Tanuljunk meg csendben nagy dolgokat véghezvinni – a 22+ zarándokai Nyíregyházán

2020-ban Nyíregyházáról (az ott bekapcsolódókkal együtt) több mint százan szegődtek egymásnak társul az útra – jóval többen, mint tavaly, tudtuk meg az egyik szervezőtől, Nagy Lucától, a főszervező Salai Szabolcs atya és a Miskolci Egyházmegye Görögkatolikus Ifjúsági Irodájának segítőjétől. Őt faggattuk a zarándoklatról, az eddig megtett útról:

Kik fogadtak titeket az út során?

Rakamazon betértünk a római katolikus templomba, majd Tiszaeszláron Bacsó János görögkatolikus parókus atya fogadott minket frissítő eledellel és szavakkal. Atanáz püspök atya egészen idáig elkísért minket. Utána már nem álltunk meg lakott településen, a rövid pihenőkön ittunk, gyümölcsöt ettünk. Nyíregyháza határában egy traktor vitt minket 5-6 kilométeres szakaszon.

Az idei zarándoklat mottója: Ne félj, csak higgy! – kiket szólítottatok meg ennek a gondolatnak a kibontására, kik tartanak számotokra elmélkedéseket?

Tiszaeszláron Verdes Miklós atya szólt hozzánk, péntek este és szombaton Lóczi Tamás atya, valamint Ábel püspök atya is ad útravalót.

Nagyon aktuális mottót választottatok idén. Honnan jött az ötlet?   

Közösen találtuk ki, de ebben az évben volt a legkönnyebb kitalálni a mottót. Nagyon örülünk neki, hogy egyáltalán megszervezhettük a zarándoklatot. Az előző hónapok bezártsága miatt volt/van bennünk egy félelem, de a Jóistenben hiszünk, s ez a hit, nagyon fontos. Épp ezt fejezi ki ez a rövid, tömör sor.

Hogyan alakult idén a létszám?

Örömmel tölt el minket, hogy minden évben plusz húsz fővel többen zarándoklunk. Körülbelül százan indultunk el és a szombaton csatlakozókkal legalább százhúsz főre számítunk. Az esti órákban érkezünk Máriapócsra, és annak is örülünk, hogy idén a társaság jelentős része ott is alszik a zarándokközpontban. Régi emberek újra visszatérnek, akár az ifjúsági zarándoklaton résztvevők közül is, és sok új ember is csatlakozott, akik a barátoktól 22+-os élményeket hallva érzett kedvet a csatlakozáshoz, és olyanok is vannak köztünk, akik még Máriapócson sem jártak.

Mi lehet ennek növekvő érdeklődésnek az oka?

Szerintem egyértelműen az elmúlt hónapok bezártsága; programok híján is voltunk. De igazából nem is a program a lényeg szerintem, hanem azok a mögöttes találkozások, beszélgetések, amelyek az emberi kapcsolatkora jellemzőek, s amelyek, azt gondolom, nagyon hiányoztak mindenkinek.

Gondoltuk, ha meg lehet szervezni a zarándoklatot, várhatóan sokan jönnek majd. Máriapócsra sem lehetett az elmúlt hónapokban eljutni, és oda amúgy is mindig szívesen megyünk; az imádság is hiányozhatott az embereknek: a közösségben megélt hitélet és élmények.