egek fölé érjen, s az egész földön nyilvánuljon meg dicsőséged!” (Zsolt 108,6). A Szent István Társulat kiadásában megjelent Biblia viszont a dicsőség helyett a személyre helyezi a hangsúlyt. Eme szemlélet szerint a zsoltáros tehát azt kéri, hogy Isten adjon valamilyen érzékelhető jelet egyetemes hatalmáról, és ezzel rettentse vissza a bűnösöket. Ennek alapján így fordítja: „Istenem, emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged!” (Zsolt 57,6), illetve: „Jelenj meg fönségedben az égen, Istenem, az egész föld felett szárnyaljon dicsőséged!” (Zsolt 108,6). De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Károli-fordítást sem, mely az első változathoz áll közelebb: „Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged!” (Zsolt 57,6), illetve: „Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!” (Zsolt 108,6). A Szentírást értelmező kommentár szerint a zsoltáros és ellenfelei közti harcban az Úr hozza meg a döntést. S amikor az ő ítélete reggel elhangzik, akkor „felemelkedik”, magasztosnak bizonyul Isten; megjelenik egész világot betöltő dicsősége. A zsoltáríró itt a teofánia kifejezéseit használja. És Isten ítélő igazsága viszi véghez a bűnösök bukását.

Az újszövetségi ember viszont már ennél magasabb szintre is tud tekinteni a húsvét misztériumának fényében. Az Üdvözítő végbevitte a megváltás művét: áldott szenvedésével, halálával, feltámadásával elrendezte a sorsunkat, amint ő maga jövendölte: „ha felmagasztaltatom a földről, mindent magamhoz vonzok” (Jn 12,32). Mennybemenetelé­ben pedig az Atya elfogadta, megpecsételte megváltói művét. Így jogos mindkét fogalmazás, bár az ünnephez – üdvtörténeti eseményként – konkrétan a fölemelkedés kapcsolódik.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye