Az Istenszülő oltalma

Magyar görögkatolikus egyházunkban a háromszázharminchat templomból és kápolnából harmincnégyet az Istenszülő oltalma ünnepére szenteltek fel. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden tizedik templom ezt a titulust viseli. A puszta adatnál azonban sokkal többet jelent az a tény, hogy népünk ennyire szereti Máriát, Jézus Krisztus édesanyját. És „oltalma alá fut". Ezt az ünnepünket minden esztendőben október elsején tartjuk, bármilyen napra essék is.

Bár az ünnep Máriáról, az ő édesanyai oltalmazó, védelmező szeretetéről szól, ekkor sem szorul háttérbe Jézus, hiszen jól tudjuk, hogy az Istenszülő éppen neki köszönheti istenanyai méltóságát. Sőt azt is tudjuk, hogy nem közvetlenül Mária nyújtja a segítséget számunkra, hanem kieszközli Istentől. Nem feledhetjük ezt, hiszen naponta imádkozzuk az apostol tanítása alapján (Jak 1,17), hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék fölülről van”. Azért sem feledhetjük, mert az ünnep fő éneke, a tropár is figyelmeztet erre. Ez a himnusz három nagy részből áll.

Énekünk első része egyrészt helyzetbemutatást ad az ünneplésről: „Ma, igaz hitű népek, fényesen ünneplünk.” Igen, nagy nap ez a liturgikus életünkben, olyan, amit valóban a „fényes” jelzővel lehet illetni. Másrészt viszont ennek megokolását is megadja: „megárnyékoltatva, Isten Anyja, a te eljöveteled által”. Valóban azért ünnepelhetünk, mert az Istenszülő a Krisztusért balgatag Szent András látomása szerint valóban eljött konstantinápolyi népéhez 903-ban, illetve 911-ben, hogy oltalmazó segítségét adja a pestisben, illetve a szaracén sereg ostromlásától fenyegetett híveinek. Bájos költői eszköz jelenik meg a „fényes és beárnyékolt” ellentétpárban, ami a mondanivaló kiemelését szolgálja.

A tropár második része minden imádkozót bekapcsol az ünneplésbe. Először itt is alaphelyzetről van szó. Mi magunk is részesei lehetünk az András által látott nagy eseménynek, legalábbis áttételesen: „a te legtisztább képedre tekintvén”. Az ünnepi ikonon szemlélhetjük a történteket, és így fordulhatunk bensőségesen az Istenszülőhöz: „szívtöredelmességgel mondjuk”, vagyis szívünk minden szeretetével, ugyanakkor mélységes bűnbánattal is. Ezek után, másodszorra, megfogalmazhatjuk a kérésünket is: „Födözz be minket a te drága védőlepleddel, és szabadíts meg bennünket minden bajtól.” Igen, erre irányul az ünneplésünk! Hogy bennünket is megoltalmazzon az Istenszülő, amint egykoron konstantinápolyi népével tette; hogy mi is oda tudjunk bújni oltalmazó palástja alá.

Végül az ének harmadik része – amely egyben a csúcspontot is jelenti – igazolja Mária közbenjáró szerepét: „kérvén a te Fiadat, a mi Krisztus Istenünket, hogy üdvözítse lelkünket”. Világos tehát egyrészt a Mária és Jézus között lévő kapcsolat, másrészt az, hogy nem Mária adja a kegyelmi segítséget, hanem Jézustól esdi ki számunkra. És éppen a legfontosabbhoz, üdvösségünkhöz kéri.

Ivancsó István

Nyíregyházi Egyházmegye