A szentségek tematikájára épülő II. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlat utolsó napjára a jelenlévők számára kirajzolódott a szentségek jelentősége, a hozzájuk vezető út.
Az egyház mint szentség – hiszen Krisztus lakik benne –, a gyónás, a szentáldozás, a keresztség, valamint a házasság szentsége, a megszentelt vasárnap, a teremtés és megtestesülés közötti összefüggések, s hogy másokat hogyan lehet az Eucharisztia titkához vezetni: mind-mind egy-egy téma volt a háromnapos országos rendezvényen, melynek idén a Nyíregyházi Egyházmegye adott otthont a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban.
A 8-10 fős kiscsoportos beszélgetésekben, melyet a lelkigyakorlat szívének is nevezhetnénk, az előadások által felvetett kérdésekre kereshették a választ, mondhatták el személyes érintettségüket a résztvevők.
Az utolsó napon elhangzó elmélkedések tették igazán teljessé a lelkigyakorlatot. Az elsőt Szocska A. Ábel megyéspüspök tartotta Hogyan vezethetünk másokat az Eucharisztia titkához? címmel.
Az emmauszi tanítványokról szóló evangéliumi szakasszal Ábel püspök atya hagyta, hogy erre a kérdésre maga Krisztus tanítsa a jelenlévőket. Jézus halála után a tanítványok féltek, Emmausz felé igyekeztek. A ma emberének is oly ismerős menekülés, mindent hátrahagyás vágya tükröződik ebben. „A történet arra is választ ad, hogyan kell helyesen megélni azt, amikor az ember kimenekülne a világból, mindent otthagyna: mit kell ilyenkor tenni” – magyarázta az atya, s felmutatta, milyen fokozatokon keresztül valósítható ez meg.
A két emmauszi tanítvány sétál és beszélget egymással: társakra szükségünk van nekünk, magunknak is, hogy megosszuk velük örömünket, bánatunkat, de van, amikor ez kevés. Szükség van egy szakemberre, egy lelki emberre: ekkor szólítja meg Jézus a két tanakodó tanítványt. Elmagyarázza nekik, hogy az Írás választ ad, s vigasztalást a nehézségekre. De még ez sem elég: velük marad vacsorára, s a kenyértörésben felismerték Őt. Ez kellett ahhoz nekik, hogy többé ne meneküljenek, hanem visszatérjenek Jeruzsálembe „az elkötelezett tanítványok szinte mindannyian életüket áldozták Jézusért, már nem féltek, mert az ember az Eucharisztiában megerősödve Krisztussal a legnagyobb fájdalommal és nehézséggel is képes szembenézni.”
Mi vajon milyen áldozatot hozunk, hoznánk Krisztusért? – tette fel a kérdést. Az ősegyházban egyetlen feltétele volt annak, hogy valaki a közösséghez tartozzon: készen áll-e az életét feláldozni Krisztusért? „Hogy vezethetünk másokat az Eucharisztia titkához?” – tért vissza az elmélkedés kérdésfelvetéséhez a főpásztor:
„nincs más út, csakis a saját önfeláldozó életünkön keresztül. Az emmauszi tanítványok és az apostolok is ezt tették. Rajtatok keresztül, ha látják mások, hogy elkötelezett keresztények vagytok és készek feláldozni Érte életeteket is.”
Minden Szent Liturgia ezt a kenyértörést fejezi ki, még Evangélium sem volt, egyedül a kenyértörés.
„Minden az Eucharisztiából nőtte ki magát. Ebből táplálkozik a ma létező keresztény világ.”
Amikor a szentségekkel megerősödve erről a lelkigyakorlatról hazamegyünk, visszatérünk egyszerűbb vagy nehezebb, gazdagabb vagy szegényebb körülményeink közé már nem vagyunk egyedül: Krisztus van velünk. „Ti tudtok másokat Krisztushoz vezetni! – buzdította a hallgatóságot Ábel püspök atya, – a személyes találkozás, és példa által.”
A kiscsoportos beszélgetés helyett a legutolsó interaktív alkalmat egy nagy közös kör biztosította, ahol mindenki átgondolhatta és megoszthatta társaikkal: mit visznek haza ebből a három napból útravaló gyanánt.
A lelkigyakorlat záró szentmiséjén ismét Székely János püspök atya beszélt a résztvevőkhöz. Prédikációjában a felolvasott evangéliumi szakaszhoz kapcsolódva kezdte elmélkedését, visszaidézve egykori elképzelését, mely épp erre az igeszakaszra, a főpásztor életének alapevangéliumára rímel: „papnak lenni kicsit olyan, mint vízen járni: csak addig tudok a vízen megmaradni, ameddig Krisztus emel.”
A kijelentés azonban nemcsak a papokra vonatkozik, addig nem süllyedünk el, amíg engedjük, hogy Ő emeljen minket. „Tudom-e Őt látni minden helyzetben, a szenvedésben is, a sötét pillanatokban is?” – tette fel a kérdést.
„Ahol vagyok, ott kell megfognom a kezét, elfogadni az utat, a küldetést, amit nekem szánt.”
Arra indította a jelenlévő testvéreket, hogy „legalább egyszer egy napon nyíljon ki a házatok teteje fölfelé, s engedjétek be Isten fényét.” Ha Jézust az életünkbe behívjuk, az azt jelenti, hogy tudok vele együtt küzdeni, hiszen nem ígért kényelmes, könnyű utat.
„Jézust követni küzdelmet jelent. Tudnunk kell érte és vele keresztet hordozni.”
A háromnapos lelkigyakorlat zenei szolgálatát szendrőládi katolikus közösség biztosította.
A résztvevők, akik közül sokan még nem voltak Máriapócson, ellátogattak a pócsi Könnyező Szűzanya kegyképe elé is. Arról, hogy hol és mikor rendezik meg a harmadik cigánypasztorációs lelkigyakorlatot, még nem született döntés.
Kapcsolódó írások:
Szentségek – tanítás és tanúságtétel az országos cigánypasztorációs lelkigyakorlaton
Szent Pál élete mint felszólítás – I. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlat Szombathelyen
Cigánypasztoráció a Kárpát-medencében – szakmai rendezvény Máriapócson
Újabb cigánypasztorációs lelkipásztori munkatársakat képzett a Boldog Ceferino Intézet
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 | ||||
4 |
5 |
6 | 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |