II National Retreat for Gypsy Ministry

A tavalyi szombathelyi helyszín után, idén Nagykállóban szervezték meg az Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot. Augusztus második hétvégéjén közel százharminc cigány és nem cigány testvér mélyülhetett el istenkereső útján. A második nap utrenyével indult Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével, majd Koós Ede atya tartott elmélkedést a szentmiséről és az Úr napjának megszenteléséről.

(Kanyó Mária fotója)

Az Egri Főegyházmegye teológus-lelkipásztorát Székely János püspök atya köszöntötte: kölcsönösen felidézték a közös emlékeket, melyeket az Központi Papnevelő Intézetben eltöltött évek során egymásról megőriztek. Székely János atya akkor még mint spirituális, Koós Ede atya mint egyedüli cigány származású kispap volt annak idején jelen a papnevelő intézetben.

Elmélkedésének témája által felvetett kérdések (megszentelem-e az úr napját?, milyenek a szentmiséink?) megválaszolására onnan indult, hogy  sorra vette az életünkben számon tartott napokat: születésnap, névnap, halálozási vagy temetési napok, melyekre megemlékezünk; a naptár az állami ünnepeket vagy épp a hosszú hétvégéket is jelzi számunkra; a roma kultúra világnapjára éppúgy figyelünk, mint a roma holocaustra: identitásunk fontos mozzanatai ezek. „De vajon az Úr napját számon tartom-e?” – tette fel a hallgatók helyett is a kérdést Ede atya. Ha nem szenteljük meg ezt a napot, akkor megsemmisítjük, lenullázzuk azt, hiszen semmiben sem fog különbözni a szenvedéssel, bosszúsággal, fájdalommal teli hétköznapoktól. A kiegyensúlyozatlanság, harmónia nélküliség, boldogtalanság összefüggést mutat azzal, hogy mennyire figyelünk a teremtés ünnepének napjára.

„A vasárnap megszentelése egy drasztikus és radikális tett: a vasárnapot ki kell hasítani, szakítani az életemnek a rutinszerű folyamából” – mondta az atya. Arra is adott praktikus tanácsokat, hogyan lehet kihasítani ezt a napot, melyek azok a cselekvések, amelyek elvezetnek minket a vasárnap-ünnephez: egy bizonyos katolikus-keresztény közösséghez tartozva templomba menni; találkozni a templom előtt egy kisebb közösséggel; fix helyet találni az Isten házában; tanúságtevően venni részt (imádkozni, énekelni, felállni, térdepelni – megtanulni a mozzanatait a szentmisének); áldozáshoz járulni, elsőáldozó lenni; figyelni a hirdetésre, hogy be tudjunk kapcsolódni valamely közösségi mozzanatba; együtt, szeretetben hazaindulva beszélgetni a közösséggel. Mivel a szentmise szó jelentése: szent küldetés, megfogalmazott olyan kérdéseket a jelenlévőknek, melyeket aztán kiscsoportos beszélgetéseken, vagy épp gyónásában ki-ki megválaszolhatott: mi az én küldetésem, hogyan akarom azt teljesíteni.

Boros Lajos neve többek között egy három éve megjelent kötetről is ismerős lehet: Rácsok mögött szabadon. Hatvanegy évesen több mint harminc, börtönben töltött évvel a múltjában tanúságtételre állt ki a jelenlévők elé. Olyan mélységeket élt meg kamaszkorától kezdődően, melytől – emberi számítások szerint – véglegesen szabadulni a hétszeres börtönbüntetésből való szabad lábra helyezés után is képtelenségnek tetszik. Mégis 26 éve már annak, hogy akkor még rácsok mögött, de felszabadította az Isten őt leláncoltságaiból, amikor a „börtön dohányzójában a vizeletszag és füst mellett egy rabtársamtól meghallottam az Evangéliumot. Isten megérintett, s egy nagyon mély bűnvalláson keresztül kegyelemből az Isten gyermeke lettem” – hallották bizonyságtevését a jelenlévők.

A Galgamácsáról érkező Boros Lajos, a Baptista Egyház börtönmissziós munkatársa, öt éve szabadult. Nagykállóban arról beszélt, hogy az Evangélium befogadása mire képes: arra, amire a társadalom pl. a börtönökkel, vagy egy édesanya a szeretetével sem képes – megváltoztatni az embert. „Isten nem mindig változtatja meg a körülményeket, de mindig megváltoztatja a körülményekben élő embert.” Nem nosztalgiázás miatt mesélt már több mint ötszáz helyen a börtönéletről a szabadulása óta eltelt öt évben, hanem hogy tanúságot tegyen: „az én múltam olyan sötét, harminc évet börtönben ültem, s ha elkezdek beszélni, odafigyelnek az emberek. Ezt a figyelmet az Isten arra használja, hogy eljusson az Evangélium a szívekbe, hiszen nem vagyok különb másoknál, csak a sötét háttérben az Isten világossága intenzívebb.” – vallott küldetéséről honlapunknak a második gyermekét váró, immár rendezett körülmények között élő tanúságtevő.

A kiscsoportos beszélgetések után szentmisét celebrált Székely János püspök. A prédikációban dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a bűnbánat szentségéről beszélt. A több elnevezéssel (a megtérés, a bűnbánat, a bűnbocsánat, a kiengesztelődés szentsége, a szentgyónás) is illethető szentségről szóló tanítás a délelőtti tanúságtevés után szervesen illeszkedett abba a hosszú sorba, melyben az előadók és elmélkedést tartók a szentségeket és azok jelentőségét mutatták be.

Az Úrszínváltozás ünnepkörében lévén felidézte püspök atya az Evangéliumokban olvasható jézusi ragyogást, mely felé napraforgó módján fordulva mindannyiunk megváltozhat, megtisztulhat.

„Mindenkinek szüksége van arra, hogy bűnbánattal forduljon az Úr Jézushoz, hogy szívből megtérjen és bocsánatot kérjen” – a főpásztor részletezte, hogy mi mindenből kell megtérnünk: önzésünkből, függőségeinkből, káros szenvedélyeinkből. Ezek, még ha apránként és fokozatosan, de gúzsba kötnek, földhözragadttá tesznek, mint Gullivert a liliputi törpök, akik hajszálanként, de megkötötté tették az óriást. „A szentgyónás során az Istennel való találkozáskor az Úr semmivé teszi elkövetett bűneinket, s Isten nem fukarkodik, hanem elhalmoz bennünket szeretetének bőségével”

Dúl Géza atya a Váci Egyházmegye cigánypasztorációs referense és a Ceferino Ház megálmodója a szentségi házasságról, a házasság szentségéről beszélt előadásában. Cigánytestvérek között folytatott áldásos tevékenysége révén ismeri a roma hagyományokat, azok logikáját. Ezeket vetette össze a szentírási szakaszokkal, melyek a házasságra, nő és férfi kapcsolatára vonatkoznak, megválaszolva a kérdést: mi többletet adhat a házasság szentsége a szép roma hagyományok mellett a roma embereknek. Hiszen a házasság szentségével Isten tervébe csatolja be az embert: a szentségben jelen van Jézus a házastársak között, a férj és feleség Isten munkatársaivá válnak az élet szolgálatában és felelősekké válnak környezetükért.

Dr. Balogh Győző Rakacán szolgáló segédlelkész atya Az Eucharisztia ünneplése a cigánypasztorációban címmel gondolkodott együtt a hallgatósággal. Ő mint a Görögkatolikus Metropólia elsőként felszentelt cigánypapja a leghitelesebben tud szólni arról, hogyan látja a cigányság hitéletét, milyen cigányként cigányok között szolgálni, és közösségével együtt megélni a hétköznapokban az Eucharisztia titkát. Ahogyan az Eucharisztia mindennek forrása és csúcsa, úgy Jézus Krisztus a cigányság legfőbb vajdájaként is aposztrofálható (ld. dr. Balogh Győző: Krisztus a legfőbb vajda). A hét szentséget – melyet a következők kapcsolnak össze: Krisztus alapította őket, kegyelmi erőt közvetítenek, bekapcsolnak az egyházba, közösségben kell megélni őket – vette sorra, és saját, néhány éves tapasztalatát osztotta meg a hallgatókkal a szentségek tükrében.

Augusztus 8-án a résztvevők a görögkatolikus szertartások egy másik, jellegzetes dallamvilágú ’nem ülve végzett’ típusával, az Akathisztosszal is megismerkedhettek. A lelkigyakorlat második napját, a hangulatot és a lelki találkozásokat – egymással és az Istennel – tábortűz és énekszó mélyítette, tette eufórikussá.

Kapcsolódó:

Aki elindul a hit útján, annak az egész élete megszépül – II. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlat

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye