NEWS ARCHIVE

Felújítások Tiszaeszláron és Tiszanagyfaluban a tricentenárium évében

Felújítások Tiszaeszláron és Tiszanagyfaluban a tricentenárium évében
2015. október 6. 10:02

2014 szentestéjén ötlött fel bennem, hogy a tricentenárium évében – 2015-ben – érdemes lenne az épített örökségben is nyomott hagyni mind a materben Tiszaeszláron, mind a fíliában Tiszanagyfaluban.

Az előbbi településre az egyháztanácstagokkal konzultálva arra jutottunk, hogy jó lenne az 1979-ben akácból épített, s azóta cserére érett haranglábat újra cserélni, a régi arculatát, formáját megőrizve. Így is lett: tölgyből és borovi fenyőből az új harangláb, alatta 30 cm-es, vasalt betonkoszorúval. Mire készen lett az új faszerkezet, addigra beadta a derekát a 2001-es harangvillamosítás is. A tekercse egészen konkrétan szénné égett. Így lett új a vezérlése is, míg végül augusztus 30-án, Dr. Soltész János főhelynök atya megszentelte – búcsú keretében – a hívek és az Önkormányzat által támogatott építményt, mely azóta is 4 mázsás, szépen csengő hangjával hívja a hívő lelkeket dicsőíteni az Urat.

A fíliában, Tiszanagyfaluban az elmúlt vasárnap (október 4-én) új oltárt – a rá valókkal (új gyertyatartók, kehely, talpas kereszt és diszkosz, áldoztató kanálka) együtt – és szentségházat szentelt meg Atanáz püspök atya a templombúcsú keretében. Emellett megáldotta az új, borovi fenyőből készült hőszigetelt nyílászárókat is. Ez a beruházás szintén a hívek adománya és a helyi önkormányzati testület anyagi támogatása révén valósulhatott meg. Köszönet és hála érte!

Emlékezzél meg Uram azokról, akik házad ékességét szeretik!

 

Bacsó János
tiszaeszlári parókus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert