Szent Illés próféta ünnepén a Kertvárosban

Az ünnepi liturgikus szövegek és az Evangélium is Illéssel együtt Elizeusra, a próféta tanítványára is utal a július 20-ára előírt szertartásokon. Kettejük nagyságáról, életük mozzanatainak ránk is érvényes vonatkozásairól beszélt prédikációjában dr. Obbágy László parókus atya Szent Illés emléknapján.

A július 20-i ünnep két főszereplője, Illés és Elizeus összetartoznak. A kertvárosi görögkatolikus templomban is egymáshoz közel találhatóak az ószövetségi próféták ikonjai.

Elsőként arra a mozzanatra hívta fel a figyelmet László atya, ahogyan Illés átadja tanítványának a maga mesterségét a köpönyege formájában: „Az Illésben munkálkodó lélek Elizeusra szállt” 2Kir 2,15

Ezzel jelezte Illés Elizeusnak, kedves és méltó tanítványának, hogy lelke vele marad: beterítette köpönyegével.

A köpeny szó latin megfelelőjéből, a pallium szóból származik a palliatív gondozás elnevezése, amelyet főként a súlyos betegségek elszenvedése során alkalmaznak: a beteg és a vele kapcsolatban álló személyek is kapnak gondoskodást az életminőség javítására a fizikai, lelki, szociális, kulturális és spirituális szükségletekre egyaránt odafigyelve. Ezzel állította párhuzamba az atya az ószövetségi jelenetet és a keresztény magatartást is: a keresztény életpélda átadása valósul meg, ha életünket köpönyegként ráterítjük a következő generációra, akár betegségünkben is hitből fakadó életmintát adhatunk.

Jézusnak is volt egy köpönyege, egy köntöse, melyre sorsot vetettek: újszövetségi szemüveggel is vizsgálhatjuk ezt a történetet, mely a hitátadás palliatív jellegére tanít minket – magyarázta az atya.

A második gondolatkörrel a parókus atya Elizeus tettére utalt, ahogy először szolgáját küldi az özvegyasszony halott gyermekéhez, majd maga megy el, s „a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett.” 2Kir 4,34

Újra újszövetségi vonatkozásában is vizsgálta a történetet: ahogyan Elizeus próféta maga ment végül a halott fiúhoz, úgy jött el hozzánk, a bűnben halott emberiséghez Krisztus, hiszen előreküldött szolgái, a próféták nem tudtak életet lehelni belé, csak maga az Úr volt képes erre; ránk borult; száját szájunkra, szemét szemünkre, kezét kezünkre téve.

A prédikáció utolsó egységében szintén az egyik Elizeusról szóló történetre utalt az atya. A történetből kiemelte azt az Izraelből származó leányt, aki egy szír hadvezér házában él szolgálóként, idegenként, s aki visszaemlékezve hazája egykori prófétájára, Elizeusra, és megvallva hitét, segítséget nyújt a leprás hadvezérnek: elküldi a hadvezért Elizeushoz.

A hadvezér megfogadja a kis szolgáló tanácsát, felkeresi Elizeust, aki megmenti életét. „Oly sokszor hisszük azt, hogy nem tehetünk nagy dolgokat, pedig mindnyájan lehetünk olyanok, mint ez a szolgálóleány: hitünkből merítve tudunk másoknak segíteni”. Ilyen értelemben misszionáriusok vagyunk, segíthetünk korunknak sok-sok leprájával küzdő és változtatni akaró embertársunkon.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye