Gyalogos zarándoklat Kisvárdáról Máriapócsra

A Gondviselő Isten kegyelméből egy igazán szép szombati napon sikerült közösen elzarándokolnunk gyalogosan Máriapócsra. Nem titkolt célja volt az idei zarándoklatunknak, hogy most különösen is családjainkért imádkozzunk. Nem szeretnék én magam szólni az élményekről bár lenne mit mesélni, mert valóban töltődtünk egymásból. Az út fáradalmait ugyan már kipihentük, nem sajog a lábunk, de a lelkük, szívünk azonban igen, hogy adjon még a mi Urunk sok ilyen szép napot számunkra, amelynek ereje most is betölti napjainkat. Íme két beszámoló az útról, amely nemcsak fizikai táv volt számunkra, hanem egy igazi lelkizarándoklat.

2016. szeptember 24-én Kisvárda városának hajnali órájában közel harminc bátor, a megpróbáltatást vállaló ember gyülekezett a görögkatolikus templom előtt, hogy elinduljon Máriapócsra.

Mikor Pindzsu István atya először ajánlotta a zarándoklatot úgy gondoltam, nem csatlakozom, hiszen ez egy fontos év számomra, érettségi előtt állok. Majd egy kis töprengés után ugyanez az ok vett rá arra, hogy részt vegyek az úton.

Szeretek zarándokolni, felajánlani az út fáradalmait valamiért. Kitartásra nevel és a magamban hordott feszültséget, gondolatokat egyszerűen csak kigyalogolhatom magamból, van időm gondolkodni, időt szakíthatok önmagamra ugyanakkor ismerkedésre, beszélgetésre is van lehetőség.

Az áldás után útnak indultunk. Rendkívül fáradtnak éreztem magam, nem erősségem a koránkelés, viszont fizikailag készen álltam a kihívásra. Fiatalos lendülettel vágtam neki az útnak és Nyírkarászig észre sem vettem a megtett kilométereket azonban utána egyre jobban éreztem az erősödő fájdalmat a lábamban és tapasztaltam, hogy az eddig mögöttem gyaloglók sorra elém kerülnek. Számtalanszor elgondolkoztam azon, hogy egy kicsit megpihenek a kísérő autóban, de örökösen az lebegett a szemem előtt, hogy ha ezt feladom, akkor az életben sem lesz kitartásom ahhoz, hogy végigcsináljak valamit, ha akadályba ütközöm. Aztán szétnéztem a körülöttem zarándokló emberek között és láttam, hogy ez az út nem csak számomra fáradalmas, mindenkinek megvannak a maga nehézségei, van miért zarándokolnia és bár sokszor úgy érezzük, nem bírjuk, akkor adódik a lehetőség, hogy segítségül hívjuk a Szűzanyát. Örült a szívem mikor láttam, hogy sok gyermek elkötelezetten járta az utakat, boldogan, talán kissé elgyötörten, de mindvégig kitartóan, teljes szívvel. Továbbá előszeretettel fogadtam az út során mellém sodródó embereket, majd egy- egy hosszabb beszélgetésbe folyva együtt könnyebb volt zarándokolni!

Sokat jelentettek a pihenőknél eltöltött percek, mikor mindenki előáshatta a táskájából a hosszadalmas útra csomagolt, gondosan elkészített szendvicsét, hogy az adjon számára a plusz energiát. Az utolsó pihenőnél azonban már senki nem akart pihenni, lelkesülten vágtunk neki az utolsó pár kilométernek. Mikor a távolból megpillantottam a máriapócsi templomot minden fájdalom elszállt a lábamból, majd később önfeledten tudtam örülni a látóterembe eső első padnak!

A fatemplomban tartott Szent Liturgia után fizikailag fáradtan, de lelkileg feltöltődve ültem be az autóba, mely hazaszállította a kimerült zarándokokat.

Boldog vagyok, hogy végül helyesen döntöttem és vállaltam a megpróbáltatást. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, hogy vágjon neki egy zarándokútnak akár egyedül, akár társaságban és, hogy hordozza saját terheit és osztozzon mások nehézségein.

Kapin Nikoletta

Idén harmadszor szervezett egyházközségünk gyalogos zarándoklatot Máriapócsra, azonban most nemcsak férfiaknak, hanem családoknak. A hajnali gyülekező és Pindzsu István atya áldása után indultunk el. Menet közben a beszélgetésekben az egyházközségünk tagjait jobban megismerhettük, közelebb kerültünk egymáshoz. Az úton megérezhettük gyengeségeinket, de mindig volt aki támogatást nyújtson a társának. Ha olykor szét is szakadt a zarándok csapat, mindig bevártuk egymást, együtt imádkoztunk, énekeltünk. Máriapócsra együtt érkeztünk, ahol a fatemplomban vettünk részt szentmisén. Utána köszöntöttük a Szűz Anyát is a kegytemplomban. A nap végén testileg fáradtan, de lélekben megerősödve indultunk haza. Köszönjük a szervezést István atyának és reméljük jövőre ismét útnak tudunk indulni. Köszönettel tartozunk Mennyei Atyánknak is, aki utunk során végig velünk volt.

Jenei Miklós

Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye