Görögkatolikus lelkiség: Karácsonyi böjt

Görögkatolikus egyházunkban négy böjti időszakot is megélhetünk. A nagyböjt után a legjelentősebb a karácsonyi (vagy karácsony előtti) böjt, amelyben éppen vagyunk. Az egyházi év folyamán elérkezik majd az apostolok böjtje, amely a pünkösd utáni vasárnaptól az apostolfejedelmek ünnepéig tart, illetve a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző kéthetes böjti időszak.

A kimagasló eseményekre – így a karácsonyra is – nagyobb testi-lelki összeszedettséggel kívánja felhívni a figyelmünket egyházunk. Ennek kézenfekvő eszköze a böjt, amelynek a lényege a lemondás, hogy belőle töltekezés fakadjon. Nem erről szólnak-e a hegyi beszéd boldogságai? Jézus a „tiszta szívűeket” nevezi boldogoknak (Mt 5,8). Azokat, akik meg tudják tisztítani a szívüket minden oda nem illő szennytől. S bizony, ehhez fáradság vagy éppen lemondás szükségeltetik. Olykor nem is akármilyen! Emlékezzünk Jézus evangéliumi szavaira: „ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21)! Ha sikerül kiűznünk, akkor „megláthatjuk az Istent”. Hát nem éppen erre készülünk egész életünkben, hogy végül a theószisz révén eljuthassunk „Isten boldogító színelátására”?! És nem erre készülünk különösképpen most, karácsony előtt, hogy boldogan szemlélhessük „az érettünk született kisded csecsemőt, az örökkévaló Istent” – amint Rómanosz Melódosz írta róla a csodálatos karácsonyi kontákban?

Ideillik egy másik boldogság is, amely a „lelki szegénységről” szól (Mt 5,3). Csak úgy kaphatjuk meg örökségül „a mennyek országát”, ha képesek vagyunk követni Jézusunkat, aki értünk „szegénnyé lett, hogy szegénysége által” meggazdagodjunk (2Kor 8,9). Mennyire, de mennyire tele van az ember lelke! És itt éppen nem az Isten iránti túlcsorduló hálára gondolok – pedig ez lenne a jó. Sajnos tele a lelkünk „mindenféle ocsmánysággal” (Ef 4,19), és így nem fér bele az Isten, az ő kegyelme. Kedvenc hasonlatommal szólva:

Ha egy pohár tele van vízzel, hiába akarom megtölteni akár a legfinomabb aszúborral, nem fér bele. Nos, ezért szükséges a lelki szegénység! A lélek kenószisza. Mikor élhetnénk át a legjobban, ha nem a karácsonyra készülve, hogy Jézus „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát (…) olyan lett, mint egy ember” (Fil 2,6–7).

Sőt! Teljesen emberré lett, mindenben azonosult velünk, a bűnt kivéve. Böjtölésünkkel mi is tisztogathatjuk – végül megtisztíthatjuk – a szívünket-lelkünket, hogy befogadhassuk a karácsony kegyelmét: az értünk közénk jött Istent, a megtestesült Isten Fiát. Ha nem vigyázunk, az ünnep forgataga – sőt, különösképpen a rá való készülődés zaja és kavalkádja – magával ragad bennünket. Mire elérkezik a szent nap, amikor átélhetnénk, hogy a liturgikus örök jelenben „ma a Szűz a legfelsőbb Lényt szüli”, kifulladunk, mással töltekezünk.

Legyünk hát okosak, használjuk fel az időt (Ef 5,16), a böjt szent idejét is!

Megjelent az Új Ember hetilapban 2015 decemberében