COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Motoros atya a Tesla volánja mögött

Demkó István kisvárdai parókus atya bejegyzése a közösségi oldalon annál is inkább figyelmet érdemel, mert egy Tesla-próbaút is egyetlen irányba vezeti őt: Krisztus felé.

Egy kicsit úgy éreztem, mintha 4 keréken „motoroztam” volna! Legalábbis a gyorsulást és az emelkedett adrenalin szintet illetően hasonló a motorozás élményéhez. Hatodéves kispapként Nyíracsádon voltam gyakorlati féléven. És az ott élő Gugg Zsolt a 23 éves barátságnak köszönhetően felajánlotta, hogy családommal részt vehetünk egy Tesla élményvezetésen. A SEBESSÉGNÖVELÉS világát éljük: internet, autópályák, sportrekordok, FORMA-1, termelékenység….A rohanással sok időt elveszítünk, de talán az sem jó, ha „csendes evezés között haladunk át az élet zajló tengerén.” A rajzfilmhős Turbó egy hétköznapi kerti csiga, arról álmodozik, hogy a világ egyik leggyorsabb versenyzője válhasson belőle. Hisz a vágyai megvalósulásában és egyszer álma valóra válik: a hétköznapi kerti csiga az egyik leggyorsabb versenyző lesz. Jézus is többször mondja: „Legyen neked hited szerint!” A lassú és visszahúzódó csiga-társadalom, azonban nem nagyon érti pörgős csigatársát, de Turbót ez nem érdekli! Ő mer másabb lenni mint az átlag, boldog, és a szíve is gyorsabban ver! Régen a TV-ben volt a „Tízen Túliak Társasága”, amit keresztény emberként talán így módosíthatnánk: „Több Telik Tőlem!” Ez pedig egyfajta felturbózott Krisztus követésre hív mindnyájunkat! Köszönjük az élményt! A mellékelt fotón ott van a nagy üzenet is, ami jól látható az autó számítógépes kijelzőjén: IC XC NIKA, vagyis Jézus Krisztus győz!

Demkó István

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert