Idén 39 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet október 10-én, szombaton adott át Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor, a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek templomában Budapesten.
A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat.
Az ünnepség 11 órakor hálaadó szentmisével kezdődött, amelyen Spányi Antal püspök szentbeszédében így fogalmazott: „Az egyháznak sok olyan kincse van, amire büszkék lehetünk. De ami igazán fontos, igazán lényeges, az az ember szívéből és lelkéből kell, hogy fakadjon, az embertársat kell, hogy elérje, és az Istenhez kell, hogy megérkezzen.”
Mindennél fontosabb utat találtunk, amikor a szeretet gyakorlásának útjára léphettünk. A mai szentmisében ezt a meghívást szeretnénk megköszönni, ezért hálát adni és ehhez szeretnénk Isten kegyelmi erejét segítségét kérni – tette hozzá a székesfehérvári főpásztor.
A sokféle szolgálat közül, amely kinek-kinek sajátja, a karitászszolgálatot, a szeretet szolgálatát elsődlegesnek kell tekinteni. Ez az a kincs, amely az egyház legfontosabb kincse, amely az egyház életének legfőbb funkciója – hangsúlyozta Spányi Antal.
Istennek köszönjük, hogy erre a szolgálatra meghívott bennünket. Olyan gondolatot adott értelmünknek és olyan érzést szívünknek, hogy a másik ember baját, ínségét észrevesszük kérés nélkül is, és próbálunk segíteni. Amit egynek a legkisebbnek is tesztek, azt nekem teszitek. Minden imádság, minden szép ének, minden elmondott olvasó attól lesz igazán hiteles, az lesz a próbája, hogy van-e mögötte szeretetből fakadó önzetlen szolgálat – mutatott rá.
Legyen áldott az Úr, aki a mi életünket úgy formálta végtelen szeretetével, hogy mi megtaláltuk helyünket a karitászmunkatársak között, megtaláltuk a helyünket a karitász szolgálatában. Ez a szolgálat a kicsiket keresi, az elesetteket, a gyengéket, a másikra szorulókat – mondta, majd e szavakkal fordult a jelenlevők felé: Nekünk fel kell fedezni, észre kell venni azokat, akik talán kérni sem kérnek, talán csak várnak, reménykednek. Várják, hogy egyszer valakinek a szeretete őket is elérje. Fontos, hogy nyitott szemmel, nyitott szívvel tudjuk járni utunkat, és amikor őszinte rászorultsággal találkozunk, akkor ott mindent tegyünk meg, amire módunk van.
A segítségnyújtás módozatairől így beszélt Spányi Antal: „Ebben a világban a világ pénze sem lenne elég, hogy minden sebet orvosoljunk, minden ínséget meggyógyítsunk, de azért legyen egészséges értékrendünk. Van, amikor megkerülhetetlen, hogy anyagi segítséget nyújtsunk, de legalább ennyire fontos, hogy valakinek az ágya mellé leülünk, valaki várhat ránk, mert megmondtuk, hogy mikor megyünk és akkor ott is leszünk, tudunk rá figyelni és őt hallgatni. Hallgatni akkor is, ha múlt héten is ugyanezt mondta, ugyanarra panaszkodott. Ha hallgatunk, ha adunk egy simítást, egy mosolyt, azzal talán a következő hétre megerősítettük őt az életben rá váró keresztek hordozására, a nehézségek elviselésére, és talán lassan-lassan egy tanítást is kap, amely nyomán észre tud venni a maga nyomorúságában is Istentől kapott örömet, békét.”
Embert kell elérni, embert kell találni, embert kell szolgálni! – fogalmazott a püspök. – És ez a szolgáló szeretet – az embertársunkon keresztül – magához az Istenhez visz bennünket. Ahhoz az Istenhez, aki meghívott, aki elküld, aki ott kopogtat szívünk és lelkünk ajtaján, mert ott szeretne velünk járni, velünk lenni. Hiszen ő maga akar a mi fülünkkel hallgatni, a mi ajkunkkal vigaszt szólni, a mi arcunkkal mosolyogni, a mi két kezünkkel segíteni.
Ha Krisztust hordozzuk magunkban, ha a szentségi életben kegyelmi kincsként végezzük ezt a szolgálatot, akkor egészen biztos, hogy meglátunk valamit a legelesettebbekben is, ami Krisztust jelenti – biztatta a munkatársakat.
„Köszönöm azt a szolgálatot, amelyet a karitászmunkatársak az ország legkülönbözőbb helyein azoknak az embereknek végeznek, akiket a világ már régen elfelejtett, akik a világnak nem fontosak, akik nem számítanak talán senkinek semmit. Köszönöm, hogy Krisztust képviselve az Egyházban teszik ezt a szolgálatot. Köszönöm, hogy bele nem fáradnak a kritikába, a meg nem értésbe, a méltatlankodásba, hanem Isten kegyelmének erejével mindezen túlemelkedve, újra meg újra Krisztus szeretetét viszik és Krisztus szeretetét adják. Szívből kívánom, hogy ezek a jócselekedetek igazi égi kinccsé váljanak, és azok akikkel itt jót tettek, egyszer majd örömmel fogadják magukat Isten országában” – zárta szentbeszédét Spányi Antal.
A hálaadó szentmisét követően adták át egyházmegyénként az elismeréseket, amelyet azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapnak, akik a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, családok, gyermekek, a társadalom peremére sodródottak támogatása.
A Caritas Hungarica Díj célja biztosítani a karitász önkénteseket arról, hogy az egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik ezen a téren a Krisztus szeretetének kimagasló fokát érték el.
A díj emellett a karitatív tevékenységre kívánja buzdítani a híveket Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítani mások elé azokat a köztünk élő híveket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon.
Az ünnepség végén a díjazottak nevéban Halász Antalné, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász egyik kitüntetettje mondott köszönetet. Így fogalmazott: „Ez az elismerés azt jeleni, hogy figyelnek ránk, számon tartanak minket, és értékelik a munkánkat. Ez az értékelés új erőt és lendületet ad nekünk az elesettek támogatásában. Köszönetet mondok minden karitásztagnak, az ő munkájuk nélkül nem létezne egyetlen karitászcsoport sem. Hiszen ők szállítják az információkat, osztják a ruhákat, készítik a csomagokat, gyűjtik az élelmiszert, ápolják a betegeket, gondozzák az időseket, és ki tudja, mennyi mindent tesznek, amit a helyzet megkíván. De köszönet illeti a jószívű adakozókat is, akiknek adományai nélkül nem lenne lehetséges a Karitász embersegítő munkája.”
„Néha megkérdezik tőlem: miért csinálod, hiszen a szegénységet nem tudod megszüntetni, és gyakran csak halat adsz, halászni nem tudod megtanítani az embereket – mondta Halász Antalné, hozzátéve: Ez mind igaz, de ha az elesettek megtapasztalják általunk, hogy az Isten jó és segít nekünk, és ha már Isten ilyen lehetőséget adott nekünk, hogy a karitászmunkával közelebb kerüljünk hozzá, akkor nagy ostobaság lenne, ha elszalasztanánk ezt az alkalmat.”
Díjazottak egyházmegyénként
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Cserny Lászlóné
Linzenbold Imréné
özv. Pisák Péterné
Egri Főegyházmegye
Kassai Sándorné
Lettrich Krisztina
Veres József
Esztergom–Budapesti Főegyházmegye
Dyekiss Emilné
Mankovics Józsefné
Martin Józsefné
Győri Egyházmegye
Horváth Kálmánné
Szalayné Csigó Hajnalka
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kristóf Imre
Rakaczkiné Vadász Viktória
Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye
Kedves János
Kúti Sándorné dr. Kovács Mária
Solymosi Lászlóné
Kaposvári Egyházmegye
Faragó Sándorné
Halász Antalné
Pataki Gyuláné
Miskolci Egyházmegye
Balázs Lászlóné
Nyíregyházi Egyházmegye
Nádasdi László
Gubik János
Pécs Egyházmegye
Kungl Jánosné
Makra Ferenc
Stángli Lászlóné
Szeged–Csanádi Egyházmegye
Papp Ilona
Piti Lászlóné
Székesfehérvári Egyházmegye
Battai Istvánné
Magyar László
Vágvölgyiné Filó Elvira
Szombathelyi Egyházmegye
Csiszár Mária
Pulay Mária
Rába Tivadarné
Váci Egyházmegye
Jobbágy Gergő
Szécsi Csilla
Tomecz Róbert
Veszprémi Főegyházmegye
Birkás Imréné
Lendvay Éva
Varjú Zoltánné
Fotó: Thaler Tamás
Katolikus Karitász/Magyar Kurír
Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum