NEWS ARCHIVE

Alkalmazkodás – kommunikáció – egymásra figyelés – csapatmunka

Alkalmazkodás – kommunikáció – egymásra figyelés – csapatmunka
2015. október 20. 11:59

A Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő 12 nevelési – oktatási intézmény vezetői, helyettesei, lelki igazgatói és iskolalelkészei, valamint a fenntartó oktatási és gazdasági irodáinak munkatársai (50 fő) Csapatépítő tréningen vettek részt 2015. szeptember 21-23. között Parádfürdőn a TÁMOP-3.1.17-15-2015-0001 projekt keretében.

A három napot festői szépségű környezetben és csodálatos időben tölthettük el. Az iCons - Hungary Kft. trénerei gondoskodtak arról, hogy a tréning eredményesen, hasznosan és egyben játékosan is teljen. A napjaink reggel 9-kor kezdődtek és délután 17.30-ig tartottak. Az idő csak repült a sok érdekes és kihívást jelentő feladatok megoldása során. A hotelben a vacsorát követően szabadprogram keretében sétálhattunk, túrázhattunk vagy szaunázhattunk. Az egymásra hangolódást a közös reggeli imádságok és a közös étkezések is segítették.

Dolgoztunk kisebb és nagyobb létszámú csoportokban, közösen építkeztünk, videó filmet forgattunk, amelyeket azután együtt megnéztünk. Még most is könnyeket csalnak a szemembe a kisfilmek, pedig már többször is végignéztem azokat. A logikai feladatok megoldása számos megpróbáltatás elé állított bennünket, amelyek gyors és hibátlan megoldását a csapattagok kompromisszumkészsége segítette elő. Beszélgettünk nehézségekről, arról, hogyan tudjuk segíteni egymás intézményeit és arról is, hogy milyen változtatásokat kellene megvalósítanunk a jövőben fenntartói és intézményi szinten.

Úgy vélem, hogy nemcsak a saját nevemben beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy jó volt elszakadni a mindennapoktól és lelkileg fel tudtunk készülni az iskolakezdés, a statisztikák és normatíva igénylés időszakára.

A tréning lehetőséget biztosított arra, hogy jobban megismerjük egymást emberileg és szakmailag egyaránt, továbbá egy olyan fórumot, ahol mindenki megmutathatta egy újabb, eddig rejtett oldalát, elmondhatta ötleteit, véleményét nyíltan és őszintén. Rámutatott arra, hogy alkalmazkodás, egymásra figyelés, egyértelmű és nyílt kommunikáció nélkül nem lehet sikeresen és eredményesen csoportban dolgozni.

Úgy gondolom, hogy több együtt töltött időre lenne szükség a jövőben és nem csak a vezetőség, hanem az intézmények pedagógusai számára is. Ha már ismerjük a másikat, akkor könnyebben fordulunk hozzá segítségért, vagy tanácsért.



Cseh Gyöngyi
szakmai vezető

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert