NEWS ARCHIVE

Ünnepélyes évnyitó Nyíregyházán a Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiumban

Ünnepélyes évnyitó Nyíregyházán a  Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiumban
2015. szeptember 18. 09:56

Szent Zsófia vértanú asszony ünnepén szeptember 17-én nyitotta meg ünnepélyes keretek között Tóth András atya, kollégium igazgató a 2015/2016-os tanévet. Az esti vecsernyén Atanáz püspök atya mondott homíliát, melyben azt kérte a kollégiumban élő lányoktól, hogy a bölcsesség elérésére törekedjenek ebben a tanévben. (Megjegyzés -  a Zsófia név jelentése: bölcsesség) A kollégium védőszentjét bemutatva, elmondta, hogy Szent Zsófia három lánya, Hit, Remény és Szeretet vértanúhalált haltak, lefejezték őket. Egy nő lefejezése egy olyan tett, mely ellen az egész világ tiltakozik. Édesanyjuk, Zsófia belehalt a bánatba, belehalt az együttérzésbe. Atanáz atya kiemelte, hogy a mai világban az együttérzés nagyon fontos, hiszen háborúk folynak, menekülnek az emberek és üldözik a keresztényeket. Ma is elvárja az egyház az együttérzést,”kell, hogy imádkozzunk azokért, akiknek kimondhatatlanul is szükségük van az együttérzésünkre”. Az együttérzés egyfajta érzékenység, mely kifejezetten jellemző a női nemre. Végszóként azt kérte Atanáz atya a kollégista lányoktól, hogy gyakorolják az érzékenységet a lakó-közösségükben.

A vecsernye után az agapé előtt Atanáz püspök atya megismerkedett a bentlakó kollégistákkal, akik bemutatkoztak neki, elmondták a legszebb nyári élményüket, kérdéseket és javaslatokat tehettek neki.

 

Tóth Teodóra
Nyíregyházi Egyházmegye

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert