A szeretetté vált ismeret – interjú D. Tóth Judit irodalomtörténésszel, a patrisztika kutatójával

KULTer.hu: Huszonhat éven át elsősorban antik (görög és római) irodalmat, illetve bevezető filológiai és elméleti tárgyakat oktatott, kutatói munkája viszont a patrisztikához kapcsolódik. Ezt láthatjuk, ha végigtekintünk a szakmai múltján, publikációin, konferenciaszereplésein, tudományos közéleti szerepvállalásain. Mindezek alapján magától értetődőnek tűnik a tavaly megjelent tematikus tanulmánykötetének a témaválasztása. Engem mégis az a nem túl eredeti, ám megkerülhetetlen kérdés foglalkoztat, hogy miért éppen Nüsszai Szent Gergely? Milyen út vezette el a kappadokiai atyák egyikéhez, mikor és minek hatására fonódott össze az alakja az Ön kutatásaival?

Engedje meg, hogy kicsit távolabbról kezdjem a válaszadást. A kereszténységgel, közelebbről a kora keresztény vallással, annak történetével és teológiájával meghatározó módon egyetemista koromban, magyar-történelem szakos hallgatóként találkoztam Orosz István tanár úr, mindnyájunk szeretett „Pista bácsi”-ja óráin. A számomra korábban ismeretlen témák és kérdésfelvetések nagyon gyorsan magukhoz rántottak, úgyhogy a szakdolgozatomat is tanár úrnál készítettem, Az evangéliumi Jézus-kép kialakulása címmel, majd később a „kisdoktorimat” is, egy 2. századi szerző, Hermasz Pásztor című művéből, melyet 1984-ben védtem meg. Az érdeklődésem az ókeresztény irodalom iránt ezt követően sem szűnt meg, az akkori hivatalos lehetőségeknek és az önképzésnek számos formáját megragadtam, hogy minél többet megtudjak róla; azonban hosszú ideig inkább csak amolyan műkedvelőként foglalkoztam a szövegekkel. A Nüsszai Gergely művei iránti érdeklődésem alakulásának egyik első lépése tulajdonképpen egy praktikus szempont, szakmai kényszer volt, hogy tudniillik

előbb-utóbb döntenem kellett egy szerző, egy téma mellett, amellyel megpróbálok komolyabban és eredményesen foglalkozni.

Kicsit fellengzősen azt mondhatnám, hogy ő választott engem, de valóban így is érzem. Utólag is örülök, hogy a kezdeti, szinte ösztönös tájékozódás, szemelgetés után a megérzéseimre hallgatva döntöttem: Nüsszai Gergely munkáival akarok foglalkozni. Akkor még nem sejtettem, hogy a 20. század elejének úgynevezett patrisztikus megújulása Gergelyt is népszerű és sokat kutatott szerzővé teszi a nyugati teológiai gondolkodásban is, és népszerűsége csak tovább nő a század folyamán; illetve azt sem tudtam, hogy többek között teológiai tanáromnak és szakdolgozati témavezetőmnek, Vanyó Lászlónak is ő volt a legkedvesebb szerzője.

A további munkámat aztán nagymértékben segítette, hogy éppen azokban az években kezdett fellendülni Magyarországon is az ókeresztény kor kutatása:

megalakult a Pécsi Tudományegyetem Patrisztika Központja, majd 2001-ben a Magyar Patrisztikai Társaság, amelynek én is egyik alapító, jelenleg pedig elnökségi tagja vagyok. Az akkor és később megismert kollégákkal mindmáig jó kapcsolatban vagyunk; fontos számomra az a baráti és elfogadó együttműködés, amely a társaságot jellemzi.

KULTer.hu: 2006-os kötetében (Test és lélek – Antropológia és értelmezés Nüsszai Szent Gergely műveiben) kiemelt figyelmet szentelt a test és lélek kérdéskörének, és ez a téma a 2019-es művében is felsejlik. Mennyiben tekinthető a Mártírok, szentek, keresztény filozófusok Nüsszai Szent Gergely műveiben a korábbi munka folytatásának? 

A 2006-ban megjelent munkám eredetileg habilitációs értekezésnek készült, de az eljárás ideje alatt meg is jelent a Catena sorozat Monográfiák alsorozatában. Ez a műfaji kettősség érződik rajta, ezen túl pedig – mint általában az első nagyobb terjedelmű szakmai munkák – a „gyermekbetegség” több tünetét is mutatja. Ma már nem mernék olyan nagy célt kitűzni magam elé, mint akkor. Ugyanakkor Gergely antropológiai nézeteinek vizsgálata megalapozásként szolgált saját magam számára is, ilyen tekintetben ugyancsak háttere a tavaly megjelent tematikus tanulmánykötetem írásainak. Ahogy a Mártírok, szentek… előszavában fogalmaztam:

olyan jól körülhatárolható szövegkorpuszt kerestem Nüsszai Gergely rendkívül kiterjedt munkásságában, amelyet viszonylagos magabiztossággal lehet vizsgálni

(és amely a nemzetközi kutatásban sincs még teljesen „lerágva”). Így döntöttem a halotti, vigasztaló és dicsőítő beszédei mellett, kiegészítve egy-két olyan írással, amely szintén mutatja a kappadokiai atyák, közelebbről Nüsszai Gergely keresztény embereszményét, amelynek lényege az erényes, „filozófus élet” (biosz philoszophosz) minél teljesebb földi megvalósítása. A téma abban az értelemben is összefügg az előző kötettel, hogy az mintegy teológiai-antropológiai keretét adja a 2019-esnek. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert (Gen 1,26) a bűnbeesés determinálja arra, hogy megpróbálja visszaszerezni az istenképiség (eikón) és hasonlatosság (homoiószisz) elvesztett elemeit (a kettő azonosságáról és különbségéről sokat értekeztek már az ókeresztény szerzők is), megpróbáljon „átistenülni” (theószisz), amely gondolat a keleti keresztények szemléletének fontos vonása, szemben az ember bűnösségét hangsúlyozó nyugati szemlélettel.

Az átistenülés, az isteni természetből való minél nagyobb mértékű részesedés az erényes élet mint egész életen át tartó törekvés lényege,

és ennek paradigmáit látjuk a mártírok, szentek és más kiváló keresztény emberek alakjához kapcsolódó, általam vizsgált szövegekben. A szűkre szabott választ azzal zárhatnám, hogy Gergely munkáiban – mint minden nagy kortárs egyházatyáéban – minden mindennel összefügg, a protológiától az eszkatológiáig és szótériológiáig, ami persze nem jelenti azt, hogy teológiai-antropológiai nézetei ne változtak volna az élete folyamán.

KULTer.hu: Kutatói munkája során megannyi országban megfordult ösztöndíjasként, konferenciák résztvevőjeként, előadóként vagy vendégoktatóként: Belgium, Csehország, Görögország, Németország, Románia és Skócia is említhető. Bizonyára mindegyik fontos volt az Ön számára, mind szakmailag, mind magánemberként, mégis kíváncsivá tesz, hogy a külföldi útjai közül valamelyik „sorsfordító” hatású volt-e a patrisztikai kutatásaira nézve? 

Skóciában és Görögországban két-két alkalommal jártam (1997, 2000; 2003, 2007), mindegyik esetben rövid idejű (öt, illetve hét napos) ösztöndíjakkal, és ezek elsősorban az antik irodalom oktatásához kapcsolódtak. A skóciai amolyan nyári egyetemszerűség volt, tanári továbbképzés az antik irodalmat középiskolákban vagy a felsőoktatásban tanítók-oktatók számára.

A St. Andrews-i szervezők az egyes görög és római témák legjobb szakértőit kérték fel előadásokra,

így például a nemzetközi hírű Arisztophanész-kutatót, Kenneth Dovert, akit Magyarországon elsősorban a görög homoszexualitásról írott monográfiája tett ismertté. De ugyancsak az előadók között volt az a Karla Pollmann, aki viszont Szent Ágoston alapvető hermeneutikai munkájának, a De doctrina Christianának az értelmezésével vált ismertté. Az itt hallottakat és az athéni rövid tanulmányutakon látottakat, hallottakat, összegyűjtött anyagokat elsősorban az oktatói munkámba tudtam visszaforgatni. Szintén az oktatói munkámhoz kapcsolódtak a kolozsvári meghívások, ahol a teológus, illetve magyar szakos hallgatóknak tudtam több alkalommal is néhány előadást tartani. A kutatásaim szempontjából természetesen azok az utak voltak a legfontosabbak, amelyek a nemzetközi Gergely-konferenciákhoz kapcsolódtak: Olmütz (2004), Tübingen (2008), Leuven (2010). A nemzetközi Nüsszai Gergely-kutatás rendkívül dinamikus, és nemcsak a kritikai kiadásokban, lexikonokban, szótárakban, monográfiákban, tanulmányokban tárgyiasul, hanem az általában négyévenként megrendezésre kerülő nemzetközi kollokviumokban is, amelyeken Dallastól Tokióig, Helsinkitől Athénig vesznek részt a Gergely-kutatók.

Ezek a konferenciák mindig óriási élményt és szakmai feltöltődést jelentettek; „élőben” láthattam, hallhattam a nagy öregeket,

az erős középmezőny képviselőit és az energikus fiatalokat. Nagyon fontos volt számomra látni, kiket takarnak a nevek, amelyeket nagyobb részben már ismertem, és fontos volt egy kis ízelítőt kapni abból is, milyen körülmények között dolgoznak, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Ugyanakkor mindezek szomorú tapasztalatokat is jelentettek, szembenézést azzal a lehangoló ténnyel, hogy

mi, a patrisztika magyarországi kutatói – anyagi és egyéb lehetőségek nélkül – csak kis pályán mozoghatunk.

(Az anyagi támogatások hiánya mindnyájunk mozgásterét erősen leszűkítette, leszűkíti.) Ha ki kellene bármit is emelnem, akkor a 2008-as rövid leuveni kutatóutamat említeném, amelyért a néhai Boudewijn Dehandschutter professzornak tartozom köszönettel, aki szeretetteljes figyelemmel kísérte nemcsak a magyarországi, de az erdélyi és kárpátaljai kutatásokat is, és segített, akinek tudott. Leuvent és a Maurits Sabbebibliotheeket, ahol fellow visitorként, vagyis önköltséges kutatóként dolgozhattam, azonnal a szívembe zártam! A sokszínűség, a nemzetközi forgatag, amely ebben a patinás egyetemi kisvárosban van, lenyűgözött, nem kevésbé az a tolerancia, amellyel kezelik a világ minden tájáról érkező diákokat, munkásokat. A teológiai szakkönyvtár rendkívül felszerelt, szabadpolcos rendszerű, minden feltétel adott volt a munkához, hétvégén pedig ellátogathattam Brüsszelbe és Gentbe, illetve többek között láthattam a híres genti oltárképet, A bárány imádását is.

KULTer.hu: Áttérve magára a tavaly megjelent kötetre, azt láthatjuk, hogy négy nagy tematikus fejezetre oszlik: az elsőben az eszmény és eszményítés fogalmainak alapvető elméleti és módszertani kérdéseit veti fel röviden, a másodikban a korai keresztény mártíromság alapkérdéseinek tisztázása után konkrét szövegek vizsgálatára tér át, majd antropológiai kérdéseket állít párhuzamba a keresztény tanokkal, az utolsó, negyedik fejezetben pedig a halotti beszédek klasszikus retorikai hagyományát mutató szövegekkel világít rá többek között a keresztény gyász és a „jó halál” eszményére, kitérve a retorikai fordulatok valóságértékére is. A választott aspektusok egy konzisztens, tematikailag összefüggő szövegkorpuszt tükröznek, mégis kíváncsi volnék rá, hogy a Nüsszai Szent Gergely-kutatásain belül miért ezeket tartotta a legtermékenyebb szempontoknak?

Részben már utaltam arra, hogy Nüsszai Gergely számára mit is jelentett a keresztény embereszmény és az az életforma (biosz), amelyre a keresztény embernek Krisztust követve és imitálva törekednie kell ahhoz, hogy az örök élet üdvösségét elnyerje. A keresztény ember és életforma Gergely vizsgált műveiben nyilvánvalóan eszményített, kapcsolódjon akár egyéni, akár közösségi, monasztikus élethez.

Kíváncsi voltam arra, hogy miért is van szüksége (hol kisebb, hol nagyobb mértékben) az egyes korok embereinek ideálok megteremtésére és felmutatására.

A 4. század utolsó harmadában az egyéni üdvösség személyes tétjén túl szerepet játszottak ebben egyházpolitikai és a keresztény közösségek hitét és identitását erősítő emlékező- és kultuszképző folyamatok is. Nüsszai Gergely mint a klasszikus (görög-római) filozófia, retorikai, irodalmi műveltség és hagyomány birtokában lévő, a saját kora szellemi elitjéhez tartozó személy

képes volt arra, hogy a mártírok és szentek ünnepein, továbbá jeles keresztény személyek halálakor fel tudja mutatni az általa fontosnak tartott eszményt,

amelynek verbalizálásakor a beszédek több évszázados műfaji-retorikai hagyományára támaszkodhatott. Amikor tehát a Gergely által felmutatott eszményeket vizsgáljuk, egyfelől számolnunk kell ezeknek a teológiai-antropológia vonatkozásaival (és azzal a nagy fogalomtörténeti háttérrel, amely ezek mögött felsejlik), másfelől a beszédnek mint médiumnak a hagyományával és nem utolsósorban diszkurzív beágyazottságával. Ezek a szempontok minden egyes vizsgált szöveg esetében másképpen jelennek meg, az általunk sokszor nem, vagy alig ismert körülményekhez, „Sitz im Leben”-hez igazodva, ami különösen izgalmassá teszi az értelmezésüket.

KULTer.hu: A kötet mottója szerint „az ismeret szeretetté válik”. Mi indokolta ezt a mottóválasztást, és miként hozható párhuzamba a munka egészével? 

Ahogy a kötet előszavában leírom, a mottó választásának személyes vonatkozásai vannak: az egyik Gergely-kézikönyv szerkesztői ezzel emlékeztek Andreas Spirára, a jeles Gergely-kutatóra, aki 2004 elején, az olomutzi konferencia előtti hónapokban hunyt el, ez a nemzetközi konferencia pedig az első volt, amelyre sikerült eljutnom, és úgy érezhettem, hogy a kutatások „sűrűjében” vagyok. Valójában azonban a mottóban nem ez az érdekes, és még csak nem is az, hogy kapcsolódik-e a munkám egészéhez. Sokkal inkább a nüsszai püspök gondolkodását átható meggyőződést fejezi ki, tudniillik azt, hogy

az örök életben, Isten közelségében csak a szeretet marad tevékeny, így maga az Isten valóságára irányuló ismeret is szeretetté válik.

KULTer.hu: Milyen perspektívát lát még a témában? Szeretné-e kiterjeszteni a Nüsszai Szent Gergelyre irányuló kutatásait, és ha igen, milyen irányban?

A Mártírok, szentek… kötet témáinak kutatása sok lehetőséget rejt még magában, már csak azért is, mert nem foglalkoztam behatóan minden vonatkozó szöveggel. Nem zárom ki, hogy adott esetben tovább foglalkozom majd ezekkel (azóta már meg is jelent egy tanulmányom, amely egy, a kötetben nem vizsgált fontos szöveget értelmez), most azonban új irányt szeretnék adni a kutatásaimnak. Mindig is izgatott a „keresztény misztika atyjának” is nevezett Nüsszai Gergely misztikája, amit elsősorban néhány időskori nagy műve (Énekek éneke-homíliák, Mózes élete) alapján tudunk vizsgálni. A nemzetközi kutatás ebben a vonatkozásban is rendkívül jelentős, az In Canticum canticorum például a 2014-ben Rómában tartott kollokvium fő témája volt.

Mivel a homíliáknak nincs magyar fordítása, az igazi kihívást és izgalmas feladatot ezeknek a szövegeknek az átültetése jelentené.

Úgy gondolom, ez elegendő feladatot biztosítana hátralévő éveimre.

KULTer.hu: Az ókori kereszténységre irányuló kutatásai mellett az antik görög irodalom területén is számos tanulmányt közölt már, ezeknek jó része Euripidész drámáira fókuszál. Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy jelenleg folytat-e vagy fontolgat-e a Nüsszai Szent Gergely-témától elkanyarodó kutatást? Sőt, kérdezhetném úgy is, hogy van-e olyan téma, amiről feltétlenül szeretne még írni?

Antik irodalmi írásaimra úgy tekintek, mint izgalmas kalandozásokra, melyeket az oktatói munkám inspirált. Amikor ezekkel foglalkoztam, megtapasztalhattam azt, hogy az oktatás és a kutatás milyen termékenyen tudja előrevinni egymást. Sajnos, ezt a Gergely-művekkel kapcsolatban alig volt módom átélni, hiszen nagyon ritkán tudtam beilleszteni őket a tematikáimba.

„Ha lenne még egy életem, és újra kezdeném”, lehet, hogy Euripidészt választanám, akinek drámái soha nem voltak annyira időszerűek, mint éppen napjainkban.

Darabjainak már saját korában újszerű szemlélete, szereplőinek sokféle nézőpontja és igazsága, az értékek relativizálása, a nyelv fontossága és manipulálhatósága, az irónia a posztmodern kor embere számára is aktuálissá teszik, ezekkel pedig műveiben jól megfér a nők és gyermekek, vagyis a legkiszolgáltatottabbak lírai-poétikus ábrázolása, az istenektől magára hagyott, a sors forgandóságának kitett szenvedő emberrel való együttérzés, az értelem és érzelem viaskodása, az irracionális szenvedélyek középpontba állítása. Úgy érzem, Euripidész sem engedett még el – már évekkel ezelőtt szerettem volna megírni a néhai tanárunk-kollégánk, Görömbei András tiszteletére készült emlékkötetbe a szenvedés és költészet összefüggéseinek problematizálását a Trójai nőkben. Akkor nem sikerült, de remélem, lesz majd alkalmam valamikor megírni ezt is, hogy csak egy tervet említsek.

KULTer.hu: További munkájához, kutatásaihoz sok sikert kívánok!

Köszönöm, és én is további eredményes munkát kívánok a KULTer.hu-nak!

Tovább az eredeti cikkre.

Kapcsolódó írások:

Tóth Judit: Mártírok, szentek, keresztény filozófusok Nüsszai Szent Gergely műveiben

Írta: Kondás Krisztina/KULTer.hu , fotó: Parlagi Gáspár/Magyar Patrisztikai Társaság, Bölönyi Gabriella

Nyíregyházi Egyházmegye