Hogyan tovább? – családpasztorációs papi találkozó Leányfalun

Az őszi családpasztorációs papi találkozót szeptember 26. és 28. közöt tartották Leányfalun. Az eszmecsere Veres András püspök, Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese, valamint Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora felvezető előadásával kezdődött meg.

A Magyar Katolikus Családegyesület szervezésében Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense minden évben kétszer hívja találkozóra az egyházmegyék családpasztorációval foglalkozó papjait. Őszi tanácskozásukat rendszerint Leányfalun tartják.

Idén a családpasztoráció megújításnak lehetőségeiről tanácskoznak az Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításból kiindulva. A fórum meghívott vendége idén Tony Anatrella francia pap.

A nyitónapon Evangelizáció és család-lelkipásztorkodás – a családszinódus és az Amoris laetitia után címmel Veres András püspök, az MKPK elnöke tartott előadást, melyben arról szólt, miben hozott újat a szinódus a családpasztoráció számára.

A főpásztor a keresztény ember evangelizációs küldetésének szempontjából közelített a családpasztorációhoz. Rámutatott, hogy míg Szent II. János Pál családegyházról beszélt, addig Ferenc pápa megfordítja a gondolatot, mégis ugyanazt a tartalmat üzenve: minden plébánia legyen a családok családja. Azt fogalmazza meg, hogy az egyház, a plébánia működjön család módjára. Ferenc pápa itt is annak a vágyának ad kifejezést, hogy az egyház közösség legyen, egy jó család, ahol mind az ügyesebbnek, mind a szeretetre méltóbbnak, mind a csetlő-botlónak és a bűnösnek is megvan a helye. A család képes ezt kezelni, és az egyháznak is valamiképpen meg kell tanulnia úgy élnie, hogy szeretetközösségébe bevonja mindazokat, akik sikerekben és boldogságban gazdagok, és azokat is, akik küszködnek a saját bűneikkel, nehézségeikkel.

Mind a család, mind az egyház mindennapjaiban látjuk a nehézségeket, de nem szabad megijednünk. Mindkettőt mi, emberek alakítjuk, ezért mindig szükség van a megújulásra. Tudnunk kell – ahogy ezt a II. vatikáni zsinat megfogalmazza –, a misszió nem emberi dolog, isteni mű, isteni aktivitás. Akkor is, ha nekünk ebben tevékenyen részt kell vennünk – hangsúlyozta a püspök.

Előadásában annak a lehetőségeit kereste, hogyan élhet, működhet családként egy plébánia, és kiemelte, hogy a családpasztorációnak és az evangelizációnak integránsan együtt kell léteznie. Elsődleges feladatként a család identitásának megerősítését határozta meg. Ahogy a szinódus is hangsúlyozta, a családnak be kell töltenie Istentől kapott küldetését, ami egyben az egyház küldetése is: a hit továbbadásának hiteles helye kell hogy legyen.

Erős, jól működő családok megléte a záloga annak, hogy az egyház is jól működjön, így az egyes plébániákon is család módjára tudnak az emberek egymáshoz viszonyulni. Elidegenedett világunkban ennek rendkívül nagy jelentősége van. Látszik, hogy az emberekben természetszerűen megvan a családiasságra, a közösségre való igény. Az egész plébániai életnek valamiképpen a családra irányultan kell folynia – emelte ki az MKPK elnöke.

Ha a családot megszólítjuk, egyszerre három generációhoz szólunk: a gyermekhez, a szülőhöz és a nagyszülőhöz. Az egyház útja a családon keresztül vezet – hangoztatta a főpásztor, majd hozzátette: nagy szükség van az evangelizációra, amit új mentalitással kell végeznünk annak tudatában, hogy örök küzdelem.

A házasság semmisségét kimondó eljárásban bekövetkezett változásokat mutatta be előadásában Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola (EHF) rektorhelyettese, miközben rámutatott az egyházat érintő kihívásokra, mindezt a megoldás keresésének igényével. A kánonjogász nemcsak a változásokat összegezte, hanem gyakorlati megfontolásokat is a hallgatóság elé tárt, közös gondolkodást elindítva.

Előbb a Mitis Iudex kezdetű, 2015-ben kiadott motu propriót ismertette, de kitért a házasságkötés anyagi jogi feltételeiben 2016-ban bekövetkezett változásokra is.

Frankó Tamás meghatározta azt az alapot, melyet a házasság semmisségéről folyó eljárás során követni kell: az egyházban a legfőbb törvény a lelkek üdvössége. A kánoni perek mozgatórugója az, hogy amennyiben bebizonyosodik egy házasság érvénytelensége, az érintett feleknek lehetőségük legyen a szentségekhez járulni, így végső soron Istennel való kapcsolatukat tudják rendezni. Ha ezt a szempontot figyelmen kívül hagyjuk, nem az egyház céljainak megfelelően gondolkodunk – hangsúlyozta.

A kánonjogász elmondta, az egyház a változtatásokat a hívő emberek érdekeinek szem előtt tartásával hozta. Mint édesanya a gyermekével szemben, úgy kíván az egyház viselkedni ebben a folyamatban. Ezt szolgálja az eljárásrend egyszerűsítése és gyorsítása, illetve a felek kísérése a per során. Az ilyen esetek részesei drámai helyzetet élnek át, egész életük mérlegre kerül – mutatott rá az előadó, aki tanácsadóként és bíróként rendszeresen részt vesz semmisségi eljárásokban és a felek kísérésében.

Az EHF rektorhelyettese elmondta, a semmisségi perek száma nő, a bíróságok túlterheltek, a szakértőkből hiány mutatkozik a különböző bíróságokon – ez a valóság, miközben a pasztorációban új, komplex szemlélettel kellene közeledni ehhez a kérdéshez. 

Tudunk-e időben és hatékonyan segíteni a válságba jutott házaspároknak? Tudunk-e segíteni abban, hogy a házasságkötés előtt állók és a házasságban élők valóban ünnepként éljék meg a házasság szentségét? – ezekre a kérdésekre kell az előadó véleménye szerint a házassági pasztorációban szolgáló papoknak választ keresniük.

Hozzátette: a házasságok kísérésében a meglévő gyakorlatokat hatékonyabbá kell tenni. A jegyesoktatás a kiindulópont, amelynek végzésébe házaspárokat kell bevonni. A családközösségek fontos szerepet játszhatnak akkor, ha olyan légkört tudunk kialakítani, melyben lehet a problémákról beszélni. Kellenek olyan fórumok, ahova a házaspárok kapcsolati problémáikkal fordulhatnak. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében Erdő Péter bíboros kezdeményezésére házasságrendezési tanácsadó szolgálatot állítottak fel, mely a válságban levő feleknek nyújt lelki és jogi segítséget egyaránt. Lényeges kérdés az is, van-e olyan tér, ahol a megtérés, a kiengesztelődés a két ember között megtörténhet, hiszen nem minden esetben az érvénytelenség kimondása a megoldás a felek problémáira, ha tudják rendezni vitáikat, akkor továbbra is képesek lesznek megmaradni a szent kötelékben.

Végül Frankó Tamás Ferenc pápa egy 2014-ben elmondott beszédét idézte, mely a házasság valódi, egyház által elénk állított arcát kívánta bemutatni: „Azért teremtettünk, hogy szeressünk, visszatükrözve Istent és szeretetét. A házastársi egységben a férfi és a nő megvalósítják ezt a hivatást a kölcsönösség és a teljes, végleges életközösség jegyében. Amikor egy férfi és egy nő a házasság szentségét ünnepelik, Isten, hogy így mondjuk, »visszatükröződik« bennük, rájuk vési saját vonásait és szeretetének kitörölhetetlen jellegét.”

A családpasztoráció papnevelésben megjelenő hangsúlyairól Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet (KPI) rektora tartott előadást. Bemutatott már megvalósult kezdeményezéseket, olyan programokat, amelyeket most szerveznek újjá, és olyanokat is, amelyek a tervezés fázisában vannak. Előadását főként Szent II. János Pál pápa Pastores dabo vobis kezdetű, 1992-ben megjelent dokumentumából, a II. vatikáni zsinat Optatam totius kezdetű dekrétumából, XVI. Benedek Deus caritas est kezdetű enciklikájából, illetve Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából származó idézetekkel támasztotta alá.

A kérdésre, miért kell a papnevelő intézetben családpasztorációs neveléssel foglalkozni, Marton Zsolt válaszában azt hangsúlyozta, papként Istenről kell tanúságot tenniük, Isten pedig maga is közösség, szeretetközösség, a legtökéletesebb szeretetreláció, a házasság és a család ősmintája.

Idézte a II. vatikáni zsinat papnevelésről szóló határozatát. Az Optatam totius kezdetű dekrétum így fogalmaz: „…a növendékek egész képzésének arra kell irányulnia, (…) hogy igazi lelkipásztorokká formálódjanak, (…) hogy tudják megjeleníteni az emberek előtt Krisztust, aki »nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért«”.

Ennek alapján fogalmazták meg a Központi Papnevelő Intézet legfontosabb nevelési elveit: Legyenek a kispapok mélyen imádságosak, személyes, meghitt kapcsolatban éljenek Istennel. Legyenek szellemileg felkészültek, hogy meg tudjanak felelni korunk szellemi kihívásainak. Legyenek kommunikatívak; hogy szóba tudjanak állni a rájuk bízottakkal, keressék és ápolják a paptestvéri közösséget.

A szeminárium hallgatóságáról elmondta: jelenleg 31 kispap tanul a KPI-ben, 26 római katolikus és 5 görögkatolikus. Korosztályos megoszlás szerint nagy többségük 20–30 év közötti. Egyedülálló – özvegy vagy elvált – szülős családból tíz növendék érkezett. A kispapokért való családpasztoráció a kispapok családi, közösségi kötelékeinek fenntartását és a szeminárium családias légkörének alakítását célozza.

A KPI rektora hangsúlyozta: fontos, hogy a növendékek kiegyensúlyozottan fenntartsák a kapcsolatot eredeti családjukkal és kibocsátó plébániájukkal. Marton Zsolt szerint ezek a kapcsolatok a mentális egészség fontos összetevői. Az előadó bemutatta a családi és közösségi kapcsolatok ápolásának régi és új fórumait: találkozót szerveznek a kispapok szülei részére, meglátogatják a papnövendékek szüleit, összehívják a kispapok plébánosait.

Fontosnak tartják a családias légkör kialakítását a szemináriumban, ahogy a KPI házszabálya fogalmaz: a szeminárium Krisztus otthona a papságra készülő számára, a tanítványság sajátos iskolája.

Marton Zsolt szerint nevelésük hatékonyságának alapvető feltétele a nevelők hitelessége és a nevelők közötti egység. Ennek szellemében találkoznak minden héten a szeminárium elöljárói.

Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a paptestvéri közösségnek, barátságok kialakítására már a szemináriumban biztatják a növendékeket.

Marton Zsolt saját gyakorlatából mutatott példát arra, a személyességet meghatározónak tartják nevelésükben: minden új növendékkel sétálni megy a délutáni kimenőn a városba, hogy a beszélgetés kötetlenségében érezzék meg a családiasságot, otthonosságot.

A második megközelítésben arról beszélt a rektor, hogyan történik a kispapok felkészítése a családpasztorációra. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a papnevelő intézet nem képes teljes fölkészítést adni a papságra, de utat mutat, ráállítja a kispapot erre az útra, és megmutatja az eszközöket, amelyek segíthetik őt” – fogalmazott.

Kiemelte, az a legfontosabb, hogy „minden Istenre épül. Az eszközök csak segítenek, de nem pótolják az imádságot, lelki életet.” Jó eszközökre azonban szükség van – tette hozzá, és bemutatta, kiket és milyen területeken vontak be a képzésbe. Az első évfolyamnak önismereti kurzust indítanak világi Krisztus-hívő szakember bevonásával. A következő lépés a szociális és kórházi szolgálatba való bevonás, amit harmadéveseknek szerveznek. A negyed- és ötödéves növendékek hittanórákat látogatnak, tartanak, az ötödévesek emellett szentségi felkészítőn vesznek részt. A hatodéves diakónusok már plébánián teljesítenek szolgálatot. Marton Zsolt beszámolt arról is, hogy a kispapok részt vesznek az Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekarának egyes programjain is.

A találkozó következő napján Tony Anatrella a férfi és a nő komplementaritása és a házasság szentsége közötti kapcsolattal foglalkozik előadásában, külön figyelmet szentelve az irreguláris eseteknek.

Az összejövetelt A plébánia közössége – a közösség plébániája címmel Gáspár István, Németh Zoltán, Szepesy Szilárd és felesége részvételével rendezett kerekasztal-beszélgetés zárja szerdán.

forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, Fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye