Amikor lehetőségünk van rá, mindent tegyünk meg a közösségért – beruházások a jósavárosi egyházközségben

A jósavárosi görögkatolikus egyházközség historia domusában olvasható az első, templomépítő parókus bejegyzése, mely szerint a parókiaépítés feladata a következő parókusra vár.

Azóta már több lelkipásztor is váltotta egymást az egyházközségben, s hosszú előkészítés után végül 2020-ban kezdődhetett el a mindenkori szolgálatot tevő papcsalád lakhelyének felépítése.

Az eddig parókiaként, közösségi térként és irodaként is funkcionáló épület tetőterében az eredeti, Török Ferenc által készített tervekben egy kápolnát alakítottak volna ki, ám a körülmények miatt a tervektől eltértek az építkezés során, s a csekély hasznos alapterületű felső szintet használták parókiaként. A nyüzsgő közösségi életet élő egyházközség és az udvar urnafalánál naponta megforduló vendégek mellett élték éveken keresztül a papcsaládok mindennapi életüket. A szűkös tetőtér most káplánlakás, s immár az is marad, ám a templomkert végében most parókialakás épül, tárolóval, kis előkerttel – mutatja be a terveket Ősz Tibor jósavárosi parókus.

A Szilágyi Miklós által tervezett parókia épülete teljes összhangban lesz a Török Ferenc klinker téglából tervezett épületeivel, és jóváhagyva a tervtanács, valamint a főépítész által, kis árkáddal kapcsolódik majd a közösségi házhoz. Az építési területet március 18-án átadták a kivitelezőknek, de a járványhelyzet miatt a többféle forrásból finanszírozott építkezés kezdete eltolódott. Remények szerint azonban tető alá hozzák az épületet december 31-ig.

Az egyházközség a templom tőszomszédságában található urnatemetőt is bővíti a jövőben. A templom belső terét pedig augusztus 16-ára, a templom búcsúi ünnepségére hat, nagy méretű faikon ékesíti majd. A templomi ikonfestészet koncepcióját követve az oldalfalakon Krisztus földi életéből vett jelenetek, jézusi csodák elevenednek majd meg dr. Janka Gábor ikonfestő atya ecseteinek nyomán.

Az egyházközség előtt álló beruházások mellett arról is beszámolt az atya, milyen változások zajlottak az elmúlt félév során: „januárban jelentős felújításba kezdtünk, megújult a közösségi életnek teret biztosító épület minden fafelülete, átfestettük az ablakokat, rácsokat, három új bejárati ajtóra cseréltük az elhasználódott régieket. Mivel forgalmas a közösségi ház, felújítottuk a mosdókat, energiatakarékos lámpatestekre cseréltük a régieket, felcsiszoltuk és újralakkoztuk a padlót, kifestettük a helyiségeket, új függönyöket és karnisokat szereltünk fel. A közösségnek is igénye volt arra, hogy így megszépüljön minden.”

Ugyanakkor az épületben működő Szent Miklós Házi Segítségnyújtó Szolgálat irodájának is szüksége volt erre a változásra. A 64, gondozásra szoruló idős, rászoruló embertársát ellátó 10 gondozó gyakran jár ide és találkozik itt.

A korszerűsítés másik része, a templomban lévő kazáncsere egy nagyobb és sok kisebb felajánlásnak köszönhetően valósulhatott meg.

Az egyházközségben legalább 300 fő látogatja a vasárnapi szertartásokat, a hétköznapok is forgalmasak voltak a pandémia előtt: három kurzillós csoport, nyugdíjas klub, bibliaóra, mézeskalács sütés, díszítés, farsangolás, lekvárfőzés több mint tíz éve, böjti lapcsánka sütése, és az elmaradhatatlan zarándoklatok gyalogosan vagy busszal, kirándulással fűszerezve – többszáz főt mozgat meg a parókia időről időre. „Jól csinálták az elődök, bátorították és aktivizálták az embereket – ezt az örökséget kaptam, amikor ide kerültem 2018-ban” – mutatja be övéit Ősz Tibor atya. Gajdos Attila kisegítő lelkész atyával minden nap – kivétel nélkül – szertartásokat végeznek, rengeteg hittanórát látnak el, amikor nincs járvány és karantén.

Annál is fájóbb volt a korlátozások megélése az elmúlt hónapok során: „nagy a templomunk, s ez még inkább felerősítette annak a sivárságát, hogy – bár ideiglenesen – élő közösség nélkül maradtunk – mondta az atya. Az hiányzott, ami mindig is lényeges volt: az eucharisztikus közösség. Az a bizonytalanság is rosszul érintett, hogy nem tudtuk, mikor lesz vége. Próbáltuk közvetíteni a szertartásokat, de nem tudtam a kamerának lelkesedni: az emberek mosolya, visszajelzése, jelenlétének hiánya miatt nem tudtuk megélni az egységet, a közös szolgálatot. Hiányoztak a gyerekek, a hittanórák is.”

Az enyhítések következtében egyre többen járnak már vasárnaponként: 70-80 hívő. „Ha valamit, akkor azt igazán megtanította a járvány, milyen fontos a közösség, s amikor lehetőségünk van, akkor mindent megtegyünk a közösségért.”

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye