Vajon tudjuk-e növelni a belénk ültetett hitünket? – lelki táplálék minden időben

Azon időben odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” Jézus ráparancsolt, s a gonosz lélek kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják. Megölik, de harmadnap feltámad.” Mt 17 14-23

A mai kor embere csupa kérdés, kíváncsiság, hiszen mindent szeretne minden oldalról megismerni és választ kapni rá. Ma a felgyorsult világban mindenki csak rohan és azt nézni, minél kevesebb munka vagy idő befektetéssel elvégezze a kitűzött feladatot. Nem figyel a másikra, nem figyel magára, csak a kényelemre, a jobb életre, aminek olykor nagy árat fizetünk.

Krisztus eljött és nem a pompát, nem a hatalmat keresete, hanem szerényen élt. Így jön egy ember, aki térdre esve könyörög, hogy segítsen a gyermeken, mivel bajok gyötrik. A tanítványokhoz is hiába vitte, nem tudtak segíteni rajta.  Vajon mi hogyan kérjük a Mi Atyánkat, hogy segítsen? Hogyan merünk Hozzá fordulni? Hittel? Alázattal? Vagy éppen a magamutogatással? Krisztus nem kér tőlünk semmit, csak, hogy szeretettel forduljunk egymás felé. „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Elég lenne ezt megtartanunk, már is boldogabbak és jobbak lennénk. Akit tiszta szívvel szeretünk, annak a legjobbat akarjuk. Ha ő boldog, mi is boldogok vagyunk, de sajnos nem ilyenek vagyunk. Miért mondja Krisztus: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?” „Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek?” Imádság és böjtölést kér tőlünk Krisztus, hogy csodákat tudjunk véghezvinni. Vajon mennyit imádkozunk? Mennyit böjtölünk? Miért nem tudunk a másik emberhez úgy odafordulni, hogy segíteni akarok rajtad, nem pedig alamizsnát adni? Miért van az, hogy ha lelünk egy bajbajutott embert, inkább másik irányba fordulunk, vagy kikerüljük? Jönnek a kérdések, de a válaszok kínosak sok ember számára és így inkább lesöpri az ember az asztalról. Mert keresztényként kellene, viselkedünk, de sokszor épp az ellenkezőjét tesszük. Mi vagyunk a hitetlen és romlott nemzedék, mi vagyunk, akik miatt „sóhajtozik” Jézus. De mi vagyunk azok a tanítványok is akik „megkapják” a választ az élet kérdéseire: „gyenge a hitetek.” Vajon tudjuk-e növelni a belénk ültetett hitünket? Vagy épp a már felnőtt hitünket tudjuk-e, akarjuk-e tovább adni vagy kimutatni a világnak, családnak, egyházközségünknek? Sokan és sokszor mondják: „süllyedő hajón és zuhanó repülőn nincs ateista”. Ezt tovább mondva: nagy bajban nincs, kit káromoljunk, csak az Istent, mert Ő zúdítja ránk a bajokat, a nehézségeket. Gondolkodtunk-e már, ha a gondokat elfogadjuk, mint Jób, akkor megértenénk: Isten „csak” az üdvösségem útját szolgálja! Milyen úton és milyen eszközzel? Kinek milyen lehetősége adott, van, aki nyitottabb szemmel járva észreveszi a kisebb jeleket, van, aki meg a nagy jeleket is büntetésnek veszi.

Ha az életünk nehezebb szakaszához érünk, akkor emlékezzünk, hogy mit üzen nekünk a mai szentírási szakasz: „nem lesz nektek semmi sem lehetetlen”. Mert minden pillanatban megjelennek a kísértő gondolatok, emberek, akik a hitünket megpróbáló, olykor már elviselhetetlen szinten is törekszenek gonoszt cselekedni. Nem kell messzire mennünk. Lehet elég kinézni az ablakon vagy épp a családunkban van olyan, aki valóban rászorul, hogy imádkozva jobb életútja legyen itt a földön, hogy ezáltal elérhesse az örök életet.

Szöveg: Kerezsi János, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye