Spiritual balm in difficult times

„Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy ördög.” /Mt 15,22/

A család jut az eszembe erről a jelenetről, ahol a beteg gyermekéért könyörög egy kánaáni asszony. Azonban nemcsak betegségben, hanem még sok más élethelyzetben is van miért könyörögnünk, és néha talán rádöbbenünk a tehetetlenségünkre, vagy épp a meg nem értés, a meg nem hallgatás problémájára. Pedig épp a család az, ahol az Isten adta eszköz a kezünkben van.

Régi kateketikai problémánk, hogy távolság választja el egymástól a gyermek-, fiatal- és felnőtt csoportokat, egyesületeket, magukat a generációkat. Ez a távolság hol szakadék, hol csak árok, attól függően, hogy milyen problémák foglalkoztatják az egyes embert. Ez a különbség az egyes életkorok sajátosságából természetszerűleg adódik, hiszen más köti le a kisgyermeket, mással küzd a tizenéves, és megint más segítséget vár az öregkor előtt álló, már csak rövid ideig nélkülözhetetlen felnőtt, vagy épp a békét kereső idős ember. A család élete az a hely, ahol összekapcsolhatjuk az egyes csoportok életét, tapasztalatait.

De vajon fontos-e a család az egyháznak és a társadalomnak? Ha a különböző csoportok között természetadta találkozási pont a család, gondolhatunk-e arra, hogy minden hiába, már a család intézménye sem jól működik? Mondjunk le róla? Joggal föltehetjük a kérdést: fontos-e a család?!

A problémákat nem kerülhetjük meg: felkészülés a házasságra, a szülők képzése, a házasságok megőrzése, az elváltak pasztorációja, szenvedélybetegség a családban, munkanélküliség és szegénység a családban, házasság és család a gyermek szemével, partnerkapcsolatra és szexuális életre nevelés – csak néhány téma a – közel sem telepakolt – ötletládából. Nem minden kérdésre találunk választ, de sokra igen, sőt, néha igen meglepő választ. A munkanélküliséget például rejteni akarja a gyermek elől a felnőtt, közben a gyermek megszokott igényeit változatlanul ki akarja elégíteni. Pedig akár a kisgyermek is lehet partner a bajok elviselésében vagy megoldásában! A jólét utáni igények pedig sokszor a felnőttnél nagyok, nem pedig a gyereknél!

Halaszthatatlan feladatunk megőrizni, erősíteni azt, ami van. Ebben csodálatos kegyelmi eszköz a szentségi házasság, de sürgős lelkipásztori faladat még a házasságok kísérése is, a jegyesoktatásoktól kezdve folyamatosan, a keresztelési- és elsőáldozási oktatásokon át, a gyermeknevelésben segítő család-találkozókig, s mindezt tudatosan felépítve, koordinálva, megtervezve, egymás segítségére támaszkodva. Bíró László püspök atya többször biztatott: hirdetnünk kell a család krisztusi alapját!

A keresztény házasság: Isten odafordulása az emberhez.

A férfi és nő méltósága, mint minden más méltóság, nem pusztán az elismerésből fakad. A férfi és nő kapcsolata a házasságban nem pusztán egy jelentős, fontos intézmény, hanem szorosan kapcsolódik az ember lényegéhez, méltóságához. A házasságban két ember méltósága megvalósul azáltal, hogy ember az embernek kimondja az „igen”-t! Az ember lényege teremtődik meg, Isten ajándékaképpen, a keresztény házasságban. Az élettársi kapcsolatban éppen ez hiányzik, vagyis: „nem mondanak rám igen-t”!

Vigyázzunk tehát családjainkra, mert a család az első – rangsorban és életfolyamunkban is első, nélkülözhetetlen találkozási pont a generációk között, ember és ember között, Isten és ember között.

Szöveg: Szabados Viktor, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye