A munkánknak mindig van gyümölcse – interjú Mácsai Irén testnevelővel

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő közoktatási intézmények sportéletébe pillantunk be egy-egy testnevelést oktató pedagógussal készített interjú által. Korábbi beszélgetésünket ITT olvashatják.

A koraesti találkánkra biciklivel érkezik, mint ahogyan mindenhová. Csillogó szeme és arca éppoly mosolygós, mintha most kezdené a napot, energikus este 6-kor is. Pedig edzésről érkezett: magyarázat kissé nedves hajára.

Heti három alkalommal a Szent Miklós-iskola helyet biztosít az uszodájában, hogy kilenc downos gyerekkel foglalkozzam. Hétfőnként a versenyzőkkel plusz foglakozás keretében a versenytáv adta lehetőséget kihasználva készülünk a Júlia Fürdő medencéjében.

Mi indított el azon az úton, hogy downos gyermekekkel foglalkozz?

Néhány évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy szeretnék a Szent Damján-táborban (fogyatékkal élők egyhetes nyári tábora, melyet a görögkatolikus papnövendékek szerveznek több mint húsz éve – szerk.) részt venni önkéntes segítőként; jelentkeztem: talán én voltam a legidősebb a táboroztatók között. Ott voltam végig a tábor hetében, de nagy teher volt számomra: lelkemen viseltem a rám háruló felelősség súlyát és nem tudtam elaludni esténként. Biztosan azért, mert anyaként máshogy éltem meg, mint a főiskolások. Amikor kérdezték, hogy jövőre is jövök-e, mondtam, hogy biztosan nem. Jól érzetem magam, a nappalok rendben voltak, de éjjelente aggódtam.

A tábor után, két évvel ezelőtt a Rejtett Kincsek Down Egyesület szülői közössége a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola uszodájában tartott edzésekhez keresett úszásoktatót. (Én 2013-tól az iskolában dolgozom: testnevelő vagyok, úszást is tanítok.) Felajánlották nekem a munkát. Kértem az egyesülettől két hónap próbaidőt, mert magam sem tudtam, hogy fogom-e tudni csinálni. Hetente háromszor hat gyerekkel kezdtem el foglalkozni.

Hamar elnyertem a bizalmukat, befogadtak a kis világukba, megszerették a foglalkozásokat: egyre jobban ment az úszás. A fiúk között vannak, aki kiváló technikával úsznak gyors- és mellúszásban. A szülők látták, hogy gyermekeik nagy kedvvel végzik a foglalkozásokat, egyre jobban fejlődnek és szerették volna versenyeztetni őket.

Ma már versenyekre is jártok…

Igen, ezek a gyerekek úgy megtanultak úszni, hogy elkezdtünk versenyezni velük speciális versenyeken. Kaptak érmeket, dobogós eredményeket értünk el. Van egy nagyon szép verseny Edelényben, ahol az épekkel együtt úsznak a fogyatékkal élők, a saját versenyszám után a váltót együtt ússzák le a versenyzők: épek és downosok. Ott mindenki egyforma. (Az első Nyitott Görögkatolikus Úszóversenyt 2018-ban szervezték dr. Inántsy- Pap Ágnes kezdeményezésére. – szerk.)

A Damján-táborban megtapasztalt aggódás után két éve állandóan találkozol velük, ez milyen érzéseket vált ki benned a legelső élményhez képest?

Ez a boldogság. Három méterrel a föld felett vagyok. Szeretetet és nyugalmat kapok tőlük: szeretetbombák.

Nekem az atlétika a szívem csücske: kétszer tartok atlétikaedzést a héten. Úszni és úszást tanítani is nagyon szeretek, de mára már tudom, hogy az életem egy része a downos gyerekek úszástanításával teljesedett ki igazán, bármilyen nagy kihívást jelentett is az elején. Megszerettem őket, a velük töltött időt nem cserélném fel semmiért.

Hogyan kezdődött a pályafutásod a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában?

1991-től a nyírszőlősi általános iskolában dolgoztam 22 évig. Az intézményben, mely diákotthon, átmeneti otthon is volt, szociálisan érzékenynek kellett lenni: dolgoztunk SNI-s gyerekekkel, értelmi fogyatékkal élőkkel, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel. 2007-ben adtam be az önéletrajzomat a Szent Miklós Általános Iskolába, szerettem volna az akkor bővülő iskolában tanítani.

A felvételi elbeszélgetésen Szabó-Bernát Sándorné, az akkori igazgatónő megkérdezte, milyen útvonalon haladnék, ha az iskolában taníthatnék. A mai napig igyekszem azt az utat követni, amit a meghallgatáson vallottam:

célom felismerni a tehetséget és versenyútvonalat mutatni neki, másrészt a nem kiemelkedően tehetséges diákokkal megismertetni és megszerettetni minél több sportágat, és megtanítani nekik az egészséges életmód gyakorlását.

Eleinte napközis nevelő voltam, majd osztályfőnöknek is felkért Valika, s ez nagy megtiszteltetés. Most is osztályfőnök vagyok, a diákok bizalmát élvezem.

Milyen volt korábban az iskolai sportélet, és mit tapasztaltál, amikor idejöttél?

Sok rangos versenyen indultak a diákok már 2002-től Bihari Mihály vezetése alatt tornasportban. Szép eredményeket értek el fiú csapatokkal mind a négy korcsoportban területi diákolimpián (2-3. hely), a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségének (KIDS) országos döntőjében dobógós helyezéseket értek el, több éven keresztül aranyéremmel tértek haza a tornászaink, s mindezt úgy, hogy akkor még nem volt tornaterem, csak egy kis szoba. Előfordult, hogy a szekrényugrást a garázsban gyakorolták, mert nem volt a nekifutáshoz terük. De indultak duatlon versenyen is: a megyei diákolimpián második helyet szerezve. A kiemelkedő teljesítményű gyerekeket a jobb felkészülés reményében egyesületekhez irányították: atlétákhoz, kézilabdázókhoz, röplabdázókhoz, súlyemelőkhöz, vízilabdásokhoz.  Ez nekem is gyakorlatom.

Kerültek-e ki híres sportolók a Szent Miklós-iskolából?

Bihari Mihály, Misi bácsi tanítványai közül került ki Mikovics Attila, akit súlyemelőkhöz irányított edzésre, jól sikerült a sportágválasztás, mert néhány év elteltével 2015-ben a Limai Ifjúsági Világbajnokságon 5. helyen végzett. Tehetséges fiatal, a jövő embere, készül a nyári Olimpiára.

Misi bácsi kezei alatt szertornázott Lővei Gábor, aki a cirkusz világában vált világhírűvé egy ugródeszka számmal, mellyel választott társával eljutottak egészen Monte Carloig a cirkuszvilág világbajnokságára.

Vareha Attila a légpisztoly sportágban már serdülőként a nála két évvel idősebb korosztállyal együtt erősítette a magyarokat 2015-ben a Plzenben rendezett olimpiai reménységek versenyén a magyar válogatott tagjaként.

Milyen sportágakkal ismerkedhetnek a Szent Miklósos diákok?

Ha a mindennapos tesiórákon következetesen végigvesszük a tantervben előírtakat, számos sportágat kipróbálhatnak, jó alapokat kaphatnak a következő sportágakból: torna, atlétika, labdajátékokon belül kosárlabda, röplabda, labdarúgás, úszás, tollaslabda, floorball, korcsolyázás és játékos küzdőgyakorlatok. Tanítási órán kívül délutáni foglalkozás keretében járhatnak a gyerekek testnevelő kollégáim irányítása alatt röplabdázni Szabóné Kaluha Anitához, szivacskézilabdára Mudróczki Mihálynéhoz, kondiedzésre Bihari Mihályhoz és atlétikára hozzám. Alsó tagozatos diákjainknak Monbebés focira is van lehetőségük. Bihari Mihály hatodik éve szervezi Erdélybe a sítábort, melynek aktív segítője vagyok.

Az egyhetes tábor alatt sikeresen megtanulnak síelni a diákok. Idén 48 gyermekkel keltünk útra, segítőül egy kedves kolléga, Pető Frigyes kísért el. Jó hangulatú sportos tábor, kedvelik a gyerekek.

2011-ben a város diáksportjáért az év testnevelője címet nyerted el. Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb 34 éves pályád alatt?

Abban az évben még Nyírszőlősön tanítottam. Volt egy kisfiú, akit ötödikes korától kezdve tanítottam, edzettem: az atlétika többpróba versenyszámaira készültünk. Sorozatban állt a dobogón, a legnagyobb siker 2011-ben volt: országos bajnokságot nyert; akkor ismerték el mindkettőnk munkáját. Beválogatták a távolugró serdülő válogatottba.

Az, hogy ő címeres mezben a magyar válogatott tagja lett nagyobb örömmel töltött el, mint az év testnevelője cím.

Csapatokkal a Szent Miklósban kezdtem el foglalkozni. Az elmúlt években többször képviselték megyénket az országos döntő többpróbájában az igazolt játékosokkal is versenyezve. Az odavezető út nehéz, ahhoz, hogy valaki kijusson, meg kell nyernie a városi és a megyei diákolimpia versenyét. Nagyon kitartó, lelkes, szorgalmas diákjaim vannak. Tavaly egy igazán tehetséges kislány küzdötte fel magát az országos döntőig és képviselte megyénket. Felemelő érzés látni a gyerekeinket az ország legjobbjai között, hallani a himnuszt, nézni a zászlófelvonást és utána a küzdeni akarásukat.

Csapattal nehezebb dolgozni, de nagyon jó közösség alakult ki edzéseken, alázatosak, szorgalmasak, egymást buzdítják, segítik edzésen, versenyen egyaránt. Kicsik-nagyok együtt edzenek jó kedvvel. Talán ez a mi csapataink erőssége.

Akár ez lehet a sikerek egyik titka is… Hogyan éred el, hogy a Szent Miklósos diákok sikeres sportutat járjanak be?

A kicsik látják a nagyokat, bár mások a gyakorlatok, fél szemmel figyelik őket. Még nem érzik a munkatempót, a keménységet. Fáradhatatlanok, elnyűhetetlenek. Vágynak versenyezni, alig várják, hogy elérjék a versenyzői korosztályt. És lassan a nagyokhoz nőnek eredményekben is. A gyerekek tudják, hogy a munkánknak mindig van gyümölcse, hisznek abban, amit csinálnak. Edzés végén elmaradhatatlan a játék, ez a mindenük, és ez így van jól. Velük is, mint minden tanórán az általam tanított diákokkal, határozott és következetes vagyok, és igyekszem példát is mutatni: magam is sportolok, kocogok, úszok, bringázom, túrázom és egy-egy órát napi szinten testmozgással töltök.

Kicsi koromtól fogva atletizálok, versenysportoltam, amellett úsztam, tornáztam, kézilabdáztam, de az atlétika szerelmese lettem gerelyhajítóként. Nyolcadik osztályos koromban országos úttörőolimpliai bajnokságot nyertem kislabda hajításban, gimnáziumban gerelyhajításban országos serdülő válogatottságig jutottam: sokat versenyeztem. Elvégeztem egy atlétikai középedzőit, úszásoktatás tanfolyamot, aerobikoktatóit és sok minden mást is,

de hiába tanultál sokat, ha nincs mögötted versenyzői múlt, ha nem élted át a felkészülések alatt a kemény edzésmunkát, a fáradtságot, akkor nem vagy hiteles.

Hogy zajlik a versenyeztetés (felkészülés, verseny)?

Igyekszem 1-2. osztályból toborozni a gyerekeket az utánpótlás biztosítása miatt, néhány edzés után eldöntik, hogy akarják-e továbbfolytatni a munkát. A testnevelés órákon a tehetséges gyerekeknek felajánlom, hogy látogassák meg az edzést és döntsenek. Akkor jó, ha a gyerek maga dönti el, hogy szeretne-e járni edzésre. Nem minden tehetséges gyerek vállalja ezt. De olyan is előfordult, hogy tanév elején a tanítványaim közül néhány nyolcadikos fiú megkért, hogy készítsem fel őket a diákolimpiára. Összeráztuk a csapatot, és tavaszra úgy felkészültek a városi fordulóra, hogy bronzéremmel tértek haza. Boldogok, büszkék voltak. Én is.

Ősszel tornatermi és kinti alapozó edzésekkel kezdjük a felkészülést, télen állóképességi, erőnléti edzéseket tartunk, tavasszal a gyorsaságé a főszerep. Ekkor már átjárunk a Vasvári Pál Gimnázium udvarára, ahol tudunk rövidtávú futásokat, távolugrást nekifutásból, kislabda hajítást és súlylökést végezni versenykörülmények között.

Fő versenyünk a diákolimpia, a versenyeken a kollégáim is segítenek, hogy egy időben minden csapattal legyen egy felnőtt segítő; nagyon hálás vagyok nekik. A diákolimpia mellett a Sport XXI. regionális atlétikai versenybe is bekapcsolódunk, itt több megye verseng egymással. Az atlétika minden szakágában játékos feladatokat kell végezni, egy évben hét versenysorozatot rendeznek. Itt az a nehéz, hogy nyolc fő kell a csapathoz. Ebben a tanévben a mezei futást és a terembajnokságot is mi nyertük mindkét korosztályban (az igazolt versenyzőkkel szemben). A legkisebbek a kölyökatlétika versenysorozatában ismerkednek játékos feladatokkal, tanítási órán az alsós tanító nénik irányításával, és az edzésen velem tudnak felkészülni a gyerekek. Lelkesek, szeretnek már kölyökkorban versenyezni.

Ha nincs edzőjük, vezetőjük nem biztos, hogy gyerekként elég érettek ahhoz, hogy önállóan eljussanak a sikerhez… Ilyen irányítója vagy az osztályodnak is. Milyen előnyeit tapasztalhatják a gyermekek, hogy a testnevelést tanító néni az oszályfőnökük? Velük hogy megy a sport?

Most ötödikes az osztályom. Természetismeret, felsőbb évfolyamokban a földrajz és az osztályfőnöki órán túl minden nap találkozunk testnevelésórán. Az osztályom nagyon vegyes összetételű a sportmozgás terén. Negyedikes koruktól vagyok a testnevelőjük, és a mozgáshoz való hozzáállásuk óriásit javult tavaly óta. Aktívak, egyéni adottságukhoz képest kitartóak, sportszerűek segítőkészek. Nagyon szeretnek játszani, főleg labdás csapatjátékot. Többen vannak, akik edzésre járnak hozzám. Jó a hozzáállásuk és ez az érdemjegyekben is megmutatkozik.

Az apró sikereknek is tudunk örülni. Bringatúrával kezdtük az évet Sóstóra, ősszel Budapest-Visegrád volt az útirány, ott túráztunk egy nagyot, télen szurkolásunktól volt hangos a férfi kosárlabda bajnoki mérkőzés, volt, amikor korcsolyázni voltunk együtt a sítáborban 7 diákom tanult meg síelni. Év végén a Leveleki tóhoz tervezünk bringatúrát. Igen aktív társaság, szeretnivalóak. 

Tanárként és magánemberként is fontosnak tartod a mozgást, a sportot. Az elért sikereitekkel egyfajta sportos arculata alakul folyamatosan az iskolának. Mi erről a véleményed?

A gyerekek szeretnek versenyezni: a csapatszellem, a közösséghez való tartozás jó irányába alakítja őket. A rendszeres edzések bizonyos rendet és fegyelmet visznek az életükbe.

A szülők számára is kényelmes, hogy az edzések az iskola után közvetlenül az iskola épületében zajlanak, mikor értük jönnek, már túl vannak a sportfoglalkozáson a gyerekek. Ráadásul lelkesen jönnek, szurkolnak, támogatnak minket a szülők. Volt olyan édesapa, aki az országos diákolimpiai versenyre a csapat minden tagjának névre szóló, az iskola nevét is tartalmazó csapatpólót készíttetett. 

Szülőként és tanárként is fel kell ismernünk felelősségünket a jövőjükért, a mozgásukért. Én a gyerekekért vagyok, folytatom ezt a munkám.

Milyen tervekkel végzed a mindennapi tevékenységeket?

Nincsenek nagy horderejű céljaim, csak egyszerű dolgok: a diákolimpián jól szerepelni, a gyerekek szeressék meg az atlétikát mint alapsportágat, minél több downos gyermeket taníthassak meg úszni, a diákok ismerjék fel a mozgás örömét, kirándulásokat szervezni nekik, jó közösséget, jó hangulatot teremteni számukra, ahol inspirálva vannak, megtanítani kollégáimat úszni.

Az én mintám mindehhez az egykori testnevelő tanárom és edzőm (18 éves koromig) volt, Halmos Péter, akinek a hatására már 3. osztályos koromban megfogalmaztam: tornatanár néni leszek. Eljutottam irányítása alatt Tatára, az akkori Úttörőolimpiai Országos Bajnokságra kislabda hajításból. Ott álltam a dobogón és ő sírt. Akkor nem értettem, miért. Amikor a diákom első lett diákolimpián 2011-ben, akkor értettem meg. Én is sírtam. Ahogy egykor én is címeres mezt húzhattam válogatottként, az én tanítványom is. (Az élet ismétli önmagát.)

Ahogy engem elindított az edzőm, én is úgy szeretném elindítani a diákokat. Átadni azt, ami általa lett a sajátom: a céltudatosságot, következetességet, a pontosságot, precízséget, hogy a munkának értelme van.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye