Sercli: a „királyi menyegző” példabeszédének margójára – lelki táplálék minden időben

Gyermekkorom legszebb élményei közé tartozik a szombat reggeli bevásárlások emléke. Tisztán emlékszem, amikor Édesanyám megkért, hogy mint komoly, meglett férfiember, sétáljak már el a „Kisboltba” a reggelihez friss kenyeret venni. Büszkén és felelősségteljesen indultam útnak, tudván, hogy a családom reggelijének a sorsa az én kezemben van. Gondosan választottam ki a legropogósabb kenyeret. Majd a jól végzett munka örömével indultam haza. Ám a hazafelé vezető úton megtörtént a baj: nem tudtam ellenállni az ínycsiklandóan illatozó kenyér csábításának! Körbenéztem, hogy nem lát-e senki és nagyot haraptam a kenyér serclijébe. Csodálatos íze volt! Puha, meleg és mégis ropogós. Miközben az ízét élveztem jutott eszembe a felismerés- hogyan fogom ezt otthon megmagyarázni. És jutott eszembe számtalan „szebbnél szebb gondolat”, ám egyik sem volt megnyugtató és legfőképpen igaz. Így amikor hazaértem, lehajtott fejjel és szégyenkezve tettem vallomást: „Anya, én beleharaptam a kenyérbe!” A válasz azonban engem is meglepett: dorgálás helyett Édesanyám levágta a kenyér másik végét is és nekem adta! „Tessék, fiam- gyermekkoromban én is a serclit szerettem a legjobban és mindig beleharaptam a végébe!” Ilyen jól még soha nem esett a kenyér! És miért? Mert akkor és ott, gyerekfejjel, megsejthettem valamit Istenünk gondviselő szeretetéből – egy egyszerű bevásárláson keresztül! Hiszen Isten feladatot ad. Nem azt, hogy kenyeret hozzunk, hanem hogy táplálék, kenyér legyünk a ránk bízottaknak. Eledel az éhségben, ital a szomjúságban. Nem magunkat kell szétosztani, hanem Őt, az élet kenyerét. És menyegzőre hív, ahogy tette az evangéliumi példabeszéd király-embere is.  A lakomán pedig a legnemesebb eledelt szolgálja fel: Önmagát! Az élet Örök Kenyerét-, az Oltáriszentséget. Teljesen, egészen és visszavonhatatlanul. Visszautasíthatom a meghívást. Kereshetek és találni is fogok kifogásokat. Azok mindig vannak. Fejemre húzhatom a párnámat, felhangosíthatom a tévét, hogy ne halljam a harang hívogató hangját. Azonban így önmagam leszek szegényebb és talán a legszegényebb. Mert nem ehetem az élet kenyerét és önmagam sem válok kenyérré! És nem tapasztalhatom meg, hogy mit jelent az, hogy Valaki minden bűnöm és hibám ellenére is őszintén szeret, és megbocsát! Fogadjuk el a meghívást! Harapjunk bele az Élet kenyerébe, hogy egész létünket átváltoztathassa a Kenyér és a Lakoma semmihez sem fogható, üdvhozó valósága!

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye