A keresztény olyan ember, akit meghívtak az istengyermeki életre – lelki táplálék minden időben

Jézus mondta: „Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11, 11)

Ha egy gyermektől megkérdezzük: mi szeretnél lenni? – leggyakrabban ezt a választ kapjuk: felnőtt. A felnőtté válásnak azonban nemcsak a testi, biológiai fejlődés a feltétele. „A gyermek olyan könyv, amelyből olvashatunk, de amelybe sok mindent bele is írhatunk.” – írja Peter Rosegger. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit beleírunk. Beleírtuk-e már a több önbizalmat, a nagyobb önfegyelmet, a biztonságosabb hitet és a sok-sok szeretetet? Örömét találja-e az Evangélium szerint alakított életben? Szívébe véstük-e Isten törvényeinek szeretetét?

Milyen nehéz egy szülőnek, ha valamilyen testi vagy szellemi fogyatékossággal él gyermeke.

Ám a lelki fogyatékosság veszélyes, mert lehetetlenné teszi a krisztusi nagykorúság elérését.

Életünket ajándékba kaptuk, s ez nem a magunk érdeme. Fogantatásunk, megtestesülésünk szüleink igenjének következménye. Életünket döntően befolyásolja, hogy milyen fogadtatásban részesültünk egykor és ma.

János születése természetesen elsősorban a szüleinek nagy öröm. De az örömben osztoznak az öreg házaspárhoz legközelebb állók is, annak ellenére, hogy János megjövendölt küldetéséről nem is tudnak. Vajon a mi gyermekeinknek kik örülnek?

A gyermek olyan lény, akit szülei meghívtak az életre.

A keresztény pedig olyan ember, akit meghívtak az istengyermeki életre.

Öngyilkosnak nevezzük azt, aki visszautasítja szüleitől kapott életét. Sajnos, az ajándékba kapott istengyermeki életet is vissza lehet utasítani, el lehet herdálni, tönkre lehet tenni. A keresztény nevelésnek éppen az a feladata, hogy ezt a nagyszerű hivatásunkat beleírjuk gyermekeink szívébe és így biztosítsuk számukra azt a bőségesebb életet, amelyet mennyei atyánk Krisztus által kínál fel minden gyermekének. („Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10)

Gyermekeink felnőnek, de hogy milyen felnőttek lesznek, az nagyban függ a nevelésüktől: attól, mit írtunk az ő életük könyvébe.

Jézus azonban azt is szeretné, ha bizonyos értelemben gyermekek maradnánk: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.”Mt 18,3.

Milyen az a „felnőtt gyermek”, akire Jézus gondolt? – Szüleiben feltétlenül megbízó, engedelmes, alázatos, szeretetteljes, hálatelt, aki tudja, hogy amije van, azt mind mástól kapta. Mi mindnyájan gyermekek vagyunk, még akkor is, ha éveink száma elérte a nyolcvanat, kilencvenet, százat. És a mi édesatyánk: a Mi Atyánk.

„Mi lesz ebből a gyermekből?” 

Isten minden emberről megálmodott valamit. Mi is lehetünk naggyá, ha ezt az isteni álmot, tervet megértjük és megvalósítjuk.

Fontos, hogy a szülők, a nevelők, a barátok segítsenek bennünket ebben. Úgy, ahogyan Jánost segítettek Zakariás és Erzsébet; úgy ahogyan Máriát segítettek Joakim és Anna.

Szöveg: Kerékgyártó András, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye