Az öröm az Istenre hangolt élet következménye – lelki táplálék minden időben

Azon időben látta Jézus a nagy sereget. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” „Csak öt kenyerünk van, és két halunk” - felelték. „Hozzátok ide!” - mondta, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett. Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Mt 14,14-22

Krisztusban szeretett testvérek!

Különösképpen közel áll szívemhez Pál apostol felszólítása a filippi hívekhez, amikor azt mondja nekik „Örüljetek” /Fil4,4/! Látszólag semmi különös nincsen a dologban, de ha jobban megfigyeljük, akkor szemet szúrhat, hogy felszólító módban van: „Örüljetek!” Milyen sokat hallom, hogy hinni, vagy éppen szeretni nem lehet parancsra, de ha ez igaz, akkor bizony örülni sem lehet parancsra. Lehet úgy tenni, színlelni, de igazából örülni nem lehet. A mai evangéliumi csodatörténet mégis megtanít(hat) bennünket észrevenni azokat az aprócska örömöket, amelyek Jézus Krisztustól, mint Istentől erednek, - hiszen szentháromságos Istenünk az öröm Istene is - hogy örüljünk akkor is, amikor látszólag semmi okunk rá, mert Isten „belenyúl” az életünkbe, s örüljünk annak, amink van, s ne azon keseregjünk, amink nincs.

Jézus szomorú, hiszen lesújtó hírt kap: meghalt keresztelő János. Egyedül indul el, de a tömeg észreveszi és követi. S Jézus minden szomorúsága ellenére teszi a dolgát, -„…meggyógyította a köztük lévő betegeket.” /Mt 14,14/ - megmutatva azt, hogy az élet halad tovább. S ez az első aprócska öröm, amit szükséges felfedeznünk a saját életünkben is akkor, amikor szomorúság tölti el szívünket. Mert van, hogy sokszor eltölti, de ne feledjük, ahogy a vihar vizsgálja meg, milyen erősek a fa gyökerei, úgy az érthetetlen események és a szomorúság viharjai mutatják meg milyen mélyek az ember életének alapjai. Isten szilárd alap minden Benne hívő és bízó embernek.

A tömeghez, amely követte Jézust sokféleképpen lehetett volna viszonyulni. Félhetett volna tőle, vagy éppen szerethette volna, alkalmazkodhatott volna hozzá, vagy ellenállhatott volna, vagy éppen kikerülhette volna. Jézus azonban nem így tesz. Ő átformálja ezt a tömeget, s megvendégelő szeretete nyomán immár „asztalközösséggé” alakítja. Jézus átformáló szeretete ez, amely közösséget teremt. S ez a második aprócska öröm. Vagyis Jézus Krisztus képes bennünket is alakítani, átformálni. Így lehetett Simonból Péter, Saulból Pál, Léviből Máté, egyszerű halászokból emberhalászok. Az isteni szeretetnek átformáló, alakító ereje van, s akit megérint új emberré születik… „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” /Gal 2,20/. Jézus Krisztus jelenléte nemcsak, hogy átformálja, hanem cselekvésre is sarkallja az embert. Az átformált Krisztus követő ember nem lehet tétlen, állandóan cselekszik Istenért, felebarátért, világért, egyházáért, önmaga és mások üdvösségéért még akkor is, ha a kereszt terhe alatt elesik. Urunk jelenléte elég ahhoz, hogy újra felálljon.

Aztán hanyatlóban volt a nap, s az apostolok kérték Jézust, hogy bocsássa el a tömeget, majd a Mester azt mondja: „adjatok nekik ti enni” /Mt14,16/. S ez a harmadik aprócska öröm. Vagyis micsoda megváltónk van! Olyan megváltó, aki tudja, ismeri testi szükségeinket is, és azokat is be akarja tölteni. Öröm lehet ez számunkra, hiszen nem csak lelki dolgokkal kereshetjük meg Őt, hanem a mindennapok testi szükségleteivel is. S Ő a kéréseinket szívesen fogadja, hiszen Ő maga bíztat bennünket amikor így tanít: „kérjetek, és adnak nektek…” /Mt7,7/. Amikor kérünk, hittel elismerjük Megváltónk gondoskodó figyelmét és szeretetét, ugyanakkor reménységünket is Belé helyezzük.

Azt gondolom, ha jobban körülnézünk a környezetünkben, lehet és van miért örülnünk. Örömeink soha el nem múló örömök, mert az örömünk a Szentlélekkel való kapcsolat gyümölcse. Az Istenre hangolt élet következménye, amely boldoggá és hitben erőssé tud tenni bennünket. Ámen

Szöveg: Bakancsos Sándor

Nyíregyházi Egyházmegye