Ordination in Máriapócs

Egy nap különbséggel álltak az Egyház szolgálatába a Szaplonczay fivérek, így az idősebb testvér már felszentelt diakónusként segédkezett a Szent Liturgián és figyelt oda fiatalabb testvérére, és vezette a királyi ajtótól az oltárhoz.  

Fülöp metropolita atya prédikációját Izajás próféta könyvéből származó jövendöléssel kezdte, amely szerint Jeruzsálem, a szent város mint anya felkiált: „Íme, én és gyermekeim, kiket az Úr nekem jelül adott!” - Én is így érzem magam – folytatta – amikor körültekintve az egyre-másra születő diakónusokat látom magam körül. Hiszem, hogy az Úr adta őket a szolgálatra. A diakónusi szolgálatról a szombati szentelésen beszélt hosszasan Fülöp atya, aki, mint mondta: az szolgálat első sorban az imádság segítését jelenti. Erre az imádságra lehet alapozni az életünket, és minél több ilyen segítő, szolgálattevő áll rendelkezésünkre, az életünk is annál biztosabb alapokon fog nyugodni és fog épülni.

Persze a főpásztorok köré gyűlő papok, diakónusok, szolgálattevők nem őket, nem a főpapokat, hanem az Istent és az Egyházat szolgálják. Erre a feladatra kell a szülőknek átengedni fiaikat. Éppen úgy, mint amikor kirepülnek a családi fészekből és megházasodnak. „Elhagyja az ember apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek.” Férj és feleség egyesülése nagyon hasonlít arra, amikor valaki az Isten szolgálatára vállalkozik, hiszen örök életre eljegyzi magát az Anyaszentegyházzal, testével és lelkével egyesül vele.

Fülöp metropolita példaként említette az aznap ünnepelt Mátyás apostolt, aki kezdettől fogva Jézus követői közé tartozott, így szem és fültanúja volt Jézus életének és tanításainak. Jézus mennybemenetele után, Szent Péter felszólítására, az áruló Júdás helyére őt választották meg sorsolással, mint aki mindig az apostolokkal volt. Megválasztásának történetét az Apostolok Cselekedeteiből olvasta föl az előénekes a Szent Liturgián (1,15-26).

„Mi is bízhatunk abban, hogy a sors ezekre a héten diakónussá szentelt fiatalemberekre esett, őket választotta ki az Úr, hogy a sorsuk összekötődjék az Egyház sorsával, hogy a 12 apostol követői közé lépjenek ők is.” – mondta Fülöp metropolita. Majd Szent Pált idézve arra is figyelmeztetett, hogy az apostolokat utolsókká tette az Úr. „Úgy látom, hogy minket, apostolokat utolsókká tett” – idézte a szintén aznap fölolvasott szakaszból. A Népek Apostola figyelemre méltó különbséget tesz az apostolok és a hívek között (1Kor 4,9): az apostoli szolgálat, mássá teszi az embert, átalakítja, átformálja, de nem kiemeli vagy egyre magasabb rangúvá, hanem utolsókká teszi. Igen, aki az apostolok sorába akar lépni, annak vállalni kell ezt az utolsó helyet, ezt a szolgálatot. Ezen keresztül válhat Krisztusnak a szolgálata hatékonnyá az Egyházban.

Az egyházi rend, hogy a pappá válás előtt „utolsóként” kell tudni szolgálni: az oltárnál, a hívek, a papság körében, a püspök mellett. Ezen az úton juthat el oda valaki, hogy maga is apostol legyen.

„Az isteni meghívás, a kiválasztás, amire az ember örömmel mond igent, sokszor gőgössé, fennhéjázóvá tesz bennünket, kialakulhat bennünk a klerikalizmusnak az a balgasága, hogy mi mások felett vagyunk. Holott mi mások alatt vagyunk, az utolsók vagyunk. Ha teljes szívvel tudjuk vállalni a Krisztus által is elvárt utolsó helyet, akkor tudjuk a híveket emelni, akkor tudjuk vezetni őket” – magyarázta Fülöp metropolita. 

Ez a krisztusi út, a krisztusi szolgálat, amely természetesen nemcsak az apostoloknak a sorsa, hanem minden keresztény emberé, aki komolyan akarja venni a Krisztus-követést. Amikor a diakónus vállalja ezt az utolsó helyet, akkor ezzel példát is ad a helyes Krisztus-követésre. Erre vállalkozik tehát Márk testvérünk, aki követte bátyját és még inkább az édesapja útját, bízva abban, hogy mások is követik őket.

Meggyőződésem – mondta –, hogy az Úristen azért küld nekünk áldozatkész, szolgálatkész fiatalembereket, mert egyre több feladatot akar ránk bízni, újabbakat és újabbakat az Egyházban. Márpedig, ezeket nem csak a papok és diakónusok látják el, hanem a hívek sokasága is. Végezetül Fülöp metropolita arra kérte a szülőket, hogy neveljenek sok-sok gyermeket, akik aztán rátalálva hivatásukra gyarapíthatják az Isten Egyházát.

Márk alszerpapot testvére Máté diakónus és Nyirán János fődiakónus kísérte körbe háromszor az oltár körül, hogy annak sarkait megcsókolva járuljon a trónszéken ülő püspök elé, és a krisztusi hatalom jelképeit megcsókolva fogadjon neki engedelmességet. Majd szintén az oltár sarkánál letérdelve fogadta a püspöki kézrátétel imáját, a hívek könyörgéseit, végül pedig a diakónusi szolgálathoz szükséges ruhadarabokat és tárgyakat: a ripidiont (angyalokat ábrázoló, szolgálatukat jelképező díszes tányér) és a tömjénezőt. Majd ezeket föl és átvéve nyomban az oltár elé állt, hogy bekapcsolódjék a Legszentebb szolgálatába. 

Egyházi szolgálatát a Nyíradonyi Görögkatolikus Egyházközség diakónusaként fogja elkezdeni.

„Hálás vagyok a Jóistennek mindenért. Köszönöm szeretett feleségemnek, hogy kitartóan mellettem áll, legdrágább szüleimnek és nagyszüleimnek a rengeteg törődést, támogatást és imádságot, két testvéremnek és barátaimnak, hogy végigkísértek ezen az úton. Fülöp metropolita atyának és minden elöljárómnak, valamint bölcs nevelőimnek és tanáraimnak, akik igyekeztek jobb embert és keresztényt faragni belőlem, és végül, de nem utolsó sorban mindenkinek, aki tanácsával, életpéldájával vagy imádságával az oltár felé segített az életemben.”

Szöveg és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye