Áldott legyen az Isten, aki adott nekünk nyolcvanas éveket - vasmisések Máriapócson

Bensőséges, meghitt ünnepnek adott otthont Úrszínváltozás ünnepén a Szent II. János Pál Pápa Idősek Otthonának kápolnája. Az 1955-ben pappá szentelt Keresztes Szilárd emeritus püspök és Obbágy Miklós atya együtt zarándokoltak el Máriapócsra, hogy a könnyező Szűzanya közelében, az évfolyamtárshoz, az idősotthonban lakó Járási János atyához csatlakozva csöndben megünnepeljék vasmisés jubileumukat, szentelésük hatvanötödik évfordulóját. 

Püspök atya homíliájában kiemelte a hármas szám fontosságát Isten számrendszerében, és párhuzamot vont a három jubiláló pap és a Tábor-hegyi jelenetben szereplő három apostol között. Jakabot  a szenvedés titka felől, Jánost a szeretet, Pétert a hála oldaláról közelítette meg.

A főpásztor a tőle megszokott mély bibliás lelkülettel, ugyanakkor rendkívül szellemesen, testvéri, baráti, bensőségesen személyes szeretettel kereste s találta meg a parallel vonásokat, aktualizálta a Tábor-hegyi szereposztást, nevezte át, ruházta fel az apostoli nevekkel a jubilánsokat – adottságaik, tulajdonságaik, életük, hűséges papi szolgálatuk jellemzői alapján. A „ne mondjátok senkinek, míg az Emberfia halottaiból fel nem támad” jézusi mondatát pedig úgy értelmezte: az ünneplés zártkörű mivolta – a liturgián a helyszín szűkös volta és a járványügyi előírások okán csak a legközelebbi hozzátartozók vehettek részt – a szív mélyének történéseit jellemző intimitást jelzi.

Ez a mai esemény nem a nyilvánosságé, ez a mi belül megélt ünnepünk, bensőséges titkunk: a szenvedés, a szeretet, a hála nesztelen összecsengése a Tábor hegyén. Szívünkben, emlékezetünkben „őrizzük egymás titkát, tiszteljük egymás életét, így tudjuk tisztelni a mindnyájunkban jelenlevő Krisztust.” Aztán hirdessétek majd, persze, amikor annak van ideje, nemzedékről nemzedékre, a hit személyes szépségének misztériumát.

Meghitt, egyszerű, áttetsző tisztaságú, felejthetetlenül szép ünnep volt; ünnepe Isten s ünnepe ember hűségének. A prédikáció záró gondolata a jövőre, a beteljesedésre, a hittel teljes folytatás bizonyosságára utalt: „Szenvedés, szeretet és hála, ez tölti be a mai napot. Áldott legyen az Isten, aki adott nekünk nyolcvanas éveket. Adott munkát és fiatalságot, lelkesedést, szerelmet, boldogságot. Áldott az Isten, aki adott öregséget és fáradtságot, szenvedést és gyöngeséget. Ő adjon majd megnyugvást az örök Tábor-hegyen, ahol a nyolcadik napon vár minket minden hármasságok örök forrása, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.”

A szentelés évfordulóján Atanáz püspök úr személyesen is felkereste Obbágy Miklós atyát, a Miskolci Egyházmegye papját, és hatvanöt esztendő szolgálatának hűségét megköszönve pápai áldást adott át neki. A dokumentum Isten kegyelmét kéri a jubiláns számára, hogy „növekvő hűséggel és belső örömmel folytassa Istennek és Egyházának szentelt imádságos papi hivatását.”A múltba s jövőbe egyaránt tekintő beszélgetés mellett a találkozás emlékezetes, megható mozzanata volt, amikor Atanáz püspök idős papjától vasmisés áldást kért.

Kísérje ez az áldás az Olvasót is.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, szöveg: dr. Obbágy László, fotók: családi magánarchívum

Nyíregyházi Egyházmegye