A magyar nyelv liturgikus használata és annak engedélyeztetése őseink legfontosabb törekvése volt. A Magyarországi Görögkatolikus Sajátjogú Metropolitai Egyház létrejöttéhez vezető hosszú és rögös úton azok a magyar görögkatolikus papok és hívek tették meg az első lépéseket, akik templomaikban a magyar nyelv liturgikus használatát megkezdték és ahhoz minden nehézség ellenére ragaszkodtak. Ezért a magyar nyelv olyan "alappillér", melyre egyházunk önazonossága - a bizánci szertartás és a római Apostoli Székkel való egység mellett - épül. Hálával emlékezünk mindazokra, akik ezen a kálváriaúton kitartóan haladtak előre, s újabb és újabb lépéseket tettek a cél felé.
1965-ben Dudás Miklós püspök atya rendkívül nehéz politikai helyzetben küzdött egyházunk megmaradásáért. Az 1962 óta zajló II. Vatikáni Zsinat korábbi ülésszakaira a kommunista államhatalom nem engedte ki. A záró ülésszakra is csak diplomáciai okokból kapott kiutazási engedélyt és szigorú megfigyelés mellett vehetett részt az eseményen. Mégis kihasználta ezt szűk lehetőséget arra, hogy egyházunk fejlődését előmozdítsa. Mivel a zsinat már korábban döntött a nemzeti nyelvek liturgikus használatáról, Rómába érkezésekor azonnal kérvényezte a zsinati titkárságon, hogy valamelyik reggel a Szent Péter bazilikában magyarul végezhessen bizánci szertartású Szent Liturgiát. A titkárság Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapját jelölte ki, amivel szép gesztust tett a magyar görögkatolikus püspök és egyháza felé.
A Szent Liturgián készült felvételeken jól látszik Dudás Miklós püspök atya meghatottsága. A sokat szenvedett főpásztor gondviselő Istenünk szeretetének különös jeleként élhette meg azt a pillanatot, melyre a magyar görögkatolikusok oly hosszú ideje vártak, s aminek bekövetkeztére emberi számítás szerint éppen akkor nem lehetett volna számítani.
Az esemény 40. évfordulójára a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szimpozionnal emlékezett, melynek előadásai
innen letölthetők.
/Hajdúdorogi Főegyházmegye/